A jog megcsúfolása
A vizsgálat eredményéről beszámolva elmondja, hogy az alapban jelenleg kb. 9 milliárd forint van, mely egy esetleges fizetésképtelenné válás esetén mintegy 12 ezer pénztári tag nyugdíjának folyósítására lenne elegendő, mikor a tagok létszáma 3 millió körül van. Szerinte ez tragikus, mert újra csak az államnak kell helytállnia a fennmaradt óriási létszámú pénztári tagok nyugdíjáért. Azt nem árulta el Domokos úr, hogy milyen eseménynek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy valamennyi magánpénztár egyszerre fizetésképtelenné váljon, sőt azt sem, hogy látott-e már olyan garanciaalapot, melynek az alapban lévő összege egyenlő lett volna az alappal biztosított öszszeggel, vagy azt megközelítette volna.
A riport folytatásában azt mondta, nem nevezné magánnyugdíjpénztáraknak a szóban forgó szervezeteket, mivel az állam mondott le a nyugdíjjárulékok közel 10 százalékáról, és ezt hitelekből kell pótolnia, hogy a jelenlegi nyugdíjasok járadékát ki tudják fizetni.
Na, itt van az én legnagyobb ellentétem a nyilatkozóval és a hasonló elvet valókkal! Véleményem szerint nincs állami nyugdíj! Az állam csak az adózó polgárok által befizetett adókból, járadékokból stb. gazdálkodhat. Az ebből keletkező vagyon nem lesz fogalmilag az állam tulajdona, csak az állampolgárok felhatalmazása alapján szabadon vagy kötött formában kapja meg e tulajdon felett a rendelkezési jogot (pl. az adókkal az elfogadott költségvetés alapján gazdálkodhat, viszont a járadékokat törvényesen csak a megjelölt célra – úgymint nyugdíjjárulékot nyugdíjra, egészségbiztosítási járulékot csak egészségvédelemre stb. – használhatja fel. Hogy ez valójában nem egészen így történik, az külön kérdés.).
Az állami nyugdíj valójában az állam által elosztott nyugdíj. Az állampolgárok egy része azon túl, hogy gondoskodik magáról arra az időszakra, amikor már nem tud anyagi javakat termelni, még ahhoz is hozzájárul, hogy esetleg ne az általa megtermelt és annak alapján befizetett járulék arányában kapjon nyugdíjat, hanem annak egy részét a felosztó-kirovó rendszer alapján a kevesebbet termelő és befizetők részére szétosszák.
Az eddigi megállapítások különösen érvényesek a kötelező magánnyugdíjpénztárakra, hiszen „külön megállapodás” szerint az állam a polgárok által adott rendelkezési jogból visszaadott a befizetők részére, ami még egyértelműbbé teszi tulajdonviszonyukat, mivel az általuk (a munkáltatón keresztül) befizetett összeg (ma a megtermelt érték 10 százaléka) nemcsak hogy tulajdonuk fogalmilag, de még a rendelkezési joguk is jelentősen kibővült.
Az elnök úr tehát nyugodtan használhatja, sőt használnia is kell a „magán” megnevezést a kötelező magánnyugdíjpénztárak esetében. Ez azt is jelenti, hogy mivel a felosztó-kirovó rendszerbe befizetett nyugdíjak sem képeznek fogalmilag állami tulajdont, tehát az állam köteles a befizetett öszszeget nyugdíjellátásra fordítani. Ez alapján attól a befizetőtől sem vonható meg törvényesen a felosztó-kirovó rendszerbe befizetett összeg alapján járó nyugdíjellátás, aki marad a kötelező magánnyugdíjpénztár tagja is. Igencsak furcsa elmélet, illetve 2011. február 1-jétől gyakorlat, hogy a munkavállaló köteles legyen az általa megtermelt értékből 24 százalékot a nyugdíjkasszába befizetni mások nyugdíjának kifizetése érdekében, de ő, aki befizet, ebből semmilyen arányban nem részesülhet. A jog megcsúfolása!
Dr. Jókai Oszkár Budapest
