A Magyar Köztársaság Országgyűlése a karácsonyi ünnepek előtt módosította a sztrájkról szóló 1989. évi. VII. sz. törvényt. A társadalmi vita elmaradt. Ha nem maradt volna el, az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén ismertettem volna a javaslataimat, amelyeket itt közreadok. Mert hiszek benne, hogy az előttünk álló egy évben lesz lehetőség arra, hogy a törvény alkalmazásának húszéves gyakorlatát szakmai alapon elemezzük, és közös akarattal változtassuk meg, amit meg kell.

A decemberi korrekció indokolt és időszerű volt, hiszen hatálybalépésével jelentősen javulhat a közszolgáltatások igénybevételének biztonsága és színvonala a jogszerű munkabeszüntetések ideje alatt. (Nem lévén jogász, tartózkodom a „technikai megoldások” minősítésétől.)

Az új norma szándéka, hogy az érdekvitában álló feleket a konfliktus megoldására ösztönözze: azaz ne vitatkozzanak időtlen időkig amég elégséges szolgáltatás szintjéről, a megállapodás halvány reménye nélkül. A törvény garantálja, hogy a jövőben a közszolgáltatások területén a még elégséges szolgáltatások biztosítása nélkül ne legyen mód törvényes munkabeszüntetésre, s a „vétlen áldozatok”, a közvélemény időben tájékozódhasson a munkabeszüntetés körülményeiről, a várható szolgáltatási színvonalról. Ezt a munkaadói szervezetek már régóta szorgalmazták, hiszen az elmúlt években mindannyian – vállalkozók, munkavállalók, nyugdíjasok és diákok – megtapasztalhattuk egy ilyen szabályozás hiányának kellemetlen, csaknem drámai következményeit.

Emlékezzünk 2007 decemberére, amikor egy több ágazatra kiterjedő sztrájkot tartottak, az országot „csuklóztatták” a karácsonyi ünnepek előtt, és kajánul a képünkbe nevettek, miközben az igazság bajnokának szerepében tetszelegtek. A tavaly januári BKV-munkabeszüntetés ismegmutatta a sztrájktörvény „hézagosságát”, amit a szervezők szemérmetlenül ki is használtak. Mindkét esetben cinikus magatartást tanúsítottak a szervezők, nem voltak tekintettel az ünnepekre, a kemény télre, az ország nehéz gazdasági helyzetére és az alacsony jövedelmű társadalmi rétegek érdekeire. Nemcsak munkaadójuknak okoztak gazdasági hátrányt (ez sztrájk esetén természetes), de fellazították a társadalmi rendet is, és veszélyeztették a lakosság biztonságát. Túszul ejtették az országot!

A 2010. januári sztrájk „kiverte a biztosítékot” nemcsak a budapestieknél, hanem az országos munkaadói szövetségeknél is. Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldala – még a parlamenti választások előtt – összeállított egy javaslatcsomagot az elmúlt három-négy év szomorú tapasztalatai alapján. Erre a Bajnai-kormány érdemben már nem reagálhatott, így a választások utánra maradt az elodázhatatlan feladat: a sztrájktörvény korszerűsítése.

A kurta, „szellős”, rendeltetésszerűen csaknem alkalmazhatatlan törvény biztosan megérett a felülvizsgálatra és a bővítésre. Míg a versenyszféra szereplőinek alapvető munkahelyi kapcsolatait szabályozó munka törvénykönyve kétszáznál több paragrafusból áll, addig a sztrájktörvény ráfér egy A4-es oldalra.

Tisztességes és javító szándékoktól vezérelve a jövőbeni változtatásoktól a következőket várom:

– Az átdolgozott jogszabály tartalmazza a munkabeszüntetések kezdetének és végének bejelentési és betartási kötelezettségét (vö.: „gördülő sztrájk”). A két fent említett sztrájk során mindenkit bizonytalanságban tartottak, káoszt teremtettek. A sztrájkjog senkit nem jogosít fel arra, hogy társadalmi szintű szorongást, félelmet és bizonytalanságot keltsen. A szervezett munkabeszüntetés alapjog, de ez a jog csak addig terjedhet, amíg más (alkotmányos) jogot nem sért: például a szabad mozgáshoz (helyváltoztatáshoz) vagy az egészségügyi és oktatási szolgáltatások igénybevételéhez fűződő alapjogot.

A munkabeszüntetés előtt a konfliktusban álló feleknek együtt kell pontos tájékoztatást adniuk a szolgáltatás elmaradásáról s a kiesést pótló intézkedésekről.

