A kormányfő állítása szerint az első Fidesz-kormány időszakában 62 százalékról 53 százalékra csökkent az államadósság. Ez a megállapítás pontatlan. 1998-ban 60 százalék volt aGDP-arányos államadósság,míg az 53 százalékot 2001-ben mérte a statisztika. Ez azért fontos, mert az Orbán–Torgyánkormány az államháztartáson kívül kezelte az kiadások egy részét, a Magyar Fejlesztési Bank gyakorlatilag a kormány házi pénztáraként működött, ott számoltak el jelentős kiadási tételeket, megsértve az államháztartási törvény már akkor is hatályos átláthatósági követelményeit. A gazdasági információs rendszer torz működését nehezményezték is az Európai Unió szervei, de a nemzetközi szabályok betartását már akkor sem tekintette magára nézve irányadónak a Fidesz-kormány. Így 2002-ben a kormányváltás után konszolidálni kellett a hiányszámokat, azaz az államadósság 56 százalékra nőtt.

Tehát a miniszterelnök állítása, mely szerint az előző két ciklusban a GDP-arányos államadósság 53 százalékról 80 százalékra nőtt nem felel meg a valóságnak. A ciklus elején 56 százalék volt az adósság, és a 2010. végi 80 százalékos adósságban már szerepe van a kormányváltás után bekövetkezett árfolyammozgásnak, amely jelentősen növelte a 43 százalékban devizában fennálló államadósság forintban kifejezett értékét. A ciklus végi adósságállomány GDP-arányosan 78 százalékot tett ki. Ez az érték megegyezik az Európai Unió tagországainak átlagos adósságállományával. Az államadósság tehát a GDP 22 száz alékával nőtt. Ebből 4 száz alékot tesz ki az IMF-től felvett hitel fel nem használt része, amelyet az előző kormány betétként a MNB-nél helyezett el és jelenleg is ott van. A bruttó hazai termék 12 száz alékával megegyező értéket képvisel az a magánnyugdíjpénztári vagyon, amely még egyelőre szintén megvan. Az államadósság nyugdíjreform következtében végbement növekedését az előző kormányok – helyesen – tudatosan vállalták, mert ez szolgálta, illetve szolgálhatta volna a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát. A nyugdíjrendszer szétzilálása már néhány év múlva óriási terhet ró az akkori kormányra és az egész társadalomra.

A fennmaradó 6 százalékból 4 százalékot tesz ki az a kiadási kötelezettség, amely az Orbán–Torgyán-kormány 2001-ben és 2002 januárjában bevezetett lakástámogatási rendszerének köszönhető. Ez amagasabb jövedelmű családokat segítette a jelentős részben befektetési célú lakásvásárláshoz, illetve építéshez adott támogatással.

Az államadósság növekedésénél figyelembe kell venni a kiadások jellegét. 2002 óta rendkívül sok fejlesztés gyarapította az országot. Megépült 560 km autópálya, amely nélkül nem épülne például Kecskeméten a Mercedes gyára.

Az államadósság megítélésénél a gazdasági világválságról sem szabad megfeledkezni. 2008-ban és 2009-ben az Európai Unió tagországaiban jelentősen nőtt az államadósság és magas lett az államháztartási hiány. E két évben 14 tagországban két számjegyű volt a GDP-arányos államadósság növekménye. A magyar adósságnövekmény e két évben elérte a GDP 12,3 százalékát, ekkor nőtt meg jelentősen az államadósság, de ez az emelkedés a mediánértéket jelenti az Európai Unióban. A 2009. évi államháztartási hiányunk a tagországok között az egyik legkisebb.

A kormány napirenden tartja az adósságszolgálat terheit. A miniszterelnök hatalmas számokat emleget. Ezek azonban nem valósak. Az adósságszolgálat adott évben a kamatfizetés és a törlesztés összege. Amiket a miniszterelnök, mint jó nagy számokat emleget, nem mások, mint az államadóság lejárati szerkezete éves bontásban. A kamatfizetési kötelezettségünk évente ezermilliárd forint körül van, a GDP mintegy 4 százaléka. A kamat mértéke függ a kormány, a gazdaságpolitika hitelességétől. Jellemző, hogy az első Orbán-kormány időszakában 4 százalék és 6,9 százalék között volt az egyes években a kamatteher. A 2002 óta eltelt 8 év alatt pedig 3,9 százalék és 4,4 százalék között. Csak a világválság körülményei közepette 2009-ben volt ennél magasabb, de akkor is csak 4,7 százalék. Azaz a piacok jobban bíztak a szocialista kormányok következetességében, mint a Fidesz-kormányéban. Az elmúlt hónapok ezt az érzetet még erősítették is, ami növelheti az ország gazdasági nehézségeit. A törlesztés gyökeresen más, mint a lakossági hiteleknél. Az államadósság finanszírozása részben és jellemzően középlejáratú hitelekkel történik, részben olyan állampapírok kibocsátásával, amelyek nagyrészt rövid lejáratúak. A lakosság számára kibocsátott kincstárjegyek tipikusan éven belüli lejáratúak. Az összes forintadósság átlagos lejárati ideje 2,5 év. Ezért ezeket a hiteleket az állam rendszeresen megújítja. Ebben az évben például az Államadósság Kezelő Központ a nettó finanszírozási igényt előzetesen 860 milliárd forintban határozta meg, az ez évben lejáró adósság törlesztése ugyanakkor 4017 milliárd forint; az éven belül lejáró adósság többszöri megújítását is figyelembe véve a bruttó kibocsátás eléri az 5765 milliárd forintot. Tehát az Államadósság Kezelő Központ ebben az évben ilyen összegben bocsát ki állampapírt, illetve vesz fel forintban, illetve devizában hiteleket.

Ehhez képest nehezen értelmezhető a miniszterelnök kijelentése arról, hogy az idei adósságszolgálat 2429 milliárd forint. Az a megjegyzése pedig, mely szerint a kisebb államadósság esetén ezt a pénzt munkahelyteremtésre lehetne fordítani az alapfokú közgazdasági ismeretek teljes hiányát tükrözi. Ami valójában megtakarítható lenne, ha például a GDP-arányos államadósság 10 százalékponttal csökkenne az a kamatteher különbsége, amely mintegy 130 milliárd forint. Ennél nagyobb megtakarítás érhető el az erősebb forinttal, hiszen az államadósság 43 százaléka devizában denominált. A múlt évben – a fentebb kifejtetteknek megfelelően – az adósság pusztán a forint árfolyamának gyengülése következtében is jelentősen megnőtt.

Az adósság megítélésénél az a fontos, hogy az adós mennyire fizetőképes, mire használja a felvett hitelt. Ha például a világválság közepette egy kormány az államháztartási kiadásokat drasztikusan visszafogja, olyan társadalmi válságot idéz elő, amely a gazdasági válságból való kilábalást hosszan elnyújtja, ezzel a későbbiekben államháztartási bevételek elmaradását okozza. Nem véletlen, hogy az európai országok 2008–2009-ben szinte kivétel nélkül a növekvő adósságot választották. Az államháztartási hiány értékelésénél vizsgálni kell, mennyiben tulajdonítható ez a folyó kiadások, illetve a fejlesztések bevételeket meghaladó szintjének. A felzárkózó országok számára az infrastrukturális elmaradottság felszámolása a gazdaság növekedését ösztönző tényező. A fejlesztések mellett a túlzott társadalmi különbségek, az esélyegyenlőtlenség mérséklése is az államháztartási kiadások méltányolható prioritása.

Ha a nemzetgazdaság megfelelően fejlődik, olyan többletet hoz létre, amely növeli az államháztartás mozgásterét. Nem a hiány és az államadósság csökkentése a fő cél önmagában, hanem a jólétben élő és igazságos társadalom megteremtése. Ezért szükséges a hatékony államháztartás működtetése, amelyet a Bajnai-kormány megvalósított az elfogadható szintű hiánnyal, ami a gazdasági növekedéssel párhuzamosan megindítja az államadósság csökkenését.

Az államadósság erőltetett ütemű visszafizetésének szinte egyedüli közgazdasági célként történő megjelölése szakmai dilettantizmusra utal, melynek káros következményei lehetnek. Az elnagyolt, minden konkrétságot nélkülöző kormányzati program eddig megismert elemei nagyrészt megvalósíthatatlanok, részleges végrehajtásuk is visszafogja a gazdasági növekedést, elviselhetetlen terheket ró a társadalom nehéz helyzetű csoportjaira és tovább erodálja a társadalmi kohéziót. A most ismertetett programvázlat egyetlen előnye, hogy a többéves sejtetés után világossá tette a Fidesz által megvalósítani tervezett társadalomképet, amely ugyanakkor elborzasztó: nem egy civilizált európai demokrácia, hanem a fejlődés főirányából tudatosan kimaradó, a nemzetközi együttműködésnek hátat fordító, szinte csak a magasabb jövedelmű rétegeket szolgáló államkapitalista formáció víziója.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár