Ez egyáltalán nem baj! Atkári liberális gondolkodású, karakteres pénzügyi szakember, aki semmiféle engedményt nem tesz a politikának, kérlelhetetlenül képviseli a költségvetési-pénzügyi egyensúly elsődlegességét. Elismerés illeti Tarlós Istvánt, ha képes lesz jelentős meghátrálás nélkül érvényesíteni az Atkári-koncepció értékes elemeit, hiszen ennek révén ideiglenesen konszolidálhatja a főváros gazdasági helyzetét, de politikai sikert nem remélhet.

Miért gondolom ideiglenesnek a konszolidációt? Mert bármily fontos a gazdálkodási képesség, az önkorlátozási hajlandóság, elsősorban nem ezen múlik a főváros gazdasági stabilitása.

A város gazdasági helyzetét hosszú évek óta a BKV, a 4-es metró, a kórházak adósságcsapdája és végül a fejlesztésekre és a városüzemeltetésre költött összegek aránya határozza meg. Ebben a négyszögben kell egyensúlyozni, mégpedig úgy, hogy alig van önálló mozgástér. Kivált ha mindehhez hozzávesszük a kétszintű fővárosi önkormányzatiság anomáliáit és a súlyos elvonásokat jelentő parlamenti döntéseket. Most épp tízmilliárdot vont el a fővárosi önkormányzattól – mások mellett Rogán Antal belvárosi polgármester javaslatára – a költségvetési törvény.

A város 1994-ben valódi válság előtt állt, amit Atkári János az akkor liberális–szocialista koalíció együttműködésének köszönhetően egy év alatt kezelni tudott.

A fentebb leírt négyszög elemei közül a fejlesztés és a városüzemeltetés arányának meghatározása az, ahol a politikának érdemi döntési lehetőségei maradnak. Az ezzel kapcsolatos, egyre súlyosabb koalíciós viták éppen arról szóltak, hogy a szocialisták a lehetőségeken túl is feszítették a városüzemeltetés kereteit, mert az itt elért eredmények népszerűek voltak, kampányolni lehetett velük. Ezt a törekvést erősítették a kerületek, az ellenzék, boldog és boldogtalan. Atkári közel tíz éven át bírta a liberálisok támogatását ebben a kötélhúzásban, s a viták mindig valamilyen megalkuvással zárultak, a szocialisták a helyzet javulásával egyre költekezőbbek lettek. Atkári kapcsolata a liberális frakcióval akkor romlott el véglegesen, amikor ő elvszerű, de gazdaságilag nem feltétlenül szükségszerű akadályokat állított a politikai ésszerűség megkívánta lépések útjába is. Ki nem mondva már akkor képviselte a mostanában ki is mondott véleményét, hogy ti. ő nem politikus, hanem liberális gondolkodású pénzügyi szakember.

A BKV mára nagyjából minden lehetséges kozmetikai átszabáson és néhány szerkezeti átalakításon is túlesett. Jottányit sem változott a helyzet. Működése csak nagyon jelentős és nem politikai szeszélyektől, kegyektől függő, hanem jogszabályi alapon nyújtott állami pénzből biztosítható. Nagyon fontos lehet persze,hogy Tarlós István mennyire van jó viszonyban Orbán Viktorral, de ez nem jogállami garancia. Az előző városvezetés jobb híján amindenkori szocialista miniszterelnökben bízhatott. Ezek nem jó megoldások, ha eltekintünk a tenyérből etetés politikai hasznától. Ezért is szerepel Atkári koncepciójában kevéske nyomásgyakorlás, ha ki nem gyomlálják belőle: a BKV-nak tízmilliárd amortizációpótló támogatás jár, melynek forrása a kormánnyal folytatott tárgyalások eredményétől függ. Értsd: ha ezt nem adják meg, további megszorításra lesz szükség a város működtetésében. Nincs új a nap alatt.

A kórházak eladósodása is évek óta tart. A város stílszerűen mondva tüneti kezelésre is alig képes. Ez nem budapesti kérdés, országos probléma, és az egészségügyi reform elmaradásának súlyos következménye. A koncepcióban javasolt gép-műszer beszerzés költségének visszafogása legfeljebb a város likviditási helyzetét javítja, strukturális hatása nem lehet.

A 4-es metró az első Orbán-kormány megalakulásával (1998) a legfontosabb belpolitikai kérdések egyikévé vált. Az ismert okok miatt beállt sokéves késedelem, a devizaárfolyamok változásai, az infláció és nem utolsósorban az előkészítés és a lebonyolítás hiányosságai, túlzásai vezethettek a költségek elszabadulásához. A beruházás politikai jelentősége miatt komolyan nem merült fel soha, hogy a parlamenti zöld jelzést követően ne kezdődjön el a beruházás. Ilyen javaslattal egyetlen politikai erő sem állt elő. A 2006-os választásokat követően, az ország gazdasági helyzetét fel(el)ismerve, a konvergenciaprogram tervének bejelentésekor lett volna talán alkalom, hogy a főváros mérlegelje a beruházás jegelését. De lehet, hogy már ekkor is késő volt.

A beruházás iszonyú terheinek fényében kellene értékelni a koncepcióban felvezetett szándékot a második ütem elhagyásáról (félretéve a kincstári szöveget, hogy ez csak ideiglenes lemondás). Ez a döntés a felelősség súlyos kérdéseit veti majd fel, a jelenre nézve és visszamenőleg egyaránt, aminek kifejtésére itt nincs mód. Szerintem a második ütem nélkül a metró csak torzó, egy Bel-Buda–belváros metróvonal csak gazdaságtalan, közlekedésileg indokolhatatlan luxusberuházás lehet. Engedjük meg, hogy „egyelőre”. Remélem, hogy a döntéshozók minden alternatívát körbejárnak, minden következményt mérlegelnek, mielőtt a gombot megnyomják.

Az elmúlt ciklusban történtekről nekem talán nem szükséges most elmondanom a véleményemet, megtettem sokszor korábban, amikor még ennek nem volt konjunktúrája. Viszont annak kimondásához ragaszkodom, hogy amikor súlyosan elítélem a viszszaéléseket, a felkészületlenséget, a felelőtlenséget, hazug hivatkozási alapnak tartom ezeket a város gazdasági helyzetének a magyarázására. Az új vezetés akkor tesz a városért, akkor bizonyítja elkötelezettségét, bátorságát, ha felemeli szavát a BKV megfelelő jogszabályi finanszírozásáért, az állam normatív részvételéért, az egészségügy átalakításáért, az önkormányzati rendszer reformjáért, a várost sújtó jogszabályok megváltoztatásáért, ha megoldást keres a metróberuházás befejezésére.

Ha a politikai kommunikáció színvonalán vizsgáljuk csupán a koncepcióban felrajzolt apokaliptikus víziót, nyomban szembeötlik néhány egyszerű összefüggés. A működési kiadásokat mintegy nyolcmilliárd forinttal tervezik csökkenteni, ugyanakkor a tavalyinál ötmilliárddal több tartalékalapot képeznének. Semmi nem indokolja, hogy veszélybe sodorják a hajléktalanok ellátását, hogy kétmilliárdot vonjanak el a kulturális ágazattól, hogy olyan tételeket töröljenek, mint egy budapesti színház kazánjának a cseréje, hogy ellehetetlenítsék a civil szervezeteket.Mindez a politikai vakság és nem a bátorság jele. Ha a nyilvánosságra hozott koncepció alapján fogadnák el Budapest költségvetését, az rosszat tenne a városnak. Nem érhet ennyit néhány alig védhető politikai mondóka.

A szerző korábbi liberális képviselő és fővárosi frakcióvezető