Először azt érdemes ugyanis tisztázni, mi a rend, és mi a fegyelem. A rend – a Magyar nyelv értelmező szótárából kiindulva – azoknak a szabályoknak az öszszessége, amelyeknek a megtartása biztosítja adott közösség, jelesül az iskolai osztályok, évfolyamok és magának az iskolának a zavartalan működését. A fegyelem pedig nem más, mint a zavartalan működést biztosító szabályok összességének megtartása. Így, aki meggondolatlanul válaszol, csapdába eshet. Hiszen ki merne erre a látszólag egyszerű kérdésre nemmel válaszolni, hacsak nem vallja magát anarchistának?

Hiszen nem a renddel és a fegyelemmel van baj, hanem azzal, ami mögötte áll, a szabályokkal és azok megtartásával, megtartatásával. Mert a lényeg az, hogy ki alakítja a szabályokat,milyen tartalommal, és mire épül a szabálykövető magatartás. Sokféle rend és fegyelem létezhet. Lehet katonás, ellentmondást nem tűrő rend, amelynek megtartása a kényszerre alapul. Épülhet rend a hitre és a hitbuzgalomra, vagy a félelemre. De mit is mond a költő? „Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent.” Mit jelenthet a szabad iskola, az iskola szabadsága? Olyan iskolát, amelyben megvalósítják a közösségi és az egyéni jogok összhangját. Amelyben tanár és diák egyaránt megtalálja személyisége kibontakoztatásának lehetőségét. Ahol mindenkinek a tehetsége kibontakozhat. Ahol a pedagógusok, a szülők és a tanulók együtt alakítják ki, tartják és tartatják meg a „játékszabályokat”.

Vagyis akkor lehet bátran igennel válaszolni a cikk elején álló kérdésre, ha az iskolai rend és fegyelem alapja a közösségi összetartás, amelyben a közösség minden tagja ismeri a saját és mások jogait, s a közösség minden tagja – legyen az felnőtt vagy tanuló – egyenlő, s a közösen kialakított szabályok megtartása és megtartatása egymás kölcsönös tiszteletére épül.

Aki azt hiszi, az iskola akkor töltheti be a rendeltetését, ha a rend és a fegyelem a felülről elrendelt, központilag kikényszeríthető, mindenkire kötelező, egységes előírásokra épül, csalódni fog. Mint Ádám a falanszterben.

A szerző 2002–2010 között közigazgatási, majd közoktatási szakállamtitkár