Első hevületemben magam is árkus papírért nyúltam, egyetlen mozdulattal alapítványi kérelmet fogalmaztam, aztán beadványt az államelnöknek, méltányolja már megújulásért érzett elkötelezettségemet, értse végre meg, egyszer s mindenkorra le akarok számolni a múlttal, támogassa hát javaslatom, dózeroltassuk el valamennyi török fürdőt a városból, kitakarítva innen a százötven éves sanyargatás emlékét.

Ugyanebből a megfontolásból fel kellene robbantani az egri minaretet és Gül baba türbéjét is, ezt a török sírkápolnát a budapesti Rózsadombon, hogy veszve legyen a Rózsák atyjának, a bektasi dervisnek, azaz harcos muszlim szerzetesnek az emléke is. Amúgy is ideje van a muszlimok ellen indított keresztes hadjáratnak. Aztán sorra kerülhetnének még a rómaiak romjai, a labancok citadellája, a sváb, rác szőlőültetvények, a szovjet és dán házgyárak összes szürkén is vöröslő panelja. Az avarok megúsznák, mert utánuk csak temetők maradtak. Kezdődjék a magyar történelem 2010 áprilisának dicsőséges forradalmával!

Azt mondják, ne vegyük már annyira komolyan a Bakk alapítvány javaslatát, hiszen úgy hülyeség, ahogy van. Nem így gondolom. Éspedig azért nem, mert ma nem a józan ész korát éljük, s amilyen bornírt az ország politikai elitje, pillanat alatt akadhat olyan képviselő, aki eddig még nem jutott egyéni törvénytervezethez. És akkor jaj a Szabadság-szobornak meg a múlt szennyes emlékének.

Épeszű ember azt sem gondolta volna komolynak, hogy a XXI. század elején egy polgári demokrácia alaptörvényének „nemzeti hitvallássá” nemesült preambulumában feltűnjék a Szent Korona szelleme, mint nemzetet egybeforrasztó, materializálódó gondolat, mint igazodási pont, s lám, mi történik. Mi akadálya lehetne annak, hogy még egy lépést megtegyünk – hátra. Így adva tágabb aurát az új alkotmánynak.

Értem én persze az alapítvány gerjedését. A kommunizmus szellemét akarja végképp száműzni a hegytetőről. Csakhogy rossz helyen kereskedik. A kezében pálmaágat tartó nőalak, a félszázados legenda szerint Horthy István emlékművének indult, későbbi „szovjet emlékmű” ideológiai tartalmát elmosta már az idő. Ma már nem több, mint önmaga. A város fölé magasodó turistajelkép, tájékozódási pont képeslapokon.

Amit most Bakk úr a helyére álmodik, viszont több egyszerű szobornál. Vele ismét Mária országa lehetünk. Kitörölhetjük magunkból a magyar protestantizmus hagyományát, ki a polgári forradalmakat, amelyek nyomán egyház és állam különválasztatott. S elönthet bennünket a nagyság biztos tudata és érzete, amely Isten akaratából, a Szent Korona jegyében a Kárpát-medence felkent uraivá tett bennünket.