Ez a jelenség veszélyes folyamatot indít el amúgy is romló nyelvünkben. A fiatalok egy része példaképnek tekinti a nyafogó, rikácsoló, pöszén beszélő „sztárokat”, s ezért utánozza is őket. Több szülő, nagyszülő tanúskodhat erről. Ráadásul az új divat rohamosan hódít, hiszen a tinik egymással többet beszélnek, mint „konzervatív” felmenőikkel.

Szép tájszólásaink elsősorban az egykor divatos „pesti” mekegő, valamint a rádió szereplőinek hanglejtése nyomán eltűnőben vannak. Igaz, ennek egyik oka abban a pedagógiai bugyutaságban rejlik, hogy a tájszólást nem lehet a helyesírással egy nevezőre hozni. Bizony lehet, Szegednek írják, Szögednek ejtik. Mi lenne az angol, francia és több más nemzet gyerekeivel, ha csak fonetikusan tudnának olvasni.

Ha már a nyelvhelyességnél tartunk, nem hinném, hogy a BBC vagy a CNN mikrofon elé engedne olyan bemondót, aki – magyar példára – a sikert szikernek, a családot caládnak ejtené.

Tudom, hogy a magyar–magyar nyelvvizsga hazánkban nem kivitelezhető, így aztán azzal a szögedi mondással zárom levelem: „ha az embör nem sóhajthatna, tán mög is fúna.

Trogmayer Ottó Szeged