Az újságíró munkaeszköze a nyelv. Tisztában van tehát azzal, hogy egy jelzőnek milyen súlya lehet mondandónkban. Díszít, pontosít, de kemény ítéletet is megfogalmazhat.

Gyűjtöm a Magazin Rejtő-méltatásait. Magam is gyakorta fordulok Piszkos Fred és társai mesevilágához, amelytől a nagy pofonok mellé, humorba pácolva időnként meglepő életbölcsességeket is kapok. Tisztelem benne a „tragikus nemzedék” egyik tagját, akitől ellopták az életet, és kiverték kezéből a tollat. Megérdemli az utókor megbecsülését, ám azt nem tudom, hogy mennyit kell még a Rejtőt nagyra tartó kritikusoknak, irodalmároknak érvelniük ahhoz, hogy szilárdan álljon a tanítás: „Rejtő az egyik legnagyobb magyar író”. A szerző kedves írójának középiskolai megjelenéséről családom iskolásaitól is értesültem, ám hogy a kicsattanó humorral moralizáló Rejtő ellenpólusa az „unalmas” Jókai legyen, az már aligha szerencsés (újság)írói fordulat.

Jókai nemzeti kincs, halhatatlan klasszikus. Lehet, hogy Rejtő is az, hiszen műfajában valóban egyedülálló. Kalandregényeket írt és azok paródiáit is. Poénparádéja, hangja hatása némely mai írónál is feltűnik. Ám az sem vitatható, hogy Jókai életműve regényeinek meseszövésével, komikumának frissességével, sokoldalúságával, nyelvi gazdagságával, csodás termékenységével, a körülötte kibomlott könyvtárnyi szakirodalommal többet érdemel egy odavetett „unalmas” jelzőnél. Azt elfogadom, hogy a dinamikusan élő, nyugati nyelvekben jártasabb fiatalság lassúnak érzi Jókainál a cselekmény bonyolítását, és terhesnek, életidegennek az oldalanként akár nyolc-tíz latin szó és kifejezés megjelenését. De vannak más vélemények is. A hazai filológia egyik legnagyobb vállalkozása volt, amikor megindult Jókai Mór öszszes műveinek kritikai kiadása. Filmgyártásunk jelesei nyúltak a „nagy mesemondó” regényeihez.

Tudjuk, Jókai és még a legnagyobb, XIX. századi kortársainak életművére is a feledés mind sötétebb árnyai vetülnek, míg P. Howard munkássága felett – nem is érdemtelenül – egyre ragyogóbban süt a nap. Belátom, egy irodalomórán alighanem élénkebb légkörben zajlik a Csontbrigád megbeszélése, mint az Aranyember esetében.

Az viszont távol áll a valóságtól, ha úgy állítjuk szembe egymással a két írót, hogy Rejtő Jenő „az egyik legnagyobb”, míg Jókai egyszerűen „unalmas”. Ezt egy magára valamit adó újságíró nem gondolhatja komolyan.

Téglás Tivadar nyugalmazott pedagógus