Levélturmix

A gázáremelés a kormányzati szándék szerint a kisfogyasztók díját nem, vagy alig emeli. Ezt Orbán Viktor rendszeresen úgy interpretálja, hogy a nyugdíjasok számára a gáz ára nem emelkedik.

Ez azonban nem teljesen igaz. A gázfogyasztásban a kisfogyasztó nem azonos a nyugdíjassal. A kisfogyasztók túlnyomó többségét azok a százezrek, vagy talán milliók teszik ki, akik más fűtési és vízmelegítési lehetőség birtokában a gázt csak sütés-főzésre használják. A többiek bérházban vagy társasházban, tehát más fűtött lakásokkal körülvett nagyon kis lakásban lakik. Egyik csoportban sem az a jellemző, hogy csak nyugdíjasok lennének, még aktívak is jócskán vannak közöttük. Más nyugdíjasok viszont még többet is használnak fűtésre, mint az aktív dolgozók, mert hétköznap napközben sincs hova elmenniük, akkor sem mérsékelhetik a fűtést. A gázfogyasztás mértékét elsősorban a lakáskörülmények határozzák meg, és csak nagyon kis mértékben befolyásolható a szűkös anyagiak miatti takarékossággal.

Válas György Budapest

 

Azt még megértem, hogy a köztársasági elnök is ember, aki esetenként helyesírási hibákat is elkövethet. Hiszen a magyar nyelvben sok ezer szó van. Lehetséges, hogy amikor az általános iskolában az inkriminált szavak helyesírását tanították, éppen edzés miatt hiányzott az óráról. Az viszont elfogadhatatlan, hogy a köztársasági elnök ne tudja, hogy a hatályos magyar alkotmány szerint hogyan néz ki a Magyar Köztársaság címere. Ugyanis a köztársasági elnök honlapjának fejlécén a Horthy-féle Magyar Királyság címere látható (az angyalokkal). Schmitt Pál esküt tett a magyar alkotmányra. Ha ő mégis más címert használ hivatalos működésében, akkor megszegte az esküjét. Az esküszegésből neki magának kell levonnia a szükséges következtetést.

Kardos Márton Lőrinci

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.