A zenész gesztusa tehát forradalminak minősül, ám például Albert Camus Nobel-díjas író munkássága nem. Pedig ő így írt a revolúcióról: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben”. Érdemeit mégsem örökíti meg nálunk utca vagy tér neve. És sok más remek emberét, művészét sem, akik a forradalom és emléke mögé álltak.

Az nem is fontos, hogy a több tízezernyi fővárosi közterület egyike majd az énekes nevét viseli, ám fölöttébb komikus a ceremóniát kísérő izzadt ideológiagyártás. Még akkor is az, ha a szimbolikus politika művelése ma már elengedhetetlen a sikerhez: a nevek, a tárgyak, a zeneszámok feladata, hogy üzenjenek. Mindenki ért abból, hogy Orbán Viktor, ha lehet, csak akkor szólal meg, ha átláthatatanul sűrű „magyarzászló-erdő” előtt találja magát, ahogy a Széchenyi Terv narancssárga színű marketingjét sem kell magyarázni.

A nevekkel azonban a szakemberek nem jutnak dűlőre. A strukturális reformprogram például a Széll Kálmán Terv nevet kapta, jóllehet a polgárok többségének egyetlen mondat sem jut eszébe az egykori politikusról. Mindenesetre Széll Kálmán nevének reneszánszát segíti, hogy Tarlós István nem zárta ki a Moszka tér visszakeresztelését. Magyarázat nincs, ám az Elvis-történet nyomán nem túl komplex feladat az üzenet dekódolása. Hitler és magyar szövetségeseinek csapatai ugyanis a Széll Kálmán téren szenvedtek borzalmas veszteségeket 1945 februárjában, amikor megpróbáltak kitörni a Várból. A neonácik ennek emlékére rendezik meg évről évre az úgynevezett Becsület Napját. Tarlósék viszont búcsút intenek a Moszkva névnek, hogy üzenetet küldjenek a szélsőséges jobboldali szervezeteknek: nincs tovább. Az újrakeresztelés az évezred eddigi legnagyszerűbb antifasiszta kiáltványa lenne.

Ez a minimum őrült forgatókönyv bizonyítja, hogy miféle esztelenségek sülhetnek ki abból, ha a névadási ceremóniákat ideológiai köntösbe bújtatjuk. Ugyanolyan komikus Elvis Presley-t a magyarság szabadsága iránt elkötelezett aktivistaként bemutatni, ahogy a Moszkva-Széll cserét egy antifasiszta legenda happy endjének láttatni. Ha olyan forradalmi tett elég, mint Elvisé, akkor előkerülhet Satu, a 2006-os, Kossuth téri dicsőséges napok méltatlanul elfeledett hőse, s utcát követelhet magának. Neki is megvan a maga forradalmi sztorija.