A szerző szerint ez a gyakorlat ellentmond a kormánytöbbség által gyakran emlegetett nemzeti együttműködés szellemének. Cikke végén úgy fogalmaz, hogy „az együttműködés eszköze a párbeszéd” és „ahol nincs párbeszéd, ott nemzeti együttműködés sem létezhet”.

Csakhogy a szerző utóbbi vélekedése téves, mert létezik együttműködés párbeszéd nélkül is. Aki valamennyire ismeri a történelmet, és esetleg katonaként is szolgált, tudhatja, hogy jól működő, jól irányított hadseregek nagy győzelmeinek, sikereinek alapja mindig a katonák (és hátországuk) jó együttműködése volt. Az együttműködésnek ebben a fajtájában a párbeszédnek nincs szerepe, az alapelv itt az elöljárók által kiadott parancsok szigorú végrehajtása. Persze a siker vagy a kudarc nagymértékben múlik a parancsok minőségén.

Kiélezett válsághelyzetekben, háborúban az együttműködésnek ez a formája hatékonyabb, célravezetőbb lehet, mint a párbeszéden alapuló.

Az elmúlt fél év hazai történéseiből már a napnál is világosabban látszik, hogy a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat megfogalmazói és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kitalálói már az elejétől fogva ilyesféle, parancsvégrehajtáson alapuló együttműködésre gondoltak, csak kezdetben ezt még igyekeztek palástolni. Törvénykezési gyakorlatuk is ezzel van összhangban. A „nemzeti” jelző pedig arra utal, hogy ennek a fajta együttműködésnek a nemzeten belül kell működnie, a nemzet tagjainak, a nemzethez csatlakozóknak kötelessége benne részt venni. Aki pedig nem engedelmeskedik (nem a Fővezér utasításai vagy kedve szerint cselekszik), az nem tartozik a nemzethez.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy hazánk gazdaságilag és társadalmilag is válságos időket él. Kérdéses azonban, hogy a párbeszéd nélküli, parancsvégrehajtáson alapuló „hadikapitalizmus” bevezetése segíthet-e kilábalni ebből a helyzetből. Talán igen, ha a felülről érkező parancsok jók lesznek. A ránk telepedett új vezetőgárda minőségét tekintve azonban bőven van okunk ebben kételkedni.

Papp Zoltán Hajdúszoboszló