Mi, életünk utolsó évtizedeit élő nyugdíjasok számos időskori betegséggel élünk együtt, sok gyógyszert kényszerülünk szedni, sokszorosan többet, mint a fiatalabbak, ezért már most is elviselhetetlen összegeket költünk gyógyszerre. Nem csak arról van szó, hogy már többször radikálisan csökkentették a receptes gyógyszerek tb-támogatását, hanem arról is, hogy egyre többször olyan gyógyszert ír elő számunkra az orvos, amelyre receptet nem írhat, amelyet tehát teljes áron kell megfizetnünk. Ez utóbbiak áremeléseit pedig semmivel sem korlátozzák, a gyógyszerforgalmazók kénye-kedvére bízzák. Így aztán sokunknak tíz-tizenötezer forintot is ki kell adnunk havonta gyógyszerre, minden további drágítás pedig minket sújt a legkegyetlenebbül.

Eddig még egyetlen olyan statisztikát se láttam, hogy hány ember, köztük hány nyugdíjas hal meg idő előtt évente, csak mert nincs pénze kiváltani az életmentő gyógyszerét. Úgy tűnik, ilyen statisztikát senkinek sincs mersze összeállítani. Az azonban biztos, hogy a gyógyszeráremelések, a támogatáscsökkentések ilyen áldozatai sokan vannak.

Világmegváltó ötletként írnak a hatóanyag alapú támogatásról. Csakhogy a gyógyszerek nem csak a hatóanyagukban különbözhetnek. Itt van példának az én egyik gyógyszerem. A három alkalomból egyszer fél tablettát kell bevennem belőle. Két egyenértékűnek mondott gyógyszer van forgalomban ezzel a hatóanyaggal. Csak annyi a különbség, hogy az egyik domború felületű, kerek tabletta, semmilyen eszközzel nem felezhető a kívánt pontossággal. A másik hosszúkás tabletta, a közepén gyengítéssel, kézzel könnyedén kettétörhető. Igazán nem mindegy, melyiket kapom meg a patikában.

Válas György Budapest