Nem fenyegetőző, nem támadó, nem agresszív. Építő, óvó, nem romboló. Együttműködő, békítő, érdekkiegyenlítő.

Kereszténységgel nyugodt lélekkel bensőséges viszonyt ápoló. Akár „kereszténydemokratának” is mondható. De nem kereszténykedő. Kezét nem a címlapon összekulcsoló. A Wekerle- és Szilágyi Dezső-féle, 1890-es évekbe vesző nívót (l. állam és egyház szétválasztása) tartó. Ha egyszer a magyarban a vasárnap az vásárnap és nem „nedelja”, azt elviselő.

Alkotmányos. Betű és szellem szerint is. Vitán felül, nem kétesen, nem kacsintva-lebegtető.

Az alkotmányos baloldallal rivalizáló, de nem gyűlölködő. Nem denunciáns. Elsősorban váltópárt, de ha kell, nagykoalíciózó. Amúgy elvi alapon, keményen antikommunista. Antibolsevik. De nem kommunistázó. Különösen nem: szelektíven kommunistázó. A bolsevik szubsztanciát akár antibolsevik álruhában is, házon belül is, szagról felismerő. A szélsőbalt kinevető.

Az alkotmányos jobboldallal szövetkező, nem kiszorító, nem felmorzsoló. Amúgy magától értetődően megrögzött antináci. Öklendező antinyilas, antihungarista. A bibliai átok alól mentesülő. De persze nem színre-szóra fasisztázó, rasszistázó.

Az alkotmányos pártokkal végső, felsőbb értelmű – „nemzeti” – közösséget vállaló. Hivatásbeli egyenrangúságot tartó. De a jobboldal feltétel nélküli egylényegűségét elutasító.

Az erkölcsi magasabbrendűség lováról leszálló. Részlegességét vállaló, totális nemzetképviseletre nem törő.

De ha kell, egyedül is helytálló. Igenis, küldetéssel bíró. Nem szüntelen önmagára hivatkozó. Nem önmaga nevében jövő. Hivatásához felnövő. De küldetését megtaláló, nem pedig kitaláló. Szemérmesen hordozó, nem színpadiasan dicsekvő.

Korrupciót nem csak másokban kereső. A saját lebukókat is szigorúan ítélő. A korrupció fő okát nem a kommunista haj tapadásának módjában látó. Inkább az állam (és önkormányzat) túltengéséből és ellenőrizetlenségéből származtató. Ezen okokat erősítő politikusok korrupcióellenességét álságosnak vélő. A közvagyon hűtlen kezelését egyszeri vétken messze túlmenő, alkotmányos rendet károsító tettként szemlélő. BKV-s, terézvárosi típusú lopások felderítésén ezért örvendező. (Az 1998-as ciklus innovatívan korrupt, mintaadó ügyeinek tisztázatlanságát persze nem feledő.)

A korrupció üldözésében tanúsított politikai elfogultságot a korrupcióhoz magához hasonlóan demoralizáló, rendszerellenes destrukciónak tekintő.

Számonkérhető értékekkel, elvekkel, ideo lógiával bíró. Következetes, értékhű, de nem doktriner. Nem is „túlfeszült lényeglátó”. De cselekedeteit az értékekkel összhangba hozó. Azokból levezető. Ezért megbízható, kiszámítható. Értékeit így, nem pedig térítéssel terjesztő.

A magyar történelemben gyökeredző. A nemes hagyományokat büszkén vállaló, de bűneinket – akár Himnuszunk – bevalló. Nem csak a kommunizmus fertelméig visszanéző. Mégsem anakronisztikus, múltba révedő. Inkább jövőbe tekintő. Trianont máig elevenen fájlaló. De mégsem árpádsávozó, matricázó. Mégsem világfájdalmas, világra haragvó, bosszúszomjas, elzárkózó, különcködő. Mégis Európába, világba törekvő. A világtól inkább tanuló, mintsem zavaros fejű világot tanító. Nemzetieskedő lózungok helyett szép csendben a nemzet valódi érdekeinek felismerésére, kifejezésére, képviseletére igyekvő. A magyarságot javító, emelő. Nem butító, nem ámító, nem züllesztő. Szolgáló, de nem kiszolgáló.

