Helye van például a kölcsönkönyveknek, amelyeket elolvasás után vissza kell adnom, másik kupacba kerülnek azok az izgalmasnak ígérkező könyvek, amelyeket szeretnék elolvasni, ha lesz egy kis időm, megint másikba azok, amelyekre már biztosan nem lesz, de azért tudnom kell, hogy hol vannak, és megint külön kupac az, amelyektől már végleg elbúcsúztam, és már csak valamelyik polcra kerülnek majd, persze meghatározott rendben. A látogató könnyen ítélhet úgy, tévesen, hogy itt rendetlenség, netán kupleráj van, pedig az elrendezés rendet tükröz. A rend az én fejemben van és kitűnően működik. A rendet az a magánszabályrendszer hordozza, amit a könyvek elhelyezésére az évek során kialakítottam.

A társadalomban is szükséges fogalom a rend, de mivel a társadalmakban sokan vagyunk, itt, a miénkben tízmilliónyian, a rend kialakítása sokkal összetettebb dolog. Mindenkinek lenne magánrendje, elképzelése arról, hogy hogyan épüljön a háza, hol parkolhasson, ha szükséges, mennyi ideig legyenek nyitva a boltok vagy esetleg hány gyereke legyen a családban.

A sokféle elképzelés természetesen sok ponton ütközik egymással (ne az én házam előtti autófeljáróra parkoljon a szomszéd), ezért sok évszázada az egyre nagyobb társadalmak egyre bonyolultabb mechanizmusokat hoznak létre a rend közös biztosítására. Rendeletek, szabályok, törvények, alkotmány van hivatva a rendet szolgálni, és uralkodók, diktátorok, parlamentek törik a fejüket a rend célszerű kialakításán, de az már régen kiderült, hogy a rend kialakításának a törvény csak egyik összetevője, a másik az elfogadás aktusa. Ha diktátor van, akkor a dolog aránylag egyszerű. Törvényt hoznak és aki nem tartja be, annak beverik a fejét. Ez jótékony hatású a rendre, de káros a fejekre nézve.

Demokráciákban a parlament igyekszik a rendet fenntartani, mi választjuk a tagjait és azt gondoljuk, hogy majd olyan rendet csinálnak, ami a mi tetszésünknek a legmegfelelőbb. Ez ritkán fordul elő, leginkább a többi választó miatt, akiket másféle rendekkel lehet kielégíteni. Az a jó parlament, amely megtalálja azt a kényes egyensúlyi pontot, amelyben a törvények, szabályok, eljárások a legkevesebb ellenállást gerjesztik. Ez nagyon bonyolult feladat, könnyű a politikusokat szidalmazni, de el kell ismerjük, hogy nagyon nehéz a dolguk. Például minden józan állampolgár belátja, hogy valamennyi adót fizetni szükséges rossz, de az adóból fedezik az iskola, kórház és sok más közintézmény költségeit. Adót tehát fizetni kell, de nálunk mégis az a közhiedelem, hogy mindent érdemes megtenni azért, hogy az adófizetést elkerüljük, vagy legalább a mértékét csökkentsük. A saját adónkról van szó persze, mindenki más fizessen rendesen, mert ha nincs elég adójövedelme az államnak, rossz lesz az iskola, hanyag az egészségügyi szolgáltatás.

Amerikában erkölcstelen cselekedetnek tekintik az adócsalást, nálunk ügyes húzásnak. Itt jelentkezik az elfogadás problémája. A politikának nemcsak jó törvényeket kell hoznia, hanem arról is gondoskodnia kéne, hogy a jó törvényeket lehetőleg mindenki betartsa. A törvények betartatása nemcsak a kilátásba helyezett megtorló intézkedéseken múlik, az elfogadáshoz bizalom, erkölcsi tőke is szükséges. És a bizalom különös dolog. Emlékszem, hogy ötvenhatban a forradalom első néhány napján sok betört üvegű kirakatot láttam, ahonnan elvittek tárgyakat, de egy kis cédulával együtt ott hagyták az elvitt holmi árát. Az emberek így is ki akarták fejezni a forradalom tisztaságát, erkölcsi magasabbrendűségét. Szép, nemes dolog volt. Aztán amikor bejöttek az oroszok, és elvadultak a dolgok, a boltokat is kifosztották.

Kényes dolog a bizalom. Sokszor egy elismert vezető kedvéért is elfogadnak az emberek kellemetlen intézkedéseket, mert bíznak benne, és kárt tesz az, aki csak azért kiabál a törvény ellen, hogy politikai ellenfelét lejárassa, pedig tudja, hogy a törvény tulajdonképpen jó, ha ő lenne hatalmon, ő is ilyet hozna. Ha az előző ellenzék ilyen megfontolt lett volna, talán nem romlik el ennyire az ország helyzete, talán nem kaptak volna kétharmadot a választásokon, de talán nem fenyegetné a bukás veszélye most őket is. A bizalom bonyolult viszony, a jó politikus mindig érzi, hogy az ígéretekben, fenyegetésekben mennyire mehet el, sorsa bizonyítja politikai érzékét, persze nem egyetlen választáson, hanem hosszú távon.

