Ki csinálta a földrengést?

Január 11-én Brüsszelben átadtam egy művésztársaimmal együtt fogalmazott levelet, melyben a magyarországi és az európai kirekesztő tendenciák erősödésének veszélyére hívtuk fel a figyelmet.

Többen azzal vádolnak, hogy ezzel külföldről beleavatkoztam a magyar pártharcokba, de ez így nem igaz. Bírálóimtól azt kérném, amit a magyar kormány Brüsszeltől: aki az általunk kibocsátott szöveget nem ismeri pontosan, ne véleményezze.

Mi a Helsinki Bizottság alapszabályával összhangban az össztársadalmi helyzetről beszéltünk, nem egyes pártokat kritizáltunk. Én „pártpolitikával” legfeljebb január 4-e óta foglalkozom, amióta Bayer Zsolt minősíthetetlen cikke megjelent Schiff András és mások ellen. A „pártpolitikával” való foglalkozásom abban áll, hogy a brüsszeli sajtótájékoztatón napirend előtt felszólítottam Bayert, hogy lépjen ki a Fideszből. Akkor még nem is gondoltam, mennyire igazam van.

Az európai parlamenti képviselők január 11-énmár pontosan tudták, hogymi áll Bayer január 4-i cikkében, és azt is, hogy a szerző a magyar miniszterelnök közeli barátja. Ehhez mi nem kellettünk. Aznap vettem részt az Európai Parlament liberális frakciójának a médiatörvényről szóló meghallgatásán, meghívott vendégként. (Meghatottan azt hittem, a fotósok mind engem fotóznak, holott a mellettem lévő, a magyar kormány képviselője számára fenntartott és tüntetőleg üresen hagyott széket örökítették meg.) Már ott világos volt, hogy a Bayer-ügy időzitett bomba lehet. Azóta pedig Nobel-díjas írók és mások tiltakozása folytán egyre többen szereztek az ügyről tudomást. És a budapesti válasz minderre Bayer Madách-díjjal való kitüntetése volt. Azt, hogy ez a díj súlytalan, kevesen tudják, de azt sokkal többen, hogy Halász János, a kormány embere mit mondott a díjátadáskor.

A Fidesz minden szinten kikéri magának, hogy a szélsőjobbal összemossák, és elfogadhatatlannak ítéli a rasszista jelenségeket. Ezt mondta Orbán a minap az Európai Zsidó Hitközségek delegációja előtt és Szőcs Géza is brüsszeli parlamenti meghallgatásán. Erre egyre inkább Bayer Zsolt lesz a válasz, pártkönyvének számával és Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatával. A parlamenti harcok logikája szerint pedig a liberális és a baloldali pártok minden alkalmat meg fognak ragadni ennek az érvnek az erősítésére. Nagy baj akkor lesz (erre utaló jelek is vannak már), amikor a parlamenti jobboldalon fogják a Fidesz szélsőségeseit vállalhatatlannak, vagy legalábbis dühítő ballasztnak érezni.

Mint a Helsinki Bizottság egyik vezetője semmiképp sem kívánhatom, hogy Bayer Zsoltot bármi büntetés érje a cikk miatt. Ezzel, tudom, sokan nem értenek egyet. De a szabad véleménynyilvánítás jogát sérthetetlennek vallom. Ellenben a Fidesznek azonnal meg kell válnia Bayertől, ugyanúgy, ahogy a német CDU rasszista kijelentések miatt kizárta Martin Hohmann képviselőt, az SPD pedig kizárási eljárást indított Thilo Sarrazin ellen. Bayernek semmi baja nem lesz attól, hogy a Fideszből távozik, de a Fidesznek sok baja támadhat abból, ha nem távozik.

Arra a vádra pedig, hogy az egész nemzetközi felzúdulás egyes magyar ballib értelmiségek mesterkedései miatt van, egy gyerekkori emlékemmel szeretnék válaszolni. A ház gyerekei az udvaron fociztak, én néztem őket, amikor a fal mellett felslichtolt tüzifa egyszerre csak leomlott, szétgurult. Persze mindenki elszaladt, és amikor később a gangon a szomszédok egymásnak mesélték, hogy a rádió bemondta, földrengés volt, akkor az egyik fiú rémülten odaszólt: „Ne tessék elárulni, hogy mi csináltuk!”

A szerző karmester, a Magyar Helsinki Bizottság tagja

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.