A felnőttek felelőssége

Mélyen megrendített a január 15-i éjszakai tinitragédia. Igyekeztem elolvasni valamennyi ezzel kapcsolatos híradást, mivel négy gyerekemből kettő az érintett korosztályhoz tartozik. Valami alapvetően hiányzik számomra a kommentárokból: annak el- (és fel-) ismerése, hogy az áldozatok kamaszok volnának, lélektani ismereteink és társadalmi státuszuk szerint majdhogynem gyerekek. Mindenütt a szórakozóhely üzemeltetőit, a rendezvényszervezőket vonják felelősségre, én ennél eggyel továbblépnék: véleményem szerint a tragédiáért az egész felnőtt társadalom felelős. Tudjuk, mert olvassuk, szülők és pedagógusok nap mint nap tapasztaljuk, hogy a tinédzserek gondolkodásmódja, értékrendje, életvitele szédítő iramban távolodott el attól, amit mi magunk megéltünk ifjú korunkban, és amelynek tapasztalata alapján segíthetnénk őket eligazodni a világban. Méltatlankodunk, megrendülünk, ha azt halljuk, hogy gyermekeink egy virtuális világban töltik mindennapjaik nagy részét a napi többórás internethasználattal, általános iskolás koruktól alkoholt és drogot fogyasztanak, hétvégén pedig tömegével lepik el a szórakozóhelyeket 14 év alatt és fölött – de mindenképpen a felnőttkor határa alatt. Kiváló pedagógusokat és lelkiismeretes szülőket látok eszelős és majdnem reménytelen küzdelmet folytatni gyermekeik védelmében – sokszor hiába. Gyermekeink életének hagyományos kontrollálása – abban az értelemben, amennyire az kívánatos volna egy kialakulatlan és védelemre szoruló személyiség esetében – szinte lehetetlenné vált, ezt a tényt ideje volna végre beismerni, a hagyományos pedagógiai eszköztár bizonyos értelemben csődöt mondott, a család, a mégoly biztonságos otthon sem nyújt védelmet bizonyos egész Európában általános társadalmi jelenségekkel szemben. Kérdezem én: kapcsoltunk-e időben? Foglalkozott-e már valaki azzal, hogy egy szombat éjszakai szórakozóhelyet nem pusztán biztonsági őrökkel kellene ellátni, hanem például az ifjúságvédelemben járatos szakemberekkel is? Olyanokkal, akik hasonló helyzetben megmondhatnák a gyerekeknek, hogy srácok, egy ilyen zsúfolt helyre nem érdemes már befurakodni… Hogy az úgynevezett szórakozóhelyek számát, méretét, tartalmi kínálatát ne csak a piaci törvények diktálják, hanem egy átgondolt ifjúságpolitika, gyermekvédelem is?

Azt gondolom, a szombati tragédia csak tünete egy általános gondatlanságnak gyermekeinkkel kapcsolatban.

Heindl Vera szülő

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.