Szakértők azt mondják, a repüléstilalmi övezet sokat nem érne, mert a platós kocsikon furikázó zsoldosok, vagy a tankok ellen úgysem véd, drága, veszélynek teszi ki a pilótákat, és „járulékos veszteségeket” is okozhat. De tudjuk, a látszat ma legalább olyan fontos, mint a valódi katonai siker. Sőt, néha a látszatsiker, vagy épp sikertelenség hozhat fordulópontot. És az övezetnek még előnyei is lehetnek: talán megakadályozható a tömegmészárlás, és kicsit egyenlőbb feltételekkel harcolhatnak a felkelők.

Észak-Afrikában megmozdult az a mérsékelt muszlim tömeg, amely után a Nyugat az elmúlt évtizedben mindig csak vágyakozott. A tömeg, amely nemet mond az al-Kaidára, és a korrupt, kizsákmányoló, paternalista zsarnokokra is. Amely demokráciát követel. Lehet ilyenkor cinikusan mosolyogni, hogy azt sem tudják, mi az, de lássuk be, sokan tudják arrafelé is, mit jelent ez a szó. Thomas Friedman a minap helyesen mutatott rá a New York Timesban: amikor az Egyesült Államokban egy fekete politikus lehet az elnök, mindenki megérti, mi fán terem a szabadság és a demokrácia. A különböző arab nemzetek is megértették, van hazájuk, és az a föld nem „Kadhafi kertje”, ahol a zsarnok saját kénye-kedve szerint azt tehet, amit akar.

Mi, magyarok talán emlékszünk még rá, milyen az első szabadon, félelemérzet nélkül vett lélegzet, micsoda felszabadulást okoz. Hihetetlen kincs ez, amelyben rengeteg energia lakozik. Most a Nyugat szavahihetőségéről van szó. Az Európán kívüli világnak az öreg kontinens ma már jobbára csak múzeum. Ha nem akarjuk, hogy Európa valóban olyan hely legyen, ahol az elvek vitrin mögé kerülnek mint érdekes, de rég letűnt kacatok, akkor legalább egy repüléstilalmi övezet létesítését meg kellene szavazni több mint két héttel azután, hogy a gondolat először felmerült.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem fog rábólintani, és bár a jelek biztatók, az autoriter vezetőkből, uralkodókból, zavaros, többnyire Irántól függő kormányokból álló Arab Liga jóváhagyására se várnék. Washington vezető szerepére az afgán és az iraki tapasztalatok fényében most nem lehet számítani.

Az al-Kaida kiad majd egy videót, amelyben dzsihádra szólít fel a megszállókkal szemben, Teherán prüszkölni fog, a szaúdi király szívja a fogát, és dühös nyilatkozatokat küldözget Peking és Moszkva is. De az a több tízmillió arab, aki változást akar, tudni fogja, hogy van szövetségese, hogy szabadsága nekünk is jelent valamit. Magyarországnak, mint az EU soros elnökének, meghatározó szerepet kellene játszania a folyamatban. Emlékezzünk: ’56-ban mi is egyedül harcoltunk.

A szedett-vedett líbiai ellenzéki csapatokat eddig pusztán a lelkesedésük vitte előre, és elég messzire jutottak. Figyeljünk rájuk: segítséget kérnek.