Három kérdés

Megnyugtató, hogy a József Attila Színházból nem használt ruha kereskedés lesz, százforintos bolt vagy szemfelszedő-főhadiszállás, lacikonyha. Hanem színház marad. A fővárosi önkormányzat legalábbis ezt ígéri, amikor azt mondja, a márciusban kiírandó hasznosítási pályázat után is megőrzi profilját az intézmény. Ha ez a pályázat eredménytelen lenne, úgy igazgatói pályázat következnék.

Ami biztos: augusztustól Budapest nem a jelenlegi, „társulati repertoáros” rendszerben kívánja működtetni a Váci úti teátrumot, új üzemeltetőt keres, és nyilván nem hadakozna egy jó kis magántőke-injekció ellen. Mert közpénz, na az nincs. Kultúrára? Pláne nincs.

Az van, hogy Tarlósék bizalmatlanok a József Attila Színházzal kapcsolatban. A tavalyi év közepére 270 milliós adósságot halmozott fel a teátrum, és igaz ugyan, hogy a mostani igazgató csak örökölte a tartozást, sőt azt ígérte, idén június 30-ra körülbelül 86 millióra olvasztja azt, ám a főváros nem tartja elégségesnek az eredményeket. És az is szúrja a szemüket nyilván, hogy Méhes László most lemondott direktor a színháznál tartotta a korábbi igazgatót, Léner Pétert, akinek a regnálása alatt összegyűlt az adósság, s aki most havi 500 ezerért ad tanácsokat, öt év alatt ez 30 millióba fájna. Noha a színházi világban nem szokatlan, hogy a korábbi direktort így vagy úgy visszafoglalkoztatja az új – ám ez most tényleg mellément.

Hogy a fővárosi döntéshozóknak valami bajuk van a József Attilával, abból is látszik: a múlt csütörtökön elfogadott költségvetésben 204 millió forint szerepel a színház neve mellett, ami éppen 105 millióval kevesebb, mint a tavalyi dotáció, a budapesti kőszínházakat sújtó elvonások legnagyobb vesztesévé avatva az intézményt. Nyilvánvaló képtelenség, hogy azért éppen az angyalföldi teátrumtól vontak el ennyit, mert a színháznak otthon adó XIII. kerület az egyetlen olyan városrész, amelynek szocialista polgármestere van. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében meg aztán pláne elképzelhetetlen, hogy a szakmaiságot felülírja a párthovatartozás, mondjuk egyes vidéki vagy budapesti színházak esetében, ugye. Magyarország nem olyan ország, ahol, amelyben. Nem is volt soha. Tiszta sor. Ahogy a győri példából láthatjuk, a jobbos városvezetés meg tud itt buktatni jobboldalinak gondolt direktort is. Mégis vannak, akik politikai motivációt sejtenek a háttérben, és a színház megszüntetéséről írnak, egyenesen temetik a József Attilát, s hozzáteszik, abcúg Fidesz.

Fogalmam sincs, Méhes László szíve balra vagy jobbra húz. Nem is érdekel. Nem is fontos. Három dolog érdekel. Az egyik, hogy milyen színházuk lesz az angyalföldieknek. A másik, hogy mi lesz a szélnek eresztett társulattal és a személyzettel. A színház közönségének emlékeivel, érzelmeivel, ízlésével, elkötelezettségével. A harmadik meg, hogy mikor jön el az az idő, amikor eszünkbe sem jut már pártpolitikát szimatolni a kultúrszakmai, kultúrgazdasági kérdésekben hozott döntések körül. Az első és a második kérdésre egyelőre nincs válasz. A harmadikat meg nem is gondoltam igazán komolyan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.