Orbán háborújának fegyverei

„Az előző korszak veszedelmes örökségéről” – az államadósságról – azt mondta Orbán Viktor, hogy „csak idén” több mint 2000 milliárd forintot kell költenünk a hitelek törlesztésére.

A miniszterelnök az ijesztgetés nyilvánvaló szándékával azt a látszatot keltette, hogy ezt a pénzt 2011-ben ki kell fizetnünk, holott a valóság az, hogy 2000 milliárdnyi lejáró adósságot kell megújítanunk, azaz ennyi új hitelt kell felvennünk, hogy a régieket törleszthessük. A vállalkozás szaldója papíron nulla, azaz Magyarország adósságpozíciója nem változik: se rosszabb, se jobb nem lesz.

Én februárban Orbán helyében egyáltalán nem fogadnék arra, hogy az a kétezer kétezer lesz, tudniillik a dolog nagy mértékben függ a forint árfolyamától, mivel az adósságunk 40 százaléka devizában van, s ugyancsak nagymértékben függ az új hitelek kamataitól, amelyek sajnos növekvőben vannak. Ma egy három hónapos vagy tízéves lejáratú magyar államkötvénynek nagyobb a hozama – vagyis drágább nekünk, mint amilyen a Bajnai-kormány búcsúzásakor volt, és nem tudjuk, mekkora lesz, ha történetesen Orbán reformjai nem nyerik el a befektetők tetszését.

Nehogy elfogultsággal vádoljanak, nyugtázom, hogy a piacon ma mindenki drágábban jut pénzhez, mint egy évvel korábban. Ez nem hungarikum. És ezzel a dolgot elintézettnek is lehetne tekinteni, ha maga a miniszterelnök nem hivalkodott volna előre azzal, hogy az elődök által lerombolt gazdaságpolitikai „hitelesség” helyreállítása folytán országunk az ő kormányzása alatt olcsóbban jut majd pénzhez. Mivel azonban drágábban jutunk, alighanem baj van a hitelességgel (is).

Ennek oka abban keresendő, hogy az Orbán-féle „reformcsomag” bejelentése mindig egy újabb és újabb héttel tolódik ki (most keddre várjuk), viszont a 250 milliárdos stratégiai tartalék képzésével – valójában egy hirtelen megszorítással – máris módosítani kellett az alig két hónapja „élő” 2011-es költségvetést. Tartok tőle, általa nem sokat nőtt a hitelminősítők bizalma Magyarország iránt.

Az államadósság valóban terhes örökség. Jegyezzük azonban meg, hogy hazánk a maga 80 százalékot verdeső rátájával a szűkebb régiós összevetésben rosszul áll, viszont jobban, mint az euró övezeti országok zöme. Ez a szám semmit sem mond. Szégyenkezni nem emiatt kell, hanem amiatt, hogy a nyakig eladósodott Japánnak, Olaszországnak, Belgiumnak etc. velünk ellentétben semmi oka az aggodalomra, mert a törlesztést „elintézik” honi megtakarításokból, miközben mi, megtakarítások híján pénzpiaci hitelekre vagyunk szorulva.

Ergo: ha valaki háborúzni akar az államadóssággal, mint Orbán, az ne úgy tegye, hogy államosítja a magánnyugdíjpénztárakat, aztán vagy összetépi, vagy eladja az adósságleveleket, hanem úgy, hogy ösztönzi a megtakarításokat. Ehhez képest a nyugdíjrendszer második pillérének felszámolása, a kilakoltatási moratórium, az MNB alapkamat-csökkentésének kikövetelése mind az ellenkező irányba mutat.

Tudom, bizonyos fokig kulturális attitűd kérdése is ez – a csehek és szlovákok sokkal takarékosabbak, mint mi, az utóbbiak például, hasonló jövedelmi viszonyok mellett kétszer annyit tesznek félre –, de annál inkább.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.