Mi a jó a megrendelőnek? Az ő alapvető érdeke, hogy minél gazdaságosabban, minél jobban őrizzék a vagyonát tisztességes vagyonvédelmi vállalkozások, kellő felelősségvállalással.

Mi a jó a vagyonvédelmi vállalkozásoknak? Ha piaci körülmények között tisztességes profi thoz jutnak, megfelelő számú és értékű megrendelés mellett úgy, hogynem kell félniük sem az adóhivatal, sem a munkaügyi főfelügyelet, sem az állam szankcióitól, mert a szabályokat betartva tudják működtetni vállalkozásukat.

Mi a jó a vagyonőröknek? Ha van munkájuk, elismerik a szakmai hozzáértésüket, s tisztességes, adózott jövedelemhez jutnak, ők is és az őket alkalmazó vállalkozások is meg tudják fizetni a közterheket, és még orvosi ellátásra is jogosultak.

A fentiek tükrében a vagyonvédelmet ismerő emberek beláthatják, hogy a jelenlegi helyzet senkinek nem jó. A vagyonvédelem szereplői folytonos bizonytalanságban élnek, jellemzően rossz minőségű munkát végeznek, alacsony díjazásért az állami normákat kikerülve, és ezáltal mindenkit kár ér. Mindig is voltak és lesznek kivételek, de ők a szakmának talán a tíz százalékát képviselik, fontosabb, hogy a 90 százalékról szóljunk.

Mi lehet az ok?

Ok lehet az állam, mely a vagyonvédelmet nem megfelelő módon szabályozza. A szakmai képviselet sem hatékony, a versenyhivatal meg nem járul hozzá, hogy törvénybe iktatott minimál óradíjat állapítsanak meg, így dühöng a piacon az anarchizmus.

A vagyonőrök óradíja igen nagy szórást mutat. Olyan példával is találkoztunk, hogy a vagyonőr 200 Ft-ot kapott óránként plusz naponta 2 liter bort, hogy ne fázzon. Az átlagos megbízási díj 350–450 Ft, s akadnak extrém esetek, amikor egy-egy fegyveres biztonsági őr vagy személyőr akár 2-3000 Ft-ot is kereshet óránként.

Meg kellene húzni egy alsó határt, amelynél alacsonyabb megbízási díj nem alkalmazható. Ezt a határvonalat úgy kellene megállapítani, hogy az átlagos nettó órabért figyelembe véve meghaladja a minimálbért. Így elérhetnénk, hogy alapszolgáltatás esetén a vagyonvédelmi vállalkozás olyan megbízási díjat kapjon, amiből ki lehet fizetni a vagyonőr bérét, a közterheket, és némi haszon is marad. Jelenleg azonban sok esetben megrendelőként még az állam is olyan óradíjat fizet, amelyből eleve lehetetlen törvényesen foglalkoztatni a vagyonvédelmi dolgozót és fizetni a közterheket.

A megrendelő kihasználja a piaci helyzetet, nem foglalkozik a munkajogi, adóügyi és társadalombiztosítási feltételekkel, a lehető legalacsonyabb megbízási díjat részesíti előnyben, amit aztán a jó magyar szokásoknak megfelelően 60–180 nap (esetleg banki nap) alatt fizetnek ki. A megrendelő nehezítheti a helyzetet még azzal is, hogy meghatározza (persze bármiféle hozzáértés nélkül), hány fővel kell, lehet az adott telephelyet, irodaházat stb. felelősségvállalással őrizni.

A vagyonvédelmi vállalkozások jelentős része építőipari vállalkozásoknak dolgozik. A körbetartozások és a hosszú határidős kifi zetések miatt egyre több cég megy tönkre. Az sem ritka, hogy a megrendelő felszámolását követően a vagyonvédelmi vállalkozás is csődbe megy.

A megrendelő elvárja, hogy a nyomott megbízási díj ellenére sok százmilliós felelősségbiztosítással rendelkezzen a vagyonvédelmi cég. Igaz, ez a felelősségbiztosítás olyan papír, mely csak papírrepülők hajtogatására alkalmas, a kár megtérítése alól szinte minden esetben kibújnak a biztosító társaságok. Az ilyen kötelező felelősségbiztosítás az én értelmezésemben csupán egy újabb adónem, újabb bőr, amit a vagyonvédelmi cégekről le lehet húzni.

Vagyonvédelmi vállalkozásoknak is van felelősségük a jelenlegi helyzet kialakulásában. Néhány nagy, tőkeerős, befolyásos cég uralja a magyar vagyonvédelmi piacot. A kapcsolati rendszer, a lobbitevékenység és egyes meghatározó körök befolyása dönti el, melyik cég válik uralkodóvá. A nagy és jól fizető megrendeléseket ezek a meghatározó cégek osztják fel egymás között, értelemszerűen bizonyos váltakozással. A munkát magát aztán megkopasztott árért a kisebb cégeknek passzolják tovább, akik alvállalkozóként adják azt át immáron teljesen irreális, képtelenül alacsony áron a kétnapos vagyonvédelmi vállalkozásoknak, melyek jó esetben is csak az áfát fi zetik meg, de többnyire még azt sem. Dolgozóikat bejelenteni, utánuk közterheket kifizetni eszükbe sem jut, nem is juthat. Ezeket a cégeket egy-két éves működés után elviszi egy nyári zápor, felolvadnak, eltűnnek, a cégvezetőről kiderül, hogy hajléktalan.

A vagyonőrök két csoportba sorolhatók. Az egyikbe tartozók ragaszkodnak hozzá, hogy tisztességesen bejelentsék őket, fizessék utánuk a tb-t, az adót. Ők nem, vagy csak igen kevés pénzért találnak maguknak munkát. Sok esetben őket is csak hitegetik, hogy fizetik utánuk a közterheket. Persze fordulhatnak jogorvoslatért ide-oda, de általában falakba ütköznek. A másik csoportba tartozókat nem érdekli semmi más, csak az, hogy minél több pénz kerüljön a borítékba vagy a kézbe. A mai körülmények között nem kárhoztathatjuk őket. Fent kell tartani a családot, fizetni kell a rezsit, a hitelt, mindezért sokan képesek súlyos kockázatokat vállalni, ami már többek életébe került. Van, aki képes 360 órát ledolgozni havonta. Mindenki tudja, ez a hajsza felemészti az egészséget, s a munkába belerokkant, belebetegedett, megöregedett vagyonőr után senki nem fizette a nyugdíjjárulékot, az adót. Mi lesz velük? Itt tartunk. Mindenki rosszul jár, csak azok gazdagodnak meg a vagyonvédelemből, akik a zavarosban halásznak, és közel állnak a hatalmi körökhöz.

Talán eljön majd egy új, szép világ, melyben a vagyonvédelmi szakmának kellő becsülete lesz. Egyelőre a sok-sok szereplő közül, aki itt rosszul jár, nem jelentkezik senki, hogy rendet tegyen, illetve a rendcsinálást kikövetelje.

A szerző az Info-Sec Kft. ügyvezető igazgatója