Noha Daul egy kevéssé hihető helyesbítéssel később visszatáncolt, attól még tudjuk, hogy a Fidesz (és az RMDSZ) „pártcsaládjába” tartozó, elzászi – kettős, német–francia kötődésű – politikus származása okán vélt veszélyeket fölfedezni abban, hogy ha egy történelmileg vitatott terület lakói ide is, oda is szavazhatnak. Akkor ugyanis a kialakult határokat, s ezzel egyidejűleg a határokon belüli államok önnön polgárai fölötti joghatóságát teszik kérdésessé.

A dráma színhelye hármas, de mindegyik kötődik a másikhoz. Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt vélem, hogy Daul a Fidesz és pártfogói nyomására állt el a kritikától. Meglehet, azért, mert Orbán és köre a mai napig lebegteti álláspontját arra nézve, hogy vajon a határokon túl élő „újmagyar állampolgárok” rendelkezzenek-e választójoggal.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint csak teljes értékű állampolgárság létezik, tehát azok, akik magyar állampolgársághoz jutnak (a jelenlegi mellé), élvezzék mindazokat a jogokat, amelyekkel a magyarországi állampolgárok rendelkeznek. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nemrég tett egy nyilatkozatot, amelyben nemcsak friss állampolgáraink választói jogosultsága, hanem választhatósága mellett is kiállt.

Erdélyi politikus barátaim egyike ezzel kapcsolatban előadta, hogy ha ő kettős állampolgárként választható Romániában és az lesz Magyarországon is, elvileg semmi sem állja útját annak, hogy egyidejűleg elnöke legyen a bukaresti és a budapesti parlamentnek is. Sőt, fűzte hozzá, ha Magyarországon is lesz felsőház, amiképp Romániában van szenátus, akkor az esélyei duplájára növekednek, pláne, hogy Budapesten egyesek olyan felsőházban gondolkodnak, ahová nem választás, hanem kinevezés útján kerül valaki, s ebben a körben kvóta illetné meg a határon túliakat.

E barátomnak, amiképp az RMDSZ vezérkarának általában, esze ágában sincs kettős állampolgárságért folyamodni; csak azért támadt kedve viccelődni, hogy érzékeltesse, a választhatóság a legingoványosabb talaj, ahová a Fidesz léphet. Hacsak nem Tőkés Lászlónak szánnának valami pozíciót a magyar Országgyűlésben.

Mivel azonban semmi kedvet nem érzek ahhoz, hogy ebben a témában pamfletet írjak, a végére csak annyi lábjegyzetet tennék, hogy ha a trükkökben páratlanul gazdag Fidesz kitalálná, miként lehetne erdélyi, fel- és délvidéki, továbbá ukrajnai magyar politikusokat szülőhazájukban is meg az anyaországban is parlamenti politikai tényezővé tenni, akkor Európa nemcsak meghökkenne (mint Daul), hanem súlyos ellenlépéseket tenne, mert egy ilyen állapot nemhogy bizarr, de egyenesen perverz fogalommá tenné azt, amit normális körülmények között állami szuverenitásnak nevezünk.