A múlt hét végén a Kínai Kommunista Párt pekingi városi bizottságának napilapja kifejezetten ellenséges tartalmú vezércikket közölt az Észak-Afrikát és a Közel-Keletet elborító népmozgalmakkal kapcsolatban. Ha arra gondolok, hogy hajdanán, a néhai Mao idejében Kína eksztatikus örömmel üdvözölte a „harmadik világ” forradalmi megmozdulásait, egyben önmagát tekintve e megmozdulások ihletőjének, némiképp megrökönyödök.

Tudniillik mi várható el egy jó kommunistától, ha az nem, hogy az önkényuralmi rendszerek ellen lázadó „népet” pártfogásába vegye? Ha nem teszi, akkor erre kétféle magyarázat kínálkozik: az egyik, hogy már csak nevében kommunista, a másik, hogy érzi a rokonságot önnön hatalomgyakorlásának módszerei és a felkelt népek által elűzött vagy elűzni kívánt zsarnokok módszerei között, és ugyanúgy fél, mint amazok.

Kína esetében mindkét variánst bizonyítottnak látom. Mihelyt a kínai Facebookoldalakon ugyanolyan felhívások jelentek meg a rajtjelet leadó tunéziai „jázminos forradalom” utánzására, mint Egyiptomban, a kínai rendőrség nyomban akcióba lépett, hogy még csírájában elfojtson minden lehetséges megmozdulást. Valljuk meg, sok tennivalója nem volt. Kínában nem reng a föld.

Vegyük inkább azt a variánst, hogy Kína csak nevében kommunista. Már régen csak abban. A felkelt népek rosszul kalkulálnak, ha kínai rokonszenvre, pláne segítségre számítanak. A Kínai Népköztársaság egész világképe stabilitásközpontú. Éspedig a legönzőbb módon. Amikor az arab lázongókat a pekingi pártbizottság „zűrzavar keltésével és nyomorúság előidézésével” vádolja, voltaképp elhallgatja, hogy mi miatt aggódik, de attól nagyon: önnön energiaforrásainak bedugulásától. Ugyanis annak a lélegzetelállító, évi tízszázalékos gyarapodásnak a fenntartásához, amit a kínaiak már hosszú idő óta teljesítenek, minden gramm importkőolajra és minden köbcenti importföldgázra szükségük van. „A világ végére” is elmennek, hogy mohó gazdaságuk energiaigényét kielégítsék.

Az időközben felmerülő világpolitikai kihívásokat most már nagyon pragmatikusan kezelik. A kőolaj imádatában egyáltalán nem irtóztak a ronda iszlamista szudáni rendszertől, sőt. Ám, miután a feketék lakta Dél-Szudán kikiáltotta önállóságát, egy percig nem haboztak elismerni az új államot, mivelhogy az olajkincs jelentékeny része délen van…

Eközben nem lehet nem felfigyelni arra, hogy Kína erőt is demonstrál. Nehogy arra gondoljon valaki is, hogy a régi gyarmatosítók módjára erőszakkal hódít meg olajkutakat. Nem, de óriási feltűnést és irigységet keltett világszerte az a tény, hogy a líbiai olajiparban dolgozó 35 ezer (!) kínai állampolgárt elképesztően hatékony légi, tengeri és szárazföldi mentőakció keretében és egy arrafelé soha nem látott, rakétafegyverekkel felszerelt fregatt védelme alatt evakuálták.

Hasonló esetre a kínai haditengerészet esetében még nem volt példa. Lesz majd. 2014-re kész az első hazai építésű repülőgéphordozó anyahajó, melyet több is követ. Az ország katonai költségvetésének növekedése az idén megint „két számjegyű” lesz. Utoljára a XV. században rendelkezett Kína a világ legnagyobb flottájával, ám akkor még csak strucctoll meg elefántcsont létezett, aminek a hajósok utána mehettek volna, de a császárt ilyesmik nem nagyon érdekelték. Ma itt a kőolaj.