Ismerős valakinek? Az idézet abból a felhívásból való, amelyet 2006. január elsején a katolikus püspöki kar jelentetett meg a nemzet lelki megújulását szolgáló imaév alkalmából. Akkoriban még előszelét sem éreztük a világot felborító gazdasági krízisnek, ellenben közeledtek a parlamenti választások. Az egyházi helyzetértékelés rímelt a Fidesz szlogenjére: „rosszabbul élünk, mint négy éve”.

A katolikus egyház nem engedi, hogy visszaszorítsák a templomfalak mögé (a baloldali–liberális kormányok részéről ilyen törekvéseket érzékelt), és ragaszkodik hozzá, hogy közéleti kérdésekben véleményt nyilvánítson. Akkor is, ha esetenként átcsúszik a pártpolitika terepére.

A reagálás olykor feltűnő gyorsasággal érkezik. Az őszödi beszéd kiszivárogtatása után a püspöki kar állandó tanácsának alig pár napra volt szüksége ahhoz, hogy nyilatkozatot adjon ki. A szöveget az utcai vandalizmus szűkszavú elítélése mellett túlnyomórészt a miniszterelnök bírálata uralta: „Minden ország alapja az igazság és az igazságosság. Hazugságra egészséges társadalom nem épülhet”. A katolikus közlemény egyúttal hangsúlyozta, hogy a hatalomnak tiszteletben kell tartania a „szólás- és gyülekezési szabadság demokratikus alapjogait”.

A püspöki kar 2009 tavaszán például a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény elfogadása ellen tiltakozott, ősszel úgy vállalt szolidaritást az adósságcsapdába került százezrekkel, hogy közben – „azonnali hatékony cselekvésre” kérve a felelősöket – a kormányt támadta. Hisz elfogadhatatlan, hogy a „leggyengébb, legvédtelenebb rétegekre hárul immár elviselhetetlen teher, ami ellentmond a józan erkölcsi értékrendnek”.

Azóta viszont, hogy a jobboldal kétharmados többséget szerzett a törvényhozásban, pisszenés sincs. A család évére kiadott katolikus körlevél nem fogalmaz meg elvárásokat a kormánnyal szemben. A hivatalos egyházi megnyilvánulások eddig tudomást sem vettek a visszamenőleges hatályú törvénykezésről, az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról, a nyugdíjak körüli káoszról, az egész Európában felháborodást keltő médiatörvényről, a szegények rovására a tehetőseket támogató adóváltozásokról és más szabályokról. A bírálatok egészen másfajta körben mozognak. A Vatikán budapesti nagykövete, amikor nemrégiben a magyar köztársasági elnököt köszöntötte, a kommunista múlt iránt érzett nosztalgia miatt korholta a társadalmat.

A jobboldali kormányzat a katolikus egyházat természetes szövetségesének, a keresztény értékrendet politikája szerves részének, Istent a történelem urának tekinti. A püspöki karnak ezért lényegesen nagyobb a felelőssége, mint a szocialisták idején volt: a Fidesz–KDNP különösképpen ad a szavára. Az autonómiájára kényes egyház bizonyíthatja a kétkedőknek, hogy megszólalásait nem politikai szimpátiák irányítják.

Nyugodt lélekkel most aligha lehet csöndben maradni.