– A jogszabály írja elő a szolidaritási sztrájk megkezdése előtti egyeztetési kötelezettséget és gyakorlása alatt követendő szabályokat. Ha a „rendes” sztrájk megkezdése előtt van egyeztetési kötelezettség, akkor a szolidaritási sztrájkot megelőzően is lennie kell. A jelenlegi törvény semmiféle feltételhez nem köti a szolidaritási sztrájk megkezdését, nem tudható, hogy az milyen kiterjedt lehet, és meddig tarthat.

– Az új jogi norma definiálja a sztrájkjoggal való visszaélés alapeseteit és a jogellenes sztrájkgyakorlathoz kapcsolódó következményeket (pl. kártérítési kötelezettség).

– A sztrájktörvény határozza meg a jogszerű munkabeszüntetéshez a támogatottság szintjének mértékét és igazolásának módját. Ez is kulcskérdés. Egy 30–35 ezer főt foglalkoztató, monopolhelyzetben lévő és stratégiai jelentőségű állami nagyvállalati csoport üzemszerű tevékenységét (és az országot) nem béníthatja meg 3-4 ezer munkavállaló. Szigorú és magas limit indokolt. (Zárójelben: a munkáltatót is gondolkodásra és tárgyalásra készteti egy 50–70 százalékos „belső” alkalmazotti sztrájktámogatás, nem beszélve a „külső”, az adott konfliktusban közvetlenül nem érintett munkavállalók szimpátiájának fontosságáról. Ahol nagyvállalati szinten a munkahelyi közösség 50–70 százaléka egyetért a munkabeszüntetéssel, ott a társadalmi tűrés és megértés szintje is magasabb. Ilyenkor a lakosság is észleli, hogy nem „maroknyi ellenálló” keseríti meg dolgos mindennapjait.

– A törvény biztosítsa a munkabeszüntetésben részt nem vevő munkavállalók munkavégzéshez való jogát. Nem sztrájktörőkről beszélek, hanem azokról a munkavállalókról, akik nem kívánnak részt venni a munkabeszüntetésben. Ahogy a sztrájkban részt vevők döntését és cselekedetét, úgy a munkabeszüntetéstől távolmaradók munkavégzéshez való jogát sem érheti sérelem. Tehát aki dolgozni akar (és tud) a sztrájk alatt, az hadd dolgozzon.

– A törvény melléklete tartalmazzon egy ún. „sztrájkszótárt”, mely segítheti a munkabeszüntetéshez kapcsolódó kifejezések egységes értelmezését. Szükséges a „sztrájktörés”, a „demonstrációs”, „figyelmeztető” vagy „vad sztrájk” pontos meghatározása.

– Az új, egységes szerkezetű sztrájktörvénynek tisztáznia kell, hogy a munkabeszüntetés időtartama alatt a sztrájkolók által igénybe vett, de a munkáltató tulajdonában lévő ingatlanok (raktár, garázs, műhely, iroda stb.) használatának költségei (fűtés, világítás) milyen arányban terhelik a konfl iktusba keveredett feleket. Emlékezzünk: a BKV-sztrájk alatt a pilóták a vállalati tulajdonban levő fűtött helyiségekben „szabadidős foglalkozáson” vettek részt. Vajon kinek a költségén?!

Remélem, hogy a fenti javaslatsor nem ellenérzést vált ki az olvasóból, hanem újabb és újabb elgondolások közzétételére ösztönöz. Ki-ki rengeteg nemzetközi példát hozhat pró és kontra érdekei, hovatartozása és szimpátiája szerint. Egységes uniós gyakorlat ezen a területen nincs, magunknak kell kialakítanunk a sztrájk gyakorlásának normáit és kultúráját. Hiszek benne, hogy a tisztázó jellegű és garanciákat is tartalmazó új jogszabály védettséget nyújthat a szereptévesztőkkel, a felelőtlenekkel és az immorális magatartást tanúsítókkal szemben, legyen szó akár munkáltatóról, akár munkavállalóról.

Bizonyára lesznek (remélem, nem sokan), akik azonnal rám húzzák a vizes lepedőt, és „csípőből” munkavállaló- és sztrájkellenes elemnek bélyegeznek. Tőlük annyit kérek: próbálják meg elhinni, hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatok, a szociális párbeszéd és partnerség igaz híveként, javító szándékkal terjesztettem elő javaslataimat, melyek nem irányulnak a sztrájk tradicionális alapjogának csorbítására.

A sztrájk az érdekérvényesítés kemény eszköze. Az áttekinthető és közérthető szabályok az ún. kemény sportok esetében is jól szolgálhatják a játék tisztaságát, ha azokat következetesen betartják, s ha valamennyi versenyző a fair játék híve.

A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára