Kedves Katalin, Cikkedben (Képviselőnő Háztartásbeli Andrea, január 6.) rendkívül szellemesen mutattál rá a valóban haiku tömörséggel megfogalmazható magyarországi szemléletre a nők és a politika viszonyával kapcsolatban, amit a képviselői vagyonnyilatkozathoz mellékelt útmutató mintaneve mutat.

Ez a mintanév azt tükrözi, hogy a vizsgált európai országok közül a magyar társadalom a leginkább konzervatív a nemi szerepek tekintetében, mint Pongrácz Tiborné és munkatársai összehasonlító felmérései bizonyítják.

Azonban, mint minden kulturális jellemzőnek, ennek is két oldala van, hiszen valószínűleg ennek köszönhető, hogy egész Európában szintén nálunk a legmagasabb azoknak az aránya, akik azt állítják, hogy nem lehet igazán boldog, akinek nincs gyermeke és a fiatalok nálunk szeretnék a legtöbb gyermeket – miközben szinte nálunk születik meg a legkevesebb kívánt, tervezett gyermek.

Ez a kulturális beállítottság rendkívül jó alap a valódi konszenzus kialakításához abból a célból, hogy segítsük a tervezett, kívánt gyermekek megszületését. A népesedési krízis megfordításához valóban az utolsó percben vagyunk. A Népesedési Kerekasztal szervezőjeként az ennek a célnak elérése érdekében megfogalmazott konkrét javaslatokat mutattam be a parlament népesedési albizottságában 2010. december 13-án. Nagy örömmel látom, hogy cikkedben pontosan felsoroltad az általunk kiemelten fontosnak tartott tényezőket, a család és a munka összeegyeztetésének segítését, a napközbeni gyermekellátási formák bővítését.

Ugyanakkor a magyar közgondolkozás gyermekbetegsége, hogy nem ismerjük el a nyilvánvaló eredményeket, ha nem a mi oldalunkról érkeznek. Mint a parlamenti bizottság előtt elmondtam, a kormány eddig soha nem tapasztalt fogadókészségnek adta bizonyítékát éppen a demográfiai helyzet javítása érdekében. Több vizsgálat bizonyítja, hogy a mai magyar társadalomban az egyik legsúlyosabb negatív diszkriminációt elszenvedő réteg a gyermeket vállaló érettségizett vagy magasabb végzettségű nőké. A nagylelkű magyar gyermektámogatási rendszer az alacsonyabb iskolai végzettségű nők esetében jelentős hozzájárulás, hiszen a nem egészen 30 ezer forintos gyes az ő számukra komoly összeg, viszont egy banki alkalmazott, egy bírónő számára kifejezetten megalázó, ha saját helyzetét gyermektelen kortársaiéhoz hasonlítja. Országos reprezentatív vizsgálataink szerint az érettségizett vagy magasabb végzettségű nők és férfiak esetében a legnagyobb a különbség a tervezett és a valóban megszülető gyermekek száma között.

Alapvető cél tehát ennek az igen súlyos negatív diszkriminációnak a csökkentése. Ezért volt a legfontosabb javaslatunk a gyermekesek jelentős adókedvezménye, ami idén január elsejétől megvalósult. Az eddig csak a három vagy több gyermek után járó, gyermekenként maximum havi 4000 forintos adókedvezmény helyett az egygyermekes szülők havi nettó 10 000 forint, a kétgyermekesek 20 000 forint, a háromgyermekesek 99 000 forint (és e fölött gyermekenként további 33 000 forint) kedvezményben részesülhetnek. Ez éppen a középrétegek számára jelent komoly segítséget a gyermekvállaláshoz.

Teljesen abszurd, hogy minden atipikus foglalkoztatási formában a legrosszabbul állunk egész Európában évtizedek óta. Ebből a szempontból ugyan még nem hoz átütő változást, hogy a társadalombiztosítási járulékot 27 százalékról 20-ra csökkentik abban az esetben, ha egy gyermekgondozásról visszatérő nő és egy újonnan felvett munkavállaló egyszerre vállal részmunkaidős állást ugyanazon a helyen, de legalább elindult ez a folyamat is.

Egyszerűsödtek a családi napközik létrehozásának szabályai, és pályázati forrásból lehetővé válik a kisgyermekellátó szolgáltatások (köztük a családi napközik) létrehozásának és a helyi kezdeményezéseknek a támogatása a munka és a családi élet öszszehangolására. Ezek az intézkedések igen komoly eltökéltségről tanúskodnak, s fél év alatt igen jelentős eredményt jelentenek.

A parlamenti bizottság meghallgatásán valóban azt válaszoltam Ertsey Katalin kérdésére, hogy vannak olyan javaslataink, amelyek gyakorlatilag anyagi ráfordítás nélkül, csak a bürokratikus akadályok elhárításával sokat segíthetnének. Például az, hogy legyen lehetőség részmunkaidős, rugalmas munkaidős foglalkoztatásra azokban a foglalkozási ágakban is (pl. bíróságok), ahol ez jelenleg nem megengedett. Ez jelentősen csökkenthetné a főként fiatal nőket foglalkoztató államigazgatási ágazatok leterheltségét is.

Valóban esély van rá, hogy a kívánt, remélt gyermekek megszületésének támogatása érdekében őszinte együttműködés alakuljon ki 2011-ben. Ebben a folyamatban mi, „nem háztartásbeli” nők remélem komoly szerepet fogunk játszani. Be kellene bizonyítanunk, hogy többek közt azért is szükség van a nőkre a politikában, mert a rivalizálás helyett képesek vagyunk együttműködésre a közös célok érdekében. Minden jót ehhez!

Üdvözlettel!

Mária Kopp Mária egyetemi tanár

Kedves Mária!

Köszönöm, hogy írtál, minden párbeszéd előre viszi az ügyet. Nekem az is nagy öröm, hogy a cikkem alatt a Népszabadság elektronikus oldalán is értelmes vita indult, ami ritka dolog a mai internetes reagálások színvonalát tekintve.

Engedj meg néhány megjegyzést zárásként. A mindkettőnk által idézett Pongrácz Tiborné fontos kutatásai ugyan a konzervatív szemléletet tükrözik, de azt is, hogy ezek a nézetek – bizonyára a válság hatására – drámai gyorsasággal változnak. Épp az a furcsa, hogy amikor már a nyolc általánost végzett férfiak sem egykeresős családban gondolkodnak, akkor a parlamentben, ahol mégiscsak képzettebbek ülnek, a szemlélet konzervatívabb, mint a társadalom átlagáé. Ha pedig a döntéshozók nem a társadalom igényeire reagálnak, akkor rossz döntéseket hoznak. Különösen valószínű ez akkor, ha ilyen döbbenetesen alacsony számban (a képviselők között 9 százalék alatt) vannak maguk az érintettek, a nők a döntéshozatalban.

Minden alkalommal hangsúlyozom, hogy engem nem érdekel az ideológiai vita. A KDNP szíve joga, hogy ideológiai okokból elutasítson olyan változásokat, amelyek az ország javát szolgálnák, ez az ő felelősségük. Az LMP-t viszont a jövő generációk sorsa aggasztja, ezért próbáljuk elérni, hogy a legnagyobb kihasználatlan erőforrásunkat, a nők értékes hozzájárulását a gazdasághoz és a társadalomhoz ne hagyjuk parlagon heverni.

Tény – és ebben a véleménykülönbség megmarad köztünk –, hogy mi nemcsak a magasan képzett, diplomás nők és családok további segítését tartjuk fontosnak, mint a kormány a magas jövedelműeknek adott további adókedvezményekkel, hanem a társadalom legnagyobb részét képező, átlagos képzettségű és beosztású kisgyermekes nőkét is, akik ma súlyosan kiszolgáltatottak, akik kénytelenek visszamenni teljes munkaidőben dolgozni, de szenvednek a rugalmatlan munkahely, a négy óra után bezáró óvoda és a családi feladatok közti őrlődéstől, akiknek bölcsőde hiányában súlyos anyagi gond a gyermekfelügyelet megoldása, és akik ebbe a megalázó küzdelembe belefáradva, végül letesznek a második, harmadik gyerekről. Nem a kisszámú, jómódú családban megszülető harmadik vagy negyedik gyerek, hanem a több százezer, átlagos jövedelmű családban születendő második vagy harmadik gyerek fogja meghatározni a magyarországi népesedési mutatókat, ezt is szépen kimutatják a kutatások. Mindig lesz 10 százalék, aki akkor is szül és otthon marad, ha az állam semmit nem tesz ezért és mindig lesz egy másik 10 százalék, akit az ösztönző állami intézkedések sem késztetnek további gyermekszülésre. A köztük levő 80 százalékra kell közpolitikát kidolgozni, mert nekik nagyon is számít, hogy az állam a felső középosztályt támogatja vagy a társadalom derékhadát.

Azt remélem, a gazdasági tárcánál kinevezendő miniszteri biztos az ő sorsukat is megérti, meglátja az ő foglalkoztatásukban rejlő előnyöket, és a rosszul fizetett, de a gazdaságot a hátukon cipelő közalkalmazott, középvezető, beosztott nőket is segítő intézkedéseket dolgoz ki. Mi ebben minden szakértői segítséget megadunk, és biztos vagyok benne, hogy számíthatunk a Népesedési Kerekasztal szakértőire is.

Minden értelmes és értő vita, minden szó, amit ennek a témának szentelünk, hasznos, és ezért köszönöm a reagálásodat. Üdvözlettel!

Ertsey Katalin

Lehoczki Károly rajza