Egy Fidesz-alapító el nem mondott beszéde
Az 1848-as márciusi ifjak tudták, hogy a sajtószabadság a szabadság titka. A 12 pont közül az első megmondja, hogy mit kíván a magyar nemzet mindenekelőtt: a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
140 évvel később, a Fidesz alapítóiként mi is tudtuk, hogy a sajtó szabadsága a kulcs minden más szabadsághoz. Különösen tiszteltük a kommunizmus utolsó évtizedében földalatti sajtót működtető demokratikus ellenzéket. Tiszteltük a sajtószabadság és az érte való harc hagyományát.
1990-től, az első szabadon választott Országgyűlésben nem volt a sajtószabadságnak nálunk elkötelezettebb védelmezője. A Fidesz médiapolitikusaként mindig azért léptem fel, hogy a sajtószabadságot tiszteletben tartó szabályozás szülessen. 1992 végén, ellenzéki pártként azért szavaztuk le a rádió-televízió törvény tervezetét, mert nem fogadtuk el, hogy a miniszterelnök nevezhesse ki a Rádió-Televízió Hivatal elnökét. Nem fogadtuk el, hogy a rádiók és a televíziók felügyelete a kormány befolyása alatt álljon.
Ezzel szemben a mostani hatalmas kormánypárt nemrég olyan szabályozást alkotott, amely szerint a médiahatóság elnökét a miniszterelnök nevezi ki, 9 évre. A Médiatanács megválasztott elnökét és mind a négy tagját pedig a miniszterelnök pártja jelölte, szintén 9 évre.
A 1990-es évek elején, ellenzéki pártként azt is ki akartuk zárni, hogy a közszolgálati média a kormánytöbbség befolyása alatt működjön. Azt támogattuk, hogy a közmédiát felügyelő testületek tagjainak felét az ellenzék jelölje, függetlenül attól, hogy a kormánynak mekkora többsége van az Országgyűlésben.
Ezzel szemben a mostani kormánypárt olyan szabályozást alkotott, amely szerint a közmédia felügyeletében is kizárólagos befolyást szerezhetett, szintén 9 évre.
Mindez csorbítja a szólás és a sajtó szabadságát, és annak hagyományát. E hagyomány része a következő alapelv is, amit a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság 1992-ben fogalmazott meg: Semmilyen politikai, vagy más társadalmi csoportnak nem lehet meghatározó befolyása a média felügyeletére. Az új szabályozás pedig nem pusztán meghatározó, hanem kizárólagos befolyásra adott lehetőséget a kormánypártnak. Ezzel szemben minden alkotmánybírónak, aki méltó a szerepére, fel kell lépnie a szólás és a sajtó szabadságáért, és annak hagyományáért.
Az 1848-as márciusi ifjak utódaiként nem azért alapítottuk a Fideszt, hogy a hatalmi önkénynek teret adó szabályozás minden nyilvános szóra a cenzúra árnyékát vesse. Hanem azért, hogy a szabad szólás önkényes korlátozásának a lehetőségét is zárja ki a törvény. Az 1848-as márciusi ifjak utódaiként nem azért alapítottuk a Fideszt, hogy önkényes, teljesen aránytalan büntetéseknek akár csak a lehetősége is csorbítsa a szólás és a sajtó szabadságához való jogunkat. Hanem azért, hogy a törvény szigorúan korlátozza a közbeszélgetés korlátozásának a lehetőségét is. Az 1848-as márciusi ifjak utódaiként nem azért alapítottuk a Fideszt, hogy Magyarországot joggal lehessen bírálni e szabadságok korlátozásáért. Hanem azért, hogy más országok számára is a tiszteletben tartásukból nyújtsunk példát.
Odüsszeusz nem véletlenül köttette magát az árbochoz. Ha nem tette volna, bajba kerül. Az önkorlátozás e bölcs példáját ajánlom kormánypárti barátaink figyelmébe. Be kell látniuk, hogy az országunknak olyan médiatörvényre van szüksége, ami kizárja a mindenkori kormánytöbbség meghatározó befolyását. Ami nem hagyja, hogy a hatalmon lévők összetörjék a szabad sajtó által mutatott tükröt. Ez elengedhetetlen része a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszerének. Ez minden alkotmányos demokrácia alapja. Ettől működnek jól azok az országok, ahol szabad a szólás. Ez következik a sajtószabadság és a Fidesz hagyományából is.
Aki ezt a hagyományt eltagadja, az nem mond igazat. Bibó István következő szavai a sajtószabadság és a Fidesz történetére is igazak: „Az általánosan elterjedt ellenkező nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet.”
Ezt a beszédet a szerző az Egymillióan a sajtószabadságért mozgalom március 15-i tüntetésén szerette volna elmondani. A szervező csoportban – amelynek tagja – folytatott heves viták után azonban nem került bele a programba. A beszéd szövege egyidőben a Gazeta Wyborczaban is megjelenik, amelynek Adam Michnik a főszerkesztője.
A szerző szólásszabadság-jogász