Hogyan született meg ez a 150 „minőségi” törvény? Hogyan alkot törvényeket a Fidesz? Jogalkotási útmutató, belső használatra:

Pörgessük tiszta erőből a jogalkotást, járassuk csúcsra a törvénygyárat. Ez egyrészt olyan hatást kelt, mintha nagy erőkkel kormányoznánk, másrészt a feszített tempóval meg lehet úszni bizonyos törvények érdemi tárgyalását. Két-, három-, négynapos ülése ket hívjunk össze, 12–16 órás folyamatos üzemmel. Miért ne vitázhatna hajnalban is az ellenzék önmagával? Végül is nekünk csak a szavazásokon kell ott lenni (az alól semmiképp nincs felmentés!). A hétfő délutánt a Parlamentben töltjük, ha elhúzódik a szavazás nyűgösködünk, mocorgunk. Mit húzzák itt az időt, szavazzunk már! Utána már miénk a pálya, mehetünk. Keddre otthon is vagyunk, a többi állásunkban is helyt kell állni, no meg várnak minket a szavazóink!

Dobjunk be gyakran szimbolikus ügyeket. Legyen mindenki számára egyértelmű, hogy nekünk és csak nekünk fontosak a nemzeti ügyek, a világ magyarjainak a sorsa, a történelmi sorsfordulók. A politikai nyilatkozatok és emléktörvények vitáját nyújtsuk ameddig lehet, hadd szövegeljen a szélsőjobb, addig sem figyel a T. Ház érdemi dolgokra.

Bizalmi embereinkkel adassuk be a törvényeket, egyéni képviselői indítványként. Így meg lehet úszni a közigazgatási egyeztetést és a társadalmi vitát. Ezekre nincs idő, különben is kétharmados felhatalmazást kaptunk. Lehetőleg salátatörvényeket alkossunk. Módosítsunk 15–20 törvényt egy csomagban, az se baj, ha nincs sok közük egymáshoz. Több száz oldalas paragrafustömegekkel érdemes operálni, nincs ellenzéki, aki abban eligazodna. A „jó” ellenzéki módosítókat szavazzuk le, aztán adjuk be a saját nevünkben.

A cikis ügyek vitáját, ahol nagy ellenzéki aktivitás várható, tegyük késő éjszakára vagy hajnalra. Semmiképp ne közvetítse a tévé, ne legyenek sokan a Házban, a kormányt képviselje valami államtitkárocska. Ha erősen érvelnek a másik oldalon, vessük be a „zelmúltnyolcév”-retorikát, s küldjünk be egy mamelukot, aki „szétoffolja” a vitát. Egyébként hadd dumáljon az ellenzék, kivárjuk, demokrácia van itt vagy mi. Zúgjunk, hurrogjunk, amint feláll egy ellenzéki képviselő. Mindegy mit mond, az a lényeg, ki mondja. Osszuk ki a szerepeket: valaki kiáltsa azt, „Orvost!”, más pedig azt, „Ülj le, egyes!” Ezen minden alkalommal jót fogunk mulatni.

Bármit lehet. Alkotmányt bármikor módosíthatunk, van hozzá elég fegyelmezett képviselőnk. Ötletünk is van bőven. És miközben szalámizgatjuk a „kommunista alkotmányt”, írjuk az újat. Bármilyen testületet meg tudunk szüntetni, összetételét, hatáskörét meg tudjuk változtatni, meg is tesszük, ez a dolgunk. Nincs korlát, nincs aggály. Forradalom van, egyetlen történelmi esélyünk, élünk is vele.

Bátran térjünk el a házszabálytól. Lehetőleg ezt a tárgyalási formát válasszuk: „öszszevont általános és részletes vita, szavazás a módosító javaslatokról és a zárószavazás”. Ez, jó esetben, harminc perc alatt megvan. Ha az ellenzék okoskodik, kicsit zúgolódunk, beszélgetünk, dohányzunk, majd betódulunk szavazni, ha csöngetnek. Tulajdonképpen így kéne ezt minden törvény esetében, minek a többhetes cécó? Instant demokráciát csinálunk, kétharmados felhatalmazással.

Zárószavazás előtt húzzunk még elő nagy adukat. Koherencia zavarra hivatkozva toljunk be olyan módosítókat, amilyenekről eddig szó sem esett, viszont alapvető ügyeket érintenek. Bizottsági tárgyalás már nincs, az ellenzéknek elolvasni sincs esélye, a mieink pedig úgyis megszavazzák. Ilyenkor új törvényt is megnyithatunk, miért ne? Ha megsértjük a házszabályt, hasítunk tovább, oszt jó napot.

Közben hangsúlyozzuk a nemzeti együttműködést. Fogadtassunk el új jogalkotási törvényt, a jogalkotás társadalmi ellenőrzéséről szóló törvényt, hogy legyen mitől eltérni. Minden pillanatban legyen nyilván való: a törvényeket mi csináljuk. Bármi áron.

A szerző országgyűlési képviselő (LMP)