Vegyük az alapvető közüzemi szolgáltatásokat. Sokrétű problémáról van szó, amelynek egyik vetülete az energiaszolgáltatók tisztességtelenül magas profitjának és a szociális vészhelyzetben lévő fogyasztók ellentéte. A jelenlegi társadalmigazdasági rendszer gyakorlatilag egyetlen célja a profi t maximalizálása, ezért nem várható el a gazdasági szereplőktől, hogy szolidárisak legyenek azokkal, akik nem tudnak a szolgáltatásért fizetni.

Egy kis kitérő. A fertőző betegségek elleni oltások nagy többsége ingyenesen elérhető. Nem várja el senki a gyógyszergyártóktól, hogy ingyen osztogassák a vakcinát, hanem úgymond társadalmi szolidaritás keretében közpénzekből finanszírozzák az oltást. Ez a szolidaritás jó érzésén túl – ami egyre kevésbé tapasztalható, szemben az irigység tömeges megjelenésével – közös érdek is, mert csökkenti a fertőzöttek számát. Könnyű belátni, hogy jobb mindenkit ingyen beoltani, mint vállalni a súlyosabb járványok veszélyét, amelyek elől nehéz elmenekülni még a legtehetősebbeknek is. Az ingyenességet tehát nem a szolidaritás motiválja, hanem az anyagi érdek. A kettő mégis összefügg. A mai rendszerben senki nem várhatja el az energiaszolgáltatóktól sem, hogy ingyen adjanak energiát, de a társadalom többségének érdeke, hogy valamilyen minimális szinten – világítás, hűtőgép... – az is részesüljön a szolgáltatásból, aki nem tud fizetni érte.

Miért? Mert a mai viszonyok között hamarosan százezrek lesznek képtelenek fizetni a számlákat, és ha lekapcsolják a villanyt a lakásban, akkor ott megszűnik a civilizáció. Az ilyen családot szétrobbantják, a gyerekeket gondozásba veszik, sokan a hajléktalanok között kötnek ki. A szociális katasztrófa keltette indulatok pedig szítják, táplálják az idegengyűlöletet. Ezért erősödhet az újfasizmus még a legfejlettebb országokban is. Beláthatjuk, hogy havi pár ezer forintos energiatámogatás „megspórolásával” sokkal nagyobb összegű károkat okozhatunk. A megelőzés mindig olcsóbb, mint a katasztrófa következményeinek felszámolása. A barna pestis a társadalom egyik legveszedelmesebb járványa, amely ellen a szociális igazságosság a megfelelő oltóanyag. A minimális szolgáltatást ingyen is biztosítani tudó, s a takarékos fogyasztásra ösztönző „okos” mérőórák elterjesztését kellene tehát szorgalmazni. És ha már a szolgáltatók nem teszik, mert őket a profit érdekli, akkor legalább a közérdeket képviselő (képviselő?) honatyák/ honanyák gondolhatnának erre.

A kormány hívei érvelhetnek azzal, hogy nyitott kapukat döngetek, hiszen kilakoltatási moratórium van érvényben, ami bizonyítja az új hatalom szociális érzékenységét. Ennek a moratóriumnak a lényege, hogy senki ne kerüljön utcára a tartozásai miatt. A miniszterelnök még azt is megígérte, hogy április 15. után sem lesz kilakoltatás. Csakhogy: mi lesz azokkal, akiknél kikapcsolják a villanyt vagy a gázt? Hogyan lehet élni egy lakásban fűtés és világítás nélkül? Mennyivel jobb a saját lakásban megfagyni mint az utcán?

Ezek a kérdések a lakosság legalább tizedét érintik közvetlenül, ésmilliók egyensúlyoznak hónapról hónapra a számlák között. A választásokon beígért nagyarányú adócsökkentés nem hoz érdemi javulást az átlagjövedelemből élők és a nyugdíjasok többségének. Sok pedagógusnak például csökken a bére, mert megvonják a pótlékaikat, és vannak, akiket el is bocsátanak. Indoklás nélkül. Talán azért, hogy több legyen a munkahely?

Mi lesz itt, ha további megszorításokat hajtanak végre a „gazdasági fejlődés” érdekében? Egyedi menekülési utak gyakorlatilag nincsenek. Az elszegényedés tömeges lesz. Jogainkat csak összefogással, egymás iránti szolidaritással tudjuk megvédeni. Ha némán eltűrjük, hogy a szomszédainknál kikapcsolják a villanyt és a gázt, hogy kilakoltassák őket lakásukból a „biztonsági szolgálat” emberei, akkor nem számíthatunk rá, hogy megvéd minket bárki, ha ránk kerül a sor. A szolidaritás nem csupán erkölcsi parancs: önvédelem is.

A szerző a Munkáspárt 2006 elnöke