A felelősnek kijelölt vidékfejlesztési tárca a karácsonyi ünnepek előtt végül „egyeztetésre” közzétette a tervezetet, amelynek ekkorra már több mint húsz változata készült. Járt ilyen meg olyan szakmai fórumok előtt, tucatnyi köztisztviselő foglalkozott vele, hogy aztán megszülessen egy tartalom nélküli, lényegében a védjegyhasználatról rendelkező jogszabály. Ez valószínűleg csak azért mehet majd mégis a Tisztelt Ház elé, mert Orbán Viktor megígérte, hogy lesz ilyen törvény.

A hungarikumtörténetről a kezdetektől fogva minden érintett tudta, hogy sorsa alapvetően három tényezőn múlik. 1. sikerül-e pontosan leírni a jogalkotási körbe vont hungarikumok körét?, 2. akar-e a kormányzat a nemzeti értéket jelentő termékek mögé önálló intézményt állítani?, és 3. hajlandó-e annak működésére kellő pénzt szánni? Innen jöhettek volna a variációk.

Például ki lehetett volna mondani, hogy az államnak mondjuk száz speciális magyar érték finanszírozására van ereje, erre alakuljon önálló intézmény. Világos premiszszák mentén viszonylag egyszerűen lehetett volna törvényt fogalmazni, ám senki nem vette a bátorságot, hogy kimondja: erre most se pénz, se hivatali kapacitás nincs. Megindult hát a kodifikációnak álcázott, adóforintokból finanszírozott féléves mismásolás, amelyben stallum nélküli középtisztviselők babrálgatnak a paragrafusokkal.

Nem a hungarikumtörvény ügye lesz az első (és utolsó), amikor egy jelszavakban könnyen megfogalmazható, nemes célkitűzés hajótörést szenved a napi érdekek vagy a jogi korlátok zátonyain. Az élelmiszerimportot sem fékezte meg komolyabban az elrendelt szigorúbb ellenőrzés, a termőföldpiac sem lett élénkebb az állam elővásárlási jogától, a beígért egymillió új munkahelyről is látjuk már, hogy legfeljebb a harmada lehet reális, és még sorolhatnánk. A speciális magyar termékek felkutatásának és az eddiginél hatékonyabb menedzselésének csendes elsikkadása azonban mégiscsak érthetetlen.

Nagyjából tíz-húszmilliárd forintból – amennyit még a legválságosabb büdzséből is össze lehet kaparni – működőképes rendszert lehetne létrehozni. Példa lehetne az osztrák modell, ott sikerült. Akad szakmabeli, aki szerint a törvény mögé azért nem tesz a hatalom komolyabb pénzt, mert tudja, hogy azt némelyek nagyon is célirányosan használnák fel. Egyszerűbben: lenyúlnák. Így hát maradjon meg inkább a hungarikum afféle nehezen definiálható eszmei célkitűzésnek. Azzal nem lehet baj, míg egy gyakorlatias programmal lenne. Ez is megoldás, de nem olyan, amelyre érdemes volna védjegyet nyomatni.