Tavaly szeptemberben Hu beszédet mondott Hongkongban, amelyben újfajta gondolkodásra szólított fel a kínai demokráciával kapcsolatban. Kijelentette: „szükség van a törvényeknek megfelelő demokratikus választásokra, arra, hogy legyen demokratikus törvényhozásunk, demokratikus vezetésünk, demokratikus kontrollunk. Biztosítanunk kell az emberek számára a tudáshoz, a közéletben való részvételhez, a szóláshoz és az ellenőrzéshez való jogot.” Hu azokat a gondolatokat vitte tovább, amelyeket a kínai miniszterelnök,Wen Jiabao korábban Shenzhenben vetett fel (ott, ahol a kínai gazdasági forradalom kezdődött). Wen azt mondta, hogy a nyaktörő kínai gazdasági növekedés fenntartásához politikai reform szükséges, mely lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy átlássák és bírálják a kormány tevékenységét. Máskülönben – érvelt – az ország gazdasági eredményei elvesznek.

Wen kijelentéseit találgatások követték arról, hogy Shenzent,mely a kínai gazdasági fejlődés iramát diktálja, hamarosan „különleges politikai zónává” minősíthetik. Kínai szakértők szerint a következő lépés az lehet, hogy közvetlen választások útján állítanak vezetőket a Különleges Gazdasági Övezet hat kerületének élére.

A legtöbb külföldi meglepődne, ha tudná, hogy Kínában máris több választást tartanak, mint bárhol a világon. A Falubizottságok alaptörvénye értelmében minden helységben háromévente tartanak helyi választásokat. (Kínában közel egymillió község található, mintegy hatszázmillió választóval.)

Azokkal a lekezelő megjegyzésekkel, miszerint a Kommunista Párt helyi tisztviselői nyilván manipulálják ezeket a választásokat, szembenállnak az angol University of Sussex professzorának, Robert Benewicknek a kutatásai, melyek szerint a falusi voksolások egyre inkább verseny jellegűek, egyre több a független jelölt, s egyre több helyen szavaznak titkosan. A kutatók kimutatták a valóságos választási versengés pozitív hatását.

Egy 16 év alatt 40 faluban szerzett tapasztalatokat összegző tanulmányban például Yao Yang közgazdász kimutatta, hogy a választások bevezetése a közcélú kiadások húszszázalékos emelkedését hozta, miközben az adminisztratív költségek – a hivatali korrupció – 18 százalékkal csökkentek. Wen azt is jelezte, hogy a községi választások rendjét a következő néhány évben ki lehet terjeszteni a következő szintre, a kisvárosok vezetésére is.

A helyi választások tapasztalatait kiegészítik a tanácsdemokrácia-kísérletek. A Stanford professzorát, James Fishkint kérték fel, hogy tervezzen számítógépes rendszert, amellyel Zeguo város polgárainak reprezentatív mintája egy technikai eszközökkel, számítógépekkel kiterjesztett közgyűlés keretében szavazataival segítene annak eldöntésében, hogy miként is költse el a város a közmunkákra szánt hatmillió dollárt. A zeguói próbát rendkívül sikeresnek ítélték, s így más városokban is követték a példát.

A befolyásos kommunista vezetőként ismert Yu Keping professzor, a Demokrácia jó dolog című kitűnő könyv szerzőjének módjában állt személyesen is arra ösztökélni Hu elnököt és másokat, hogy vigyék előbbre a demokrácia ügyét magában a Kommunista Pártban is. Már több nyílt kimenetelű választást tartottak alacsonyabb párttisztségek betöltésére, és a tartományi, illetve az országos szavazásokon is 15–30 százalékkal több név szerepelt a jelöltlistákon, mint ahány helyet be lehetett tölteni.

A Kommunista Pártnak 73 millió tagja van. Egy ilyen „demokratikus élcsapat” komoly erőt képvisel. Ha a belső választások széles körben elterjednek, világosabbá válnak az eliten belül az ideológiai nézetkülönbségek, ami további késztetést jelent egyfajta intézményes képviseleti struktúra kialakítására. A gyors kínai változások az ideológiai csatározások eredményeiként születtek meg, és szembeállították a partvidéket és a nagyvárosokat a vidékkel és a belső tartományokkal, valamint a szegényeket a gazdagokkal.

Persze valószínűtlen, hogy a kifejlődő kínai demokrácia a nyugati modellt másolja. Konfuciustól inspirált értelmiségiek, közöttük például Jiang Qing egy háromkamarás törvényhozás felállítására tettek javaslatot. Az egyik kamara tagjait érdemek és kompetencia alapján szemelnék ki, míg a másik kettőét választások útján. Az egyik választott kamarát a Kommunista Párt tagjai részére tartanák fenn, míg a másikba a kínai nép választaná be a képviselőit. Egy ilyen háromkamarás parlament – vélik a javaslattevők –jobb esélyt adna rá, hogy a politikai döntéseket tanultabb és felvilágosultabb képviselők hozzák meg, elkerülve a nyugati típusú parlamentek visszataszító populizmusát.

A szerző politikai elemző (USA)

Project Syndicate 2011