Elemzők esete a gumicsonttal
Egy elemző természetesen maga választja meg vizsgálatának fókuszát, de alapvető módszertani tévedés, ha az elemzés során a „szívére”, értékrendszerére hallgat, nem pedig a politikusok megszólalásaiból indul ki. Ha nem így jár el, akkor „jól értesült”, ebben az esetben azonban erről illik tájékoztatni a nézőt, az olvasót. Elemzők pártot még nem szakítottak szét, ahogyan nem is tartottak egybe, ez továbbra is a politikusok „kompetenciája”. Szerepmeghaladás az, ha elemzők kívánságlistát állítanak össze, majd szurkolásba kezdenek– egyik-másik politikusnak vagy saját forgatókönyveiknek.
Kéri László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nem győzte hangsúlyozni, hogy Gyurcsány Ferenc megosztja a baloldalt. Kéri ebben nem téved. Ahogy abban sem tévedne, ha hozzá tenné, hogy Mesterházy Attila éppúgy. Kéri szerint jót tenne a magyar baloldalnak, ha „kettéválna”. Miért nem egyből háromfelé? Egy balközép párt, egy hagyományos szociáldemokrata és a komolynak nehezen nevezethető globkrit-tagozatból egy harmadik? Amennyiben maradt még „népi baloldali” a pártban, úgy alkossák ők a negyedik formációt! Az előbb említett törésvonalak mindegyike lehet olyan mértékben megosztó, hogy egy párt belső koherenciájának megteremtése érdekében, nem racionális az előbbiek egysége. Kéri szerint a párt jelenlegi vezetői folyton azt lesik, mit csinál Gyurcsány. Ehhez az elemzőnek Mesterházy Attila fejébe kellett látnia – e sorok írója nem bír ezzel a képességgel –, ezzel szemben az bizonyos, hogy a felek képesek az együttgondolkodásra.
Mesterházy Pápáról azt „üzente” a Hírszerzőn át a pénteki évértékelő beszéd kapcsán, hogy a jövőt illetően „hasonlóan” gondolkodik Gyurcsánnyal. Vannak is erre utaló jelek: például a pártelnök kommunikációs készletének része lett az MSZP, mint a „rendszer ellenzéke” fordulat, amely első ízben egy Gyurcsány-blogban tűnt fel, majd a pénteki évértékelő során nyert részletesebb politikai kifejtést. Ez akkor annak a jele lenne, hogy mindjárt berobog a varsói gyors, és szakad a párt? – hogy a kedvenc elemzői közhelyre utaljak.
Elemzők sora érvelt azzal, hogy Gyurcsány és a „többiek” nem tudnak együtt haladni az ellenzéki szerep revitalizálásának útján. Ehhez képest az MSZP vezetése – némi kommunikációs hiba után – elfogadta Gyurcsány javaslatát az alkotmányozási folyamat bojkottját illetően. Mellesleg az LMP is hasonlóan tett, holott vélhetően nem Gyurcsány lépését „lesték”. Nem ritka azon elemzői állásfoglalás sem, amely szerint Gyurcsány Ferenc nem népszerű a pártjában. Értem. S ezt honnan lehet tudni? Belső felmérés vagy közvélemény-kutatás tükrében állítják ezt? Esetleg körbe járták a választókerületeket? Vagy „úgy érezni”? Ezen logika mentén folyó érvelés nem politikai elemzés, hanem ködszurkálás.
Mindezzel szemben Ripp Zoltán, történész – helyesen – nem a perszonalizáció gumicsontját rágja: „Nem szeretném gyarapítani a türelmetlenek táborát (…) A kérdés ma már az: egyáltalán van-e még az MSZP-ben annyi potenciál, hogy kibontakozzon hoszszabb távon?” Gyurcsány és a jelenlegi pártvezetők többsége szerint igen. Gyurcsány ennek lehetőségét egy nyitott, balközép párttá alakuló MSZP-ben látja. Egy olyan MSZP-ben, amely nem a szociális populizmus, ad hoc szavazatmaximalizálást érvényesítő stratégiáját követi, hanem felelős ellenzékként politizálva befogadja a Fidesz valóságkritikusait, akik között a legfőbb számban mégiscsak a szociáldemokraták lennének. Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy a pénteki évértékelésen is felülreprezentáltak voltak a szocialista párttagok és szimpatizánsok, egykori MSZP-s miniszterek és államtitkárok, korábbi és jelenlegi országgyűlési képviselők és polgármesterek. Aki pedig egy ehhez hasonló rendezvényről kitessékelne bármilyen liberális vagy konzervatív demokratát azért, mert annak nincs párttagkönyve, az számoljon el saját „demokráciavédő” hitelességével.
Visszatérve a „milyen MSZP?” kérdéséhez, folytassuk egy újabb elemzői hozzászólással. Török Gábor így fogalmaz blogjában a pénteki beszéd kapcsán: Gyurcsány „mondanivalójának tartalma csak árnyalatokkal tért el más szocialista politikusokétól”. Török Gábor ebben téved. Gyurcsány – ellenzéki politikustól ilyen rövid ellenzékben töltött idő után szokatlan módon – egy jövőbeni baloldali szakpolitikai program elemeit vázolta fel. Ennek legfőbb pontja a (leg)alacsonyabb képzettségűek integrálása a munkaerőpiacra, amelynek forrásai lehetnek a 400 000–500 000 forint felett keresők személyi jövedelemadójának folyamatos növelése, a 100 millió forint feletti értéktárgy utáni örökösödési adó, illetve az ugyanezen érték feletti vagyontárgyak adóztatásának bevezetése. Valóban: ez szinte csak „árnyalati” különbség ahhoz képest, amikor egy ellenzéki politikus a kormány foglalkoztatáspolitikai anomáliáira így replikázik: „Hol a 10 év alatt egymillió munkahely?” A felelős ellenzéki politizálásnak nem csak a politikai, hanem a szakpolitikai víziónak is részének kell lennie, noha választásokat nem holnap kell nyerni. Hiába – hogy ezzel egy másik unos-untalan elemzői közhelyt idézzek – kezdődött el az újabb kampány a választások másnapján. Emellett Török megállapítása még egy további szempontból is korrekcióra szorul: nem Gyurcsány tér el „árnyalatokkal” más szocialista politikusoktól, hanem utóbbiak az előbbitől. Nem ugyanaz.
Az MSZP jelenlegi vezetése helyesen látja, hogy pártja nélkül Orbán Viktor (és rendszere) nem váltható le. Ez ma éppúgy igaz azonban a civil társadalomra és az LMP-re is. Egy másik kérdés azonban, hogy amíg az MSZP szóvivője „Őfelsége ellenzéke” titulussal látja el az LMP-t, addig mennyire hiteles az együttműködés szándékának toposza. Ha hiányzik a bizalom a másik demokratával szemben – csak azért, mert zöldben van –, akkor minden sajtótájékoztató felesleges és eredménytelen.
A nyitás meghirdetése tehát nem kívánságműsor, hanem politikai racionalitás. Nem elég nyitni, nyitottnak is kell látszani. A hegemón,mamég egységes, intézményesült jobboldali „világgal” szemben „ellenvilág” szükségeltetik, nem pedig aprózódás vagy a szinte ugyanazon szavazókért folytatott, kétes kimenetelű verseny. Az MSZP pártszakadása lehet „érdeke” az elemzőnek, de nem lehet az egy felelős baloldali politikusnak. Ebben a tekintetben Gyurcsány pénteken markánsan járt el: esetében szó sincs más útról.
A verseny egyébként is kétélű lenne: mi van, ha Gyurcsány „pártja” erősebb lesz – hiszen Gyurcsány politikai és kommunikációs „versenyképességét” illetően egyedül áll ma a baloldalon – és a „másik” párt szavazói átszavaznak vagy csak a bizonytalanok táborát erősítik? Miért jó ez a demokratáknak, ha majd ezzel is kisebb lesz a táboruk? Miért támogatandó az, ha mindez éppen fordítva történik?Miért racionális az a harmadikMagyar Köztársaság „megvédése” szempontjából, ha a civilek vagy az LMP az egyik párttal igen, a másikkal nem áll szóba? Miért helyénvaló az, ha a demokraták nem jelennek meg az egyik rendezvényen, mert a másikkal „vannak”? Számos kérdés van, amelyet az MSZP felelős politikusai azzal válaszolnak meg: rendszerváltás a pártban, illetve „hasonló” elképzelés a jövőről.
Hagyjuk tehát a „politikacsinálást” a politikusokra, a „tegnap” magyarázatát pedig az elemzőkre. A liberális demokrácia védelme viszont mindenkinek kötelessége.
A szerző az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) igazgatója
