A szerző korábbi cikkei alapján nem vártam, hogy ilyen véleményt fogalmazzon meg, s azt ráadásul úgy csomagolja, mintha a komolyan vehető ellenzéknek az lenne a feladata, hogy a kormány helyett foglaljon állást a megszorítások mellett, mintegy támogatva annak (mármint a kormánynak) az intézkedéseit. Abban talán egyetért velem a szerző, hogy a jobboldali kormányok sohasem álltak a szegények, a kiszolgáltatottak oldalán, mindig is a jómódúakat, a gazdagokat képviselték. Magam sem vagyok elégedett az ellenzék szereplésével (különösen nem a szocialistákéval), de nem amiatt, mint a szerző. Milyen ellenzéket hiányol az írás? „Az az ellenzék hiányzik, amelynek van bátorsága akkor szidni Orbánt, amikor elveti a családi pótlék megvonását a tisztességes mértékű adózás alól egyébként is felmentett jobb módúaktól; amikor korkedvezményes nyugdíjat ad a nőknek, amikor kidobja a csomagból a nyugdíjasok anyagi helyzettől független utazási kedvezményének megvonását.”

Akkor lenne bátor az ellenzék, ha a gyerekenként tizen-ezer forintos családi pótlék elvételéért, nem pedig a sok tíz- vagy százezer forintot a jómódúaknál hagyó adótörvény visszavonásáért állna ki? A nagyságrendek nem számítanak? A nyugdíjasok utazási kedvezményével kapcsolatban úgy gondolja a szerző, hogy a jómódúak a garázsban hagyják autóikat és vonattal utaznak? Vagy a menetrend szerinti járatokat azokban az időszakokban nem indítanák, amikor csak nyugdíjas utasokra lehet számítani? (A nők kedvezményes nyugdíját idesorolni pedig egyszerűen kicsinyesség). Sokkal nagyobb horderejű kérdésekben, sokkal markánsabban kellene, hogy az ellenzék a hangját hallassa. Véleményem szerint erre kellene az ellenzéket biztatni. Csak nem arról van szó, hogy az ún. kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében, eleget téve a médiatörvénynek, szellemében két egymással szemben álló cikket közöltek?

Fehérvári István Székesfehérvár

Semmi kivetnivalót nem látnék abban, ha két ellentétes vélemény jelenne meg az Álláspont rovatban, de ez a két cikk épp semmiben nem mond ellent egymásnak, csupán kiegészítik egymást. A cikkemben sokkal többet követeltem az ellenzéktől, mint ami az idézett mondatban áll. Az az ellenzék vehető komolyan, mely szigorúan szembenéz azokkal a súlyos dilemmákkal, kényszerekkel, melyekkel a kormánynak is, a társadalomnak is muszáj; nem fél megjelölni, milyen megszorításokat tart szükségesnek, nem fél népszerűtlen dolgokra igent, népszerű dolgokra nemet mondani a racionális, takarékos gazdálkodás és a nehéz sorsú honfitársainkkal való szolidaritás jegyében.

A rendszerváltás óta sajnos nem találkoztam olyan kormánnyal, mely a szegények és a kiszolgáltatottak pártján állt volna, de kétségtelen, hogy az önmagukat jobboldalinak tartó kormányok folytatnak markánsan és következetesen szegényellenes politikát.

A jómódúakat pártoló „perverz újraelosztást” ebben a cikkemben is súlyos szavakkal illettem. Sokadszor és aligha utoljára.

Révész Sándor