Vételezés
A történet arról jutott eszembe, hogy a parlamentben Rogán Antal vezetésével összeül egy bizottság – bérkommandó(?) –, amelynek többek között az lesz a feladata, hogy kitaláljon valamit arra az esetre, ha egy magánvállalkozásnál egy alkalmazottnak csökkent a nettó keresete. A kérdés ezúttal: jó, de mit fog csinálni a bizottság? A „vétkesek” azonosítása ugyanis nem tűnik egyszerűnek. Információkkal a bizottság egyáltalán nem rendelkezik, tekintve, hogy a KSH sem kap adatszolgáltatást a havi keresetekről minden vállalkozástól, a havi béradatok számítása reprezentatív adatfelvételen alapul. Az adatfelvétel során a vállalkozás egészéről és nem egyénekről kérnek adatokat.
A probléma nem előzmény nélküli. Amikor – több éves előkészítés után – 1988-ban bevezették Magyarországon a személyi jövedelemadózást, ugyanezzel a helyzettel kellett szembenézni. Nem elhanyagolható különbség, hogy a vállalatok döntő többsége akkor állami tulajdonban volt, továbbá létezett a bérszabályozás intézménye. Valójában akkor sem sikerült jogi garanciát találni az egyéni keresetek szinten tartására, mivel azok objektív összehasonlítása szinte lehetetlen.
Hónapról hónapra változhat a túlórák száma, a teljesítménybérben foglalkoztatottak teljesítménye, a több műszakban ledolgozott napok száma, a bérfejlesztésekre sem mindenütt ugyanabban a hónapban kerül sor – a példák hosszan sorolhatók. Ezért a bérek bruttósítása – a fogalmat akkor vezették be – úgy történt, hogy a vállalatoknak egyenként ki kellett számolniuk, mennyivel kell megemelniük a dolgozó éves keresetét ahhoz, hogy a nettó kereset az adózás után se csökkenjen. Az ehhez szükséges béremelések összeadásával korrigálták azt a vállalati szintű bértömeget, amelyet az akkori bérszabályozás adómentesen megengedett kifizetni.
A szabályozás tehát csak arra irányult, hogy az szja bevezetése miatt megemelkedett bértömeget ne adóztassák. Az új, immár az szja-t is tartalmazó személyi alapbéreket, pótlékokat, teljesítménybéreket a vállalatok saját hatáskörben állapították meg. Arra, hogy az egyes dolgozók megkapják az emelést, jogi garancia akkor sem volt. A bérek bruttósítása azért valósult meg mégis konfliktusmentesen, mert erről az szja bevezetése előtt hosszasan egyeztettek, a bruttósítás szükségességét mindenki elfogadta, az állam szándékát az állami vállalatok menedzsmentje értelemszerűen végrehajtotta, és a bérszabályozási kedvezménnyel a vállalati vezetés ellenérdekeltségét is semlegesíteni lehetett.
Ma már nincs bérszabályozás, az állami tulajdon hegemóniájáról sem beszélhetünk. Miközben az állami szektorban – költségvetési intézményeknél, állami vállalatoknál – ma sincs jogi akadálya a politikai szándékoknak megfelelő béremelés végrehajtásának és a megvalósítás állami ellenőrzésének, a magánvállalkozásoknál az államnak semmilyen jogi eszköze nincs arra, hogy beleszóljon a béremelési döntésekbe. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) megállapodása alapján csupán a mindenkire vonatkozó minimálbér és a legalább középfokú végzettségűekre vonatkozó bérminimum kifizetése kötelező. Az OÉT emellett megfogalmaz még egy ajánlást a keresetek növelésére vonatkozóan, ami a versenyszféra magánés állami tulajdonban lévő vállalkozásaira vonatkozik, a költségvetési intézményekre nem.
Nem véletlen, hogy a közel húsz éve működő gyakorlat nem előírja a béremelés mértékét, hanem csupán ajánlja. Az állam a rendszerváltozást követően tudomásul vette, hogy a magánvállalkozások bérgazdálkodásába csak igen korlátozottan szólhat bele. Tervgazdaságban sem, piacgazdaságban pedig végképp nem. Ami az egyik vállalat számára racionális és kívánatos, az egy másik, eltérő helyzetben lévő vállalkozásnál csődhöz vezethet. Nem véletlen, hogy az ez évi megállapodás felhívja a figyelmet arra, hogy „a helyi bértárgyalásokon a szociális partnerek vegyék figyelembe a vállalkozások verseny-, jövedelemtermelő és költségviselő képességét, valamint kiemelt szempontként kezeljék a foglalkoztatás biztonságát, illetve javítását”. Az ajánlásnak mindig is az volt a deklarált célja, hogy segítse, orientálja az ágazati és vállalati szintű bértárgyalásokat, anélkül, hogy kötelező elemet tartalmazna.
Meg lehetett volna előzni a nettó bérek csökkenését? Természetesen. Senki sem kényszerítette a kormányt, hogy az adóés járulékrendszert változtassa meg az alacsony keresetűek hátrányára. A veszélyt számos érdekképviselet, párt és szakértő előzetesen jelezte. A problémára a szakszervezetek is felhívták a figyelmet az OÉT bértárgyalásain. A megállapodásba be is került, hogy „...az OÉT 2011-ben – annak kiemelkedő jelentőségét hangsúlyozva, hogy a nettó keresetek nominális szintje az alacsony és közepes kereseti kategóriákban is legalább megőrzésre kerüljön – a munkavállalók bruttó keresetének átlagosan 4-6 százalékos növelését ajánlja a vállalkozási szférában”.
Ennél erősebb megfogalmazást a kormány akkor nem kezdeményezett. Tegyük hozzá: egy ajánlástól több nem is várható el. Az OÉT – és benne a kormány – ugyanis nem kötelezheti a versenyszféra vállalkozásait béremelésre. Mit lehet most – utólag – tenni? Az adó- és/vagy járulékszabályok változtatásával (csökkentésével) a probléma kezelhető, de ennek következményei vannak a költségvetés hiányára nézve. Ugyanez mondható a Munkaerőpiaci Alapról is, amiből a legnehezebb helyzetben lévő vállalkozásoknak lehetne segítséget nyújtani ahhoz, hogy a kívánatosnak mondott béremelést végrehajtsák, ahogyan ez 2001-ben és 2002-ben is történt a minimálbér jelentős emelkedése következtében bajba került vállalkozások esetében.
Ha egyikmegoldás sem lehetséges, akkor – miután a piacgazdaság logikájához illeszkedő európai megoldások elfogytak – maradnak a kreatív ötletek. Rogán Antal, az új országgyűlési bizottság vezetője például azt közölte egy tévéműsorban, hogy az egyik elképzelés szerint csak azok nyerhetnének állami pályázatokon, akiknél a munkavállalók nettó keresete nem csökkent. Képzeljük csak el, ahogy a túlzott adminisztráció megszüntetését ígérő kormány a pályázat elbírálása során egyenként átvizsgálja a munkavállalók nettó keresetét... Közben, mivel összehasonlítani csak azonos tartalmakat lehet, pályázati feltételként meg kell határoznia, hogyan, milyen időszakban, mely keresetelemeket vesz figyelembe és kér bemutatni minden közbeszerzés, uniós támogatás pályázatának elemeként. E feladat elvégzéséhez szükség lenne a vállalkozásoknál is meg az államigazgatásban is egy sereg pótlólagos munkaerőre. Az lenne csak a szép világ!
A szerző 2009-2010 között szociális és munkaügyi miniszter