Rendpárti. Egyértelműen, világosan, konzekvensen. Rendőrpárti. De önkényeskedést nem fedező. Mindenféle blokádtól, hídelzárástól, tojásdobálástól, bekiabálástól, gyújtogatástól, autóborogatástól, zavargástól, merénylettől, terrorizmustól zsigerből irtózó. Ilyesmit véletlenül sem mentő, szító, szervező, támogató. Utcai garázdálkodást nem „rendőri túlkapásokként” mesélő. Tüntetésért, sztrájkért törvényesért sem rajongó.

Tanárt rugdosó gyerek, szülő iránt kevéssé megértő. Az iskolai tekintély elleni erőszakot (a közúti baleseteket követő lincselést-önbíráskodást, a rendőri intézkedéssel szembeni csoportos szembeszegülést, a megélhetési természet- és infrastruktúrakárosítást) az egyszeri tetten is túlmutatva romboló ártalomként kezelő. Az idősek, a kisebbségbe szorultak magántulajdona elleni módszeres támadást az emberi méltóság elleni támadásnak is tekintő. Elkövetőit habozás nélkül elrettentő. Csak ezután kérdező. De a cigányság felemelését a magyar küldetésbe fogadó.

Néppárti: nem osztályharcos, nem rétegpárti. A dolgok menetének kimondatlanul is a „normális” többség – és nem a deviáns kisebbség – ízlése szerinti irányt adó. De ez utóbbiak létjogosultságát, méltóságát feltétel nélkül megvédelmező.

A közösség megtartó támasztékát az aktív középben látó, azt e szerint is becsülő. De nem csalárd hízelgő. Társadalompolitikájának esszenciájául nem a támasztéknak – magából a támasztékból kicsent anyaggal való – megtámasztását választó. Nem pillért aládúcoló. Nem az adórendszert saját családjára szabó.

A rászorultaktól, akiktől még elvárható egyáltalán valami, a segély ellenében nyugodt lelkiismerettel követelő. Akiktől nem, azokat türelemmel elviselő.

A baloldaltól saját – árnyaltabb, modernebb – igazságosságfelfogásában is különböző. Világosan hirdető, képviselő – nem sunyin rejtegető. A választóknak előre felkínáló. Nem hatalomban, kormányon, utólag kitálaló.

Tényleg polgári. Nem olyan tehát, mint ez a mostani „polgári”: mindenfajta nemességből, nagyvonalúságból kivetkező. Nem –lumpenmódra – a másokéra áhítozó.

Gazdaságfilozófiájában egyértelműen piac-, verseny-, kapitalizmus- és globalizációpárti. A nemzetek gazdagságának (l. The Wealth of Nations, 1776) forrását a nemzetközi munkamegosztásban látó. Nem magyar narancsra vágyó. A „kis, nyitott gazdaság” fogalmát és konzekvenciáit legalább tankönyvi szinten megértő. Multi- és bankellenes demagógiára kevéssé hajló. Nem a szélsőjobb és szélsőbal ilyetén programját alkalomadtán megvalósító.

Tulajdonpárti. „Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.” Ilyen megalázó – még szóba hozni is kínos! – kioktatásra nem szoruló.

Az államot nem részrehajlásra, versenyelőnyök osztogatására használó.

Egyensúlypárti. Önként és dalolva, nem külső nyomásra. Kormányon megvalósító, ellenzékben számonkérő. A közszolgáltatások bármely magas szintjéhez hozzárendelhető egy olyan adóelvonási szint, amellyel kiegyensúlyozható az államháztartás. És megfordítva: bármely alacsony adóztatási szinthezmegtalálható a közkiadások azon szintje, amellyel az államháztartás egyensúlya tartósan fennmarad. Bármely egyensúlyi szint –európai módon – élhető. Ezért, de a közjogi keretek megtartásához szükséges kohézió rovására nem reformblablázó. Amúgy sem kalandorkodó, kísérletezgető.

Az itt nem érintett – végtelen számosságú – dolgokban: józan középpárti.

Ahol ilyen párt nem szerepel a választékban, az beteg hely. Beteg ország. Beteg demokrácia. Magyarország most sajnos ilyen. A hiány a torzulásnak nemcsak tünete, de oka is, okozata is egyben. A térfélről most tartósan és szinte kizárólag a masszív obskurantizmus dől. Pedig a hiánynak elháríthatatlan, objektív, fatális oka nem lehet. Ha másoknak megy, itt is mennie kell.

A szerző közgazdász