A mostani kormány egyik nagy ígérete a rend megteremtése volt és nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy ez valami olyasmit jelent csupán, hogy több rendőr járja az utcát, hamarabb elkapják a csirketolvajt, ami persze része a rendnek. A társadalomnak összetettebb az elképzelése a rendről. Szeretnénk, ha mindazok a bosszantó problémák, amelyeket az előző kormányok nem tudtak, vagy nem akartak megoldani, megszűnnének és végre tényleg rend lenne. Örvendetes, hogy a rendteremtésben első helyen van az adósságcsökkentés szándéka, az állam adóssága évente ezermilliárdokat visz el a nemzeti jövedelmből, az egész ország fellélegezhetne, ha ezen a téren helyreállna a rend, és csak azt költenénk el, amit megtermelünk. Ez hosszú és fájdalmas kiigazítás lesz. Vannak azonban egyszerűbb esetei is a rend helyreállításának, ahol sokkal gyorsabban cselekedhetne a kormány. Például húsz éve tudjuk, hogy a pártfinanszírozás kérdése megoldatlan, ez folyamatosan korrupcióhoz vezet, ami az egyik legnagyobb nyűge az országnak. Rend itt akkor lesz, ha a kormány új, kielégítő megoldást hoz. Mikor?

A rendhez tartozik mondjuk az is, hogy az ország kultúrája kielégítő állapotban legyen, jó érzés tudni például, hogy van néhány kiváló zenekarunk és ezek között a Budapesti Fesztiválzenekart a világ legjobbjai között emlegetik. A minapi New York-i koncertjükről küldtek barátaim egy beszámolót, ami a New York Timesban jelent meg neves kritikus tollából, és megjegyezték, hogy ilyen dicshimnuszt még életükben nem olvastak. Akik ott voltak az előadáson, arról regéltek, hogy fantasztikus este volt. Remek, ez is a rend része, hogy ilyen zenekarunk van, és tudjuk, hogy az efféle rend pénzbe kerül. Nagyon nagy rendetlenségnek, hanyagságnak tűnik, hogy éppen most csökkentik a zenekar támogatását, akármilyen nehéz helyzetben is van az ország.

Rend az is, ha az elvégzett munkát tisztességesen kifizetik.Mindenki emlékszik, hogy gyönyörű új hídunk építői közül sokan, a kisebb beszállítók, nem kapták meg a nekik járó összegeket. Az hogy ilyen előfordulhat –és a híd esete csak egyike volt a kirívóaknak – nagyfokú rendetlenséget jelent. Mit tetszenek tenni az ilyen rendetlenség felszámolására? Más európai országokban jól ismerik a megoldást. Az állami megrendelő egy bankhoz telepíti a kialkudott összeget, és a bank fizeti a beszállítókat is az elvégzett munka alapján. Valamennyi többletköltség, de rend van. Mikor?

Rendet sokféleképpen lehet csinálni. Tudjuk, hogy a legtöbb önkormányzat adósságban úszik, nagy a rendetlenség a házuk táján, az előző kormányok hibája.Mostanában hallottam a vasadi önkormányzatról, amelynek egy fillér adóssága sincsen, pedig sokféle új építkezést fejezett be, és ami a legjobban megragadott, a képviselők nem pénzért végzik a feladataikat, hanem társadalmi munkában. Bravó! Nem kéne ezt a dolgot népszerűsíteni? Nem kéne mint rendes megoldást a másik háromezerben is elterjeszteni? Hátha nagyobb lenne a rend. Nemcsak azért, mert sok pénzt megtakarítanának, hanem azért is, és ez a fontosabb szempont, hogy társadalmi munkát csak a falujukat, városukat igazán szerető emberek végeznek, valószínűleg sokkal sikeresebben, mint azok, akik csak a fizetésért teszik.

Nem akarok pártügyekbe avatkozni, de nagyon rendetlennek érzem azt, ami Esztergomban történik. A polgárok elzavartak egy polgármestert, mert nem szerették, mindegy, hogy miért. A rend az, hogy akit elzavarnak, az ne akadályozza az utána megválasztott független ember munkáját, mert ezzel a városnak árt, és ez felháborító rendetlenség. Ha az illető fontos embere egy pártnak, ha úgy gondolják, mindenben igaza volt is, adjanak neki máshol feladatot, mert a rend azt követeli, hogy ahol megbukott onnan távozzon.

Segítene a rendteremtésben, ha a kormány felismerné, hogy a bizalom kialakításának egyik jelentős tétele az is, hogy a törvényeket hozó saját maga hogyan tartja be a törvényt, milyen példát mutat. Nem csak politikai harcról van itt szó, sokkal fontosabbról, a bizalomról. Nem hozunk visszamenőleges törvényt, nem hozunk egyedi, barátaink érdekeit védő külön törvényeket, nem játszunk csiki-csukit az alkotmánnyal és hasonlók, mert ez nagy rendetlenséghez vezet.

És rendet ígértek.