„Boszorkányok pedig nincsenek!”

Könyves Kálmán már csak tudta, de Kovács Zoltán, az Orbán-kormány médiaügyekért felelős kommunikációs tudora úgy látszik, nem tudja, hogy boszorkányok pedig nincsenek! Cseppet sem rezzen össze, amikor az EU-ból jövő bírálatok továbbra sem csillapodnak. Mint megtudtuk, az egész magyar médiatörvényt újraírásra kötelezi az Európai Parlament.

Kovács Zoltán – úgy tűnik – megbukott (ez Orbán bukása is) a vizsgán, újabb nyílt hadoválása egyre kínosabbá válik. Azt mondja: „boszorkányüldözés folyik”!

Na, igen, végre van egy igaznak tűnő mondata, amiből az is kiderül, hogy önmagukat máris boszorkánynak tekintik.

Mi a továbbiakban csak annyit mondunk, a „dolog bé van vallva”: ők mégis boszorkányok, hiszen őket „üldözi” az EU –mint megtudtuk kesergőikből.

Ha nem csalnak történelmi ismereteink, akkor ezt már korábban igyekeztek megcáfolni: lásd Könyves Kálmán esete. Tehát higgyék el nekünk is, hogy boszorkányok pedig nincsenek.

Amit ők csinálnak a kétharmaddal, az valóban boszorkányos, ezért mi nagyon örülünk ennek az önkritikának. Szerintünk érlelődik Orbán elbocsátó szép üzenete, hiszen nehéz lenne továbbra is Kovács Zoltánt felkérni egy újabb médiatörvény EU-s szerepeltetésére. Bár Orbánnál sohasem lehet tudni…

Bakó Ferenc Civil Kurázsi Kör, Győr

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.