Kadhafi szerencséje

Humanitárius beavatkozást követelt hétfői interjújában (Hospodárské Noviny) Václav Havel. A volt cseh elnök, író, ellenzéki személyiség és ikon azt mondja, nem lehet tovább várni, mert Kadhafi csapatai teljes erőfölényben vannak, és vérfürdővé változtatják a kelet-líbiai városokat.

Kadhafi nem bohóc, hanem „őrült bűnöző” – állítja. Hivatkozik a korábbi évtizedek hasonló katonai eseteire. A Nyugat közbelépett, amikor Kuvaitot megszállta Szaddám Huszein, majd a boszniai béke érdekében, később pedig a koszovói vérontás leállítása volt az ürügy. Igaz, a boszniai beavatkozásnak (100 ezer halott után) volt egy előzménye is. A ruandai népirtás (800 ezer halott, amihez a Nyugat némely vélemények szerint szinte asszisztált).

A „humanitárius beavatkozás” nem csak a XX. és a XXI. század fordulójának fogalma. A XIX. században az akkori nagyhatalmak többször is felléptek az Oszmán Birodalom ellen, amikor a balkáni területeken a törökök és segédcsapataik a helyi keresztény lakosságot gyilkolták.

De ez nagyon régen volt, ellentétben 2003-mal, amikor az Egyesült Államok és szövetségeseinek szűk köre inváziót hajtott végre Irak ellen. Két fő ürügye volt erre: 1. Szaddám tömegpusztító fegyvereket gyárt és halmoz fel, 2. a bagdadi rezsim együttműködik az al-Kaidával. Mind a kettő hamisnak bizonyult. Sokan úgy gondolják, hogy Irak után az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem ad felhatalmazást Amerikának vagy a NATO-nak egy újabb invázióra.

A helyzet tragikus. A bizonytalan és ellentmondásos jelentésekből úgy látszik, hogy Kadhafi képes felszámolni a rosszul felfegyverzett felkelősereget és nincsenek skrupulusai, ha fegyvertelen tüntetőkbe kell lövetni, lakónegyedeket bombázni. Egyelőre úgy tűnik, van elegendő megvásárolható embere is ahhoz, hogy vérbe fojtsa a felkelést. A katonai felvonulás a térségben nem riasztja vissza. A szakértők szerint repülési tilalmat kellene elrendelni, fegyverekkel ellátni a felkelőket, s esetleg közvetlen csapást mérni az ezredes főhadiszállására ahhoz, hogy forduljon a hadiszerencse.

Erre alig van esély. Kadhafinak kedvez, hogy a nyugati hatalmak nem szeretnék, ha a líbiai rezsim „honvédő, antiimperialista” küzdelemként állíthatná be a hadakozást. Attól meg különösen tartanak, hogy iraki, afganisztáni típusú, tartós elkötelezettséget vállaljanak. A beavatkozást ellenezné Kína és Oroszország, mert miért is segítenének egy diktatúraellenes népmozgalmat?

Az arab kormányok sem szolidárisak a felkelőkkel. Miért lennének? Olyan nagyok a különbségek az ő rendszereik és Kadhafi között? Egyébként is forrong az arab világ. A líbiai rendszer nem omlott össze attól, hogy tekintélyes emberek kimondták: Kadhafinak mennie kell. Ettől nem hagyja abba a gyilkolást, mert ez az önkény a diktatúra lényege. A nagyhatalmak kétségei érthetőek, de a végleges halogatás máris nagyon sokba kerül. A líbiaiak tömegesen menekülnek Európa felé. Havelnek van igaza, a mészárlást időben meg kell akadályozni.

Emberi életekről van szó. És persze elvekről is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.