Egyik legfontosabb elvünk, amelyre ez az elképzelés épül, a partnerség eszméje, ami a dinamikus, hatékony és fenntartható fejlődés előfeltétele. A természeti erőforrásokkal való józan gazdálkodás középpontjában a kormányok és a külföldi befektetők közötti partnerség áll. Ám ezt a partnerséget nem adják ingyen egy olyan földrészen, ahol a természeti erőforrások felhasználásának kérdése több évtizede véres konfliktusokat gerjeszt.

Úgy nehéz kialakítani valódi partnerséget, hogy a természeti kincsekben gazdag országok csak ellenségként tekintenek a külföldi bányászati és olajkitermelő cégekre, mint amelyek tisztességtelen és egyenlőtlen szerződésekre törekednek. A vállalatok szemszögéből sem vonzó a partnerség, ha a projektek meghiúsulása és a szerződések folytonos újratárgyalása miatt nagy veszteségeket kénytelenek elszenvedni.

Ezzel szemben erősödhet a partnerség, ha a cégek és a kormányok felismerik közös érdekeiket a hosszú távú, kölcsönösen előnyös szerződésekben, amelyek révén a projektek stabil jövedelemforrást biztosítanak. A partnerséghez elengedhetetlen egy keretmegállapodás, amely figyelembe veszi többek között a fejlesztési lehetőségeket, a környezetvédelmi szempontokat, a munkafeltételeket, a lakosság érdekeit, és kellő rugalmassággal alkalmazkodik a körülmények változásaihoz.

A kormányok számára akkor kedvezőbb a hosszú távú szerződés, ha a tárgyalásokon sikerül tisztességes és előre megbecsülhető, tartós jövedelmet elérni. A fejlődő országok részére ez a jövedelemforrás évtizedek óta igencsak jelentős és szükséges, hogy legyen mit befektetniük az infrastruktúra, az egészségügy, az oktatás stb. fejlesztésébe.

Másrészt viszont a rosszul előkészített és letárgyalt szerződések nem csupán megfosztják az országokat attól a lehetőségtől, hogy hosszú távon hasznot húzzanak természeti erőforrásaikból, hanem elmélyíti a szegénységet, erősíti a korrupciót is, és konfliktusokat gerjeszt, különösen, ha a kormányzati rendszer nem működik megfelelően.

A vállalatok számára akkor kedvező a hosszú távú szerződés, ha tárgyalási alapként a kockázatos és tőkeigényes beruházásaik aktuális nettó nyereségének függvényében határozzák meg a kötelezettségeiket. A cégek számára természetesen az is fontos, hogy a szerződést ne semmisítse meg a következő kormány. A rosszul letárgyalt szerződések garantálják a nemkívánatos üzleti fejleményeket, például bizonytalanná teszik a bányászati jogosultságokat, növelik a célzatos civil tüntetések miatti működési zavarok valószínűségét, növelik az adó- és más feltételek megváltozásának kockázatát.

Afrikában sok kormánynak egyszerűen hiányzik a kapacitása olyan összetett szerződések letárgyalására, amelyek mély és széles körű jogi, pénzügyi, geológiai, gazdasági ismereteket kívánnak meg, míg a cégeknél ez a kapacitás általában rendelkezésre áll. Ennek eredményeképpen a kész szerződések gyakran nem teljesítik a fent leírt kritériumokat, s ez nemcsak a kormányok, hanem a vállalatok számára is hátrányos. Az egyenlő tárgyalási feltételek hiánya miatt a kormányok gyakran tisztességtelennek tartják a megszülető szerződéseket, s ez arra készteti őket, hogy megszegjék azokat.

Sürgősen meg kellene teremteni a feltételeit annak, hogy a kormányok egyenrangú félként tárgyaljanak a külföldi befektetőkkel, s így az adott körülmények között a lehető legtisztességesebb szerződés jöjjön létre. Az ilyen tárgyalások várhatóan – és érzékelhetően –kiegyensúlyozottabb, átláthatóbb, szilárdabb és ezért fenntarthatóbb eredményt hoznak.

Eljött az ideje, hogy megtaláljuk ennek a módját a kormányok és a külföldi befektetők kölcsönösen előnyös partnersége érdekében.

A szerző a Namíbiai Köztársaság miniszterelnöke