Mennyire lehet bebetonozni egy rendszert?

Elolvastam Arató András aprólékos elemzését a Fidesz alkotmányozó folyamatáról, annak hibáiról és veszélyeiről (Parlamenti szuverenitás és alkotmányozó hatalom, január 12.).

Nem lévén szakember, csak laikusként kérdezem: ha a mai kétharmados többség a jövendő alkotmányunk későbbi megváltoztatását megnehezíti a rendszer bebetonozása céljából, az vajon mennyire köti meg a későbbi országgyűlési többség kezét?

Eljátszhatunk a gondolattal: a Fidesz a kétharmados többség birtokában olyan alkotmányt is elfogadtathat, amelyiket egyáltalán nem szabad megváltoztatni.

Vagy csak százévenként. Vagy egy örökös köztársasági elnököt, egy kormányzót nevez meg, aki bármikor felülbírálhatja a mindenkori parlament döntését.

Akár az államformánkat is megváltoztathatja.

Vajon a következő többségnek, még ha nem is kétharmados, nem lenne-e erkölcsi joga és kötelessége, hogy a jogbitorlás után visszaállítsa a Fidesz előtti alkotmányt?

A Fidesz-kormány ugyanúgy hamis ígéretek révén jutott hatalomra, mint a második Gyurcsány-kormány. Semmi olyasmire nem kért és nem kapott felhatalmazást, mint amit most művel. Jogalkotási ámokfutása a szó igazi értelmében törvénytelen.

Hitler is demokratikus választások révén került hatalomra. Aztán röviddel később már bebörtönözte az ellenfeleit, átalakította Németország uralmi rendszerét. S bár törvényeket alkotott, ezek a törvények egyik napról a másikra váltak semmissé a rendszer bukása után.

Amennyiben Orbán ezt az utat követi, s amennyiben szembemegy az európai normákkal, annyiban a többsége által alkotott törvények nagy része ugyanígy lesz semmissé nyilvánítható.

A visszamenőleges törvénykezéssel a mostani kormány maga jelöli ki az utat döntései érvénytelenítéséhez. Négy év múlva szétporladhat a „bebetonozott” rendszer, és a nyakunkba zúdított „nemzeti együttműködés” úgy érhet véget, mint egy rémálom.

Csak érjük meg!

Mándy Gábor Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.