Szlovén tévések jártak a szerkesztőségben. Ugyanaz a tanácstalansággal vegyes kíváncsiság volt a tekintetükben, mint nekem 1991. június 25-én a ljubljanai Cankarjev Domban, ahol bejelentették a kis Szlovénia Jugoszláviától való elszakadását. Voltak a napokban nálunk németek, angolok, franciák, lengyelek, osztrákok, itt járt a BBC és az al-Dzsazíra tévé is. Érdekesek lettünk. A magyar médiatörvényről kérdeztek. Nyilván azért erről és nem például a Költségvetési Tanács lefejezéséről vagy a magánnyugdíjpénztárak államosításáról, mert a sajtószabadság ügye könnyen érthető, sérülésére vagy hiányára pedig kínosan ügyel Európa, sőt mások is. Szembeötlő, hogy a konzervatív angolszász és a mégoly visszafogott német lapok is milyen erős hevülettel támadták a „pusztai Putyin” sajtószabadság (és demokrácia!) elleni törvényét. A Fideszmagot készületlenül érte, meglepte a nyugati sajtó szőnyegbombázása. Kezdetben ismert módon védekeztek: a hazai politikai ellenfelek gerjesztették – a New York Times, a FAZ vagy a Guardian szerkesztőségében? – az indulatokat. Aztán azzal válaszoltak, hogy a médiatörvénnyel minden rendben van. S úgy gondolták, ahhoz, hogy „leszereljék” a nemzetközi sajtót, elég lesz, ha Szijjártó Pétert ráeresztik a Reutersra, a Hír TV pedig ízekre szedi az Economist képszerkesztési gyakorlatát. (A Fideszhez hű zóna médiája az ügyekről hallgatott.) „Kikérem magamnak!” – tette hozzá mindehhez a Fidesz-kommunikációért felelős államtitkár.

De mit? Legalább azt, amit immáron Fellegi Tamás is elismert? A csapnivalóan amatőr kommunikációt, amivel egy stikában eszkábált médiatörvény lenyeletését próbálták levezényelni?

A médiatörvényt, melyben a kormány kíméletlen szigorral deklarálja a nyilvánossággal szembeni bizalmatlanságot, a sajtó világában szokásos uborkaszezon első napján tetették a Jézuskával a karácsonyfa alá. Van ebben valami mérhetetlen cinizmus. Mire számítottak? Az ünnep alatt gyorsan levonul a vihar, jön a január, lehet puccolni az EU-elnökség átvételével, mehetünk tovább? Minden másképp alakult.

A soros elnökség első napján az orbáni adminisztráció már félóránként mást mondott a médiatörvényről. Először elhangzik, hogy semmiképp sem változtatnak rajta, mert európai (Fidesznyelven: úgy jó, ahogy van). Aztán: ha majd az Európai Bizottság úgy gondolja, éppen módosíthatják. Végül az itthon megszokott pökhendiséggel hozzácsapják: de csak akkor, ha ez más európai tagállamokban is megtörténik. Mindez erősen hasonlít a nagykőrösi lóvásár jeleneteire, amikor a lókupec gipsszel keni ki az erőtlen gebe szuvas és sárga fogát. Ez a ló viszont itt marad nekünk.

Hamarosan hazautaznak a forgatócsoportok. A gyalázatos médiatörvény itthoni erős politikai ellenfél híján működésbe lép, hosszú „tartalomfelügyeleti” időszak előtt állunk. Ezzel együtt jó volt, hogy vágóképek lehettünk a BBC és mások összefoglalóiban. Legalább most nem voltunk egyedül. Kiderült, hogy Európa nem csak egy szó: valóban lehet számítani rá.