Valamennyien szerződéses viszonyban állnak a Hivatallal, amely az innovációra, a kutatás-fejlesztésre fordított pénz legnagyobb része felett rendelkezik. Évi több mint ötvenmilliárd forinttal. A várakozók olyan projektekért felelősek, melyeket a zsűrik kiemelkedőnek találtak, és komoly versenyben anyagi támogatást nyertek.

Ezt a tényt a magyar törvényeknek megfelelő szerződésekkel hitelesítették, amelyeket két független, egyenragú jogi személy, a pályázatot elnyert szervezet és a kormányhivatal írt alá. Mind a szerződésben lefektetett fejlesztési munka, mind pedig az elnyert pénz folyósítása – ha nem is zökkenők nélkül, de – haladt a maga útján 2010 tavaszáig. Azóta a kormányhivatal egy fillért ki nem fizetett. És nem is kommunikált. Nem adott magyarázatot a szerződésszegés-gyanús viselkedésre, a telefont ügyintézői nem vették fel, levelekre, e-mailekre nem válaszoltak. Csak a hivatal weblapjára került fel, hogy NEM FIZETÜNK. Miért? Mert felülvizsgálatok folynak (amelyeknek nincs határidejük). Miért folynak felülvizsgálatok? Ki vizsgál és mit? Meddig nem fizetnek? Nem tudjuk.

Így tán érthető, miért várta az egész magyar innovációs társadalom izgatottan, hogy egyenrangú félként kezeljék, s megkapja a pénzeket, amelyek kifizetését az állam szerződésben vállalta, vagy legalább valamilyen értékelhető információ érkezzen. A most kapott hivatalos levél fejléces papírra íródott (