A miniszterelnök az ijesztgetés nyilvánvaló szándékával azt a látszatot keltette, hogy ezt a pénzt 2011-ben ki kell fizetnünk, holott a valóság az, hogy 2000 milliárdnyi lejáró adósságot kell megújítanunk, azaz ennyi új hitelt kell felvennünk, hogy a régieket törleszthessük. A vállalkozás szaldója papíron nulla, azaz Magyarország adósságpozíciója nem változik: se rosszabb, se jobb nem lesz.

Én februárban Orbán helyében egyáltalán nem fogadnék arra, hogy az a kétezer kétezer lesz, tudniillik a dolog nagy mértékben függ a forint árfolyamától, mivel az adósságunk 40 százaléka devizában van, s ugyancsak nagymértékben függ az új hitelek kamataitól, amelyek sajnos növekvőben vannak. Ma egy három hónapos vagy tízéves lejáratú magyar államkötvénynek nagyobb a hozama – vagyis drágább nekünk, mint amilyen a Bajnai-kormány búcsúzásakor volt, és nem tudjuk, mekkora lesz, ha történetesen Orbán reformjai nem nyerik el a befektetők tetszését.

Nehogy elfogultsággal vádoljanak, nyugtázom, hogy a piacon ma mindenki drágábban jut pénzhez, mint egy évvel korábban. Ez nem hungarikum. És ezzel a dolgot elintézettnek is lehetne tekinteni, ha maga a miniszterelnök nem hivalkodott volna előre azzal, hogy az elődök által lerombolt gazdaságpolitikai „hitelesség” helyreállítása folytán országunk az ő kormányzása alatt olcsóbban jut majd pénzhez. Mivel azonban drágábban jutunk, alighanem baj van a hitelességgel (is).

Ennek oka abban keresendő, hogy az Orbán-féle „reformcsomag” bejelentése mindig egy újabb és újabb héttel tolódik ki (most keddre várjuk), viszont a 250 milliárdos stratégiai tartalék képzésével – valójában egy hirtelen megszorítással – máris módosítani kellett az alig két hónapja „élő” 2011-es költségvetést. Tartok tőle, általa nem sokat nőtt a hitelminősítők bizalma Magyarország iránt.

Az államadósság valóban terhes örökség. Jegyezzük azonban meg, hogy hazánk a maga 80 százalékot verdeső rátájával a szűkebb régiós összevetésben rosszul áll, viszont jobban, mint az euró övezeti országok zöme. Ez a szám semmit sem mond. Szégyenkezni nem emiatt kell, hanem amiatt, hogy a nyakig eladósodott Japánnak, Olaszországnak, Belgiumnak etc. velünk ellentétben semmi oka az aggodalomra, mert a törlesztést „elintézik” honi megtakarításokból, miközben mi, megtakarítások híján pénzpiaci hitelekre vagyunk szorulva.

Ergo: ha valaki háborúzni akar az államadóssággal, mint Orbán, az ne úgy tegye, hogy államosítja a magánnyugdíjpénztárakat, aztán vagy összetépi, vagy eladja az adósságleveleket, hanem úgy, hogy ösztönzi a megtakarításokat. Ehhez képest a nyugdíjrendszer második pillérének felszámolása, a kilakoltatási moratórium, az MNB alapkamat-csökkentésének kikövetelése mind az ellenkező irányba mutat.

Tudom, bizonyos fokig kulturális attitűd kérdése is ez – a csehek és szlovákok sokkal takarékosabbak, mint mi, az utóbbiak például, hasonló jövedelmi viszonyok mellett kétszer annyit tesznek félre –, de annál inkább.