Hol a macska? Hol az ellenzék?
De miközben ezt ismételgetjük, illene megkérdezni: hol van a másmilyen ellenzék?
Az ellenzék, mely másmilyen, mint a Fidesz volt. Mely nem árul zsákbamacskát: tényleg van macskája és nem fél felmutatni. Nem él azzal a lehetőséggel, amellyel az előző ellenzék a legdurvább formában visszaélt: nem kerüli meg a nehéz és mindenképpen sok érdeket sértő válaszokat mindarra, amire elkerülhetetlenül válaszolnia kell egy kormánynak – és egy társadalomnak.
A kormány válaszait el lehet utasítani, de nem lehet elutasítani a sürgető problémákat és tarthatatlan állapotokat, amire ezek a válaszok válaszolnak. Az államadósság mértékét, a költségvetési újraelosztás szintjét valóban jelentősen csökkenteni kell, az önkormányzati rendszer szétaprózottsága, túlterheltsége valóban tarthatatlan s úgyszintén az állam által ingyen taníttatott felsőiskolások száma, a generikus gyógyszereknek a világon egyedülállóan magas árszintje, a kedvezmények elképesztő kiterjedtsége a közösségi közlekedésben, a rokkantnyugdíjazás körüli anomáliák és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának megoldatlansága, a rendvédelmi korkedvezmény mértéke stb. Ezekre a tarthatatlanságokra folyvást hivatkoztak terveiket magyarázván az előző nyolc év kormányai, vagy legalább a sikerükben érdekelt, őket reformokra ösztökélő véleményformálók.
Azt az ellenzéket lehet(ne) komolyan venni, mely a számára elfogadhatatlan válaszok helyébe odaállítja a sajátjait, és nem hivatkozik rá, hogy ellenzékből nem ismerheti a pontos helyzetet meg egyébként sem az ő dolga. Az első hivatkozás nevetséges, a második mélyen erkölcstelen. Ami a társadalomnak dolga, az nem lehet az ellenzéknek nem dolga. Az az ellenzék, mely elutasítja a nyugdíjmegtakarítások kisajátítását, az alacsony jövedelműek, a szegények, a munkanélküliek módszeres letaposását, a tőkét a gazdaságból kifordító orbitális különadókat, nem szolgálhat a közép- és felsőbb rétegeknek kellemesebb megoldásokkal, mint a kormány, csak kellemetlenebbekkel. És pusztán azzal vigasztalhatja őket, hogy a kellemesebb válaszok a számukra is legkellemetlenebb következményekhez vezetnek.
Az az ellenzék hiányzik, amelynek van bátorsága akkor szidni Orbánt, amikor elveti a családi pótlék megvonását a tisztességes mértékű adózás alól egyébként is felmentett jobb módúaktól; amikor korkedvezményes nyugdíjat ad a nőknek, amikor kidobja a csomagból a nyugdíjasok anyagi helyzettől független utazási kedvezményének a megvonását. Nem igaz, hogy ilyen ellenzék nem létezhet, mert létezett. Az utóbbi időben már éppen csak mutatóban, de a 90-es évek elején az ellenzék nagy többsége ilyen volt. Az SZDSZ, a Fidesz és a kétlelkű MSZP Békesi-lelkű része. Volt akkoriban egy ellenzéki fiatalember, aki pártja nevében hevesen és kitartóan tiltakozott a kormány megalapozatlan nyugdíjemelési javaslata ellen. Emlékszik még valaki a nevére?
