Hajrá, rezidensek!

Minden elismerésem a Magyar Rezidens Szövetség zöldkereszt kezdeményezéséért! Azt hiszem, minden jóérzésű állampolgár – legyen az páciens, vagy ellátó –örömmel támogatja kezdeményezésüket, mely attól zseniális, hogy célravezetően tapintatos, ugyanakkor különösebb befektetés nélkül óriási erkölcsi és anyagi hozama lehet! Ugyanis az egészségügyi ellátórendszerben foglalkoztatottak döntő többsége életében nem kapott még egy forintot sem a zsebébe, mégis az egész szakmára vetül a korrupció árnya.

Nem kell szégyenlősködni, már a paraszolvencia elnevezés is komikus, ez közönséges feketepénz, sarc, mely csak kevesek privilégiuma. Molnár alezredest két csokiért meghurcolták, bármely köztisztviselőt, közalkalmazottat évekre börtönbe vetnék becsülettel végzett munkájuk közvetlen honorálásáért, legyen az előtte vagy utólag. Miért kell eltűrni ezt néhány orvos, szakszemélyzet esetében? Igenis bélyegezzük meg azt, aki visszaél a rászorulók nehéz helyzetével! Ne felejtsük el, hogy aki orvoshoz fordul, az mind rászoruló. Becsüljük meg azt, hogy ez a kezdeményezés belülről, a megtisztulás szándékával indult el, és minden lehetséges módon támogassuk!

Gratulálok a rezidenseknek ezért a kezdeményezésért, különösen Éger István úr önleleplező tiltakozása fényében, aki több hónapos hallgatás után éppen most, és ebben a kérdésben nyilvánult meg a Magyar Orvosi Kamarát is érdekes megvilágításba helyezve. Csak ez az egyetlen módja, hogy az egészségügyben mindenki arányosan többet, sőt sokkal többet keressen, mert megérdemlik! A rezidensek pedig valós gyakorlatot szerezhetnek anyagilag, erkölcsileg jobban megbecsülve, és ami a legfontosabb: itthon maradva nagyobb tudás birtokában bennünket gyógyíthatnak. Hiszen ne felejtsük, a mi pénzünkből tanulhattak.

Mindenki tudja, hogy rengeteg pénz van az egészségügyben, csak ésszerűbben, szakértelemmel és tisztábban kellene felhasználni.

Szederkényi Csaba közgazdász

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.