Még szerencse, hogy a Google Map ismeri. Négy előtt jóval, sokan igyekszünk a kordonok közé zárt Kossuth Lajos utcán, s már látszik, hogy sokan leszünk: a színpad előtti tér tele, s utánunk még sokan jönnek. Idős, középkorú, fiatal, vegyesen. A színpadot az Erzsébet híd óriási pillérei, a Gellérthegy és a Szabadság szobor foglalja monumentális keretbe. Szalóki Ági elénekelteti a Himnuszt. Mesterien felvezeti és lekeveri. Egyszerű, erőteljes és sallangtalan. Nincs mindenkin kokárda és az öltözet is sokféle. Nem is fontos: a két profi – Csákányi Eszter és Kulka János – nyitott nyakú fehér inge jelzi a hagyományt, különben mindenki civilben van, s a civil tömeg manapság tarka.

A demokrácia feltétele a sajtószabadság – helyeslünk. Dagályok helyett „Szabadság, egyenlőség, testvériség” a preambulumba! Tapsolunk. Konszenzuson alapuló alkotmányt, köztársaságot, demokráciát és szabadságot akarunk. Továbbra is Európához igazodunk. Hát persze! Mi mást is tehetnénk? Élni kell a jogainkkal, ellenőrizni, elszámoltatni. Közösségeket szervezni, befektetni, alkotni és jól dolgozni. Ennyire egyszerű – ennyire nehéz. Tapsolunk, pfujolunk, nevetünk és pirulunk. Kulka a mosolyogtatóan heroikus, ám még mindig hitelesen halálra szánt Petőfivel vezeti fel a börtönviselt Adam Michniket, aki barátként van köztünk, s akit barátként hallgatunk. Civilek vagyunk. Fizetett statiszták, előtapsolók, megfelelő keretbe foglalók, pártot képviselők köztünk nincsenek. Nincsenek nyakkendők és öltönyök se.

Túlzott lelkesedés sincs. Miért is lenne?

Csak kitartás és elszántság érződik. Ha kell, megint eljövünk. Időközben tesszük a dolgunk, ki-ki a magáét. Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!

Pásztor Erzsébet Budapest