A deklarált szándékokkal európai módon gondolkodó ember nem vitatkozhat. Ki nevezné igazságosnak, hogy egyesek több tízmilliós végkielégítéseket visznek haza a közszférából alig egy-két év munkaviszony után? Senki. Ilyesmi nem fordulhat többé elő.

De az sem, hogy egy elbocsátott köztisztviselőtől elvegyék jogos járandóságának komoly részét, csak mert valaki hárommillió forintban gondolta meghúzni az igazságos és az erkölcstelen közötti határt. Mit gondoljon az a középvezető, aki húsz év után –a cégénél érvényes kollektív szerződés alapján – kapna egy évet az újrakezdéshez, majd kiderül, hogy mégsem?! Mit szól a hivataltól távozó vezető, aki törvényben meghatározott ideig nem helyezkedhet el azon a területen, ahonnan mennie kell, amihez ért, s bár a munkajog előírja, hogy fizetést adjanak neki erre az időre, ezt az új törvény most jórészt elvette.

Pedig nem is neki akartak ártani. Gyakori és tipikus esetek ezek, amelyek figyelmes jogalkotói munkával – s persze empátiával és akarattal – megelőzhetők lettek volna. Elő lehetett volna írni, hogy az a juttatás, amely az adott helyen mindenkire érvényes szabályok szerint, a fizetést alapul véve jár, eleve nem lehet erkölcstelen.

A médiatörvénnyel részben hasonló a helyzet. A kommunikált célok szakmai szabályként régóta érvényesek: a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a jó erkölcs tisztelete vagy a közérdekű ügyeket illető figyelem. De ahogy ezt a törvénybe emelték, telerámolták bármelyik irányba tágítható gumiparagrafussal, miközben az új hatóság függetlenségének a látszatára sem ügyeltek, az kritikán aluli. A szakmai egyeztetés persze elmaradt. Amiért egyesek szerint nem is lehet a jogszabály színvonaláról beszélni, épp azért tetszik másoknak: a törvényre hivatkozva presszionálhatók az újságírók, s ha ez nem elég, büntethetők a lapok, az indoklással pedig bajlódni sem kell. Nem biztos, hogy így lesz, de a lehetőség adott.

Feltételezem, e törvények szándék szerint nem ennyire roszszak, „csak” szakmai hibák sora súlyosbítja a szokatlanul agreszszív normaszövegeket. Az egyéni indítványok előkészítésében nyilván nem vettek részt a jogalkotásban rutinos emberek, akik a hibákra felhívhatták volna a különben hangsúlyozottan jogvégzett előterjesztők figyelmét. A jogalkotás ugyanis szakma, akkor is, ha egyesek szerint a határozottság és a nemes célok elegendőek a jó törvényekhez. Én azonban adófizetőként azt várom el a kormánytól és a képviselőktől, hogy munkájukat magas szakmai színvonalon végezzék, ha rám (is) vonatkozó szabályokat alkotnak. Átgondolt, betartható és kimunkált törvényeket követelek!

Amíg ezt nem sikerül teljesíteni, nem kellene sietni az alkotmányozással sem. Nem mintha nem válna az ország javára egy új, modern alaptörvény. De a parlament eddigi jogalkotásának minőségét szemlélve félő, hogy a jelenlegi színvonalát sem éri majd el. A népi bölcselet szerint hamarmunka ritkán jó. Az alkotmány létrehozására alig két hónapot szán a parlament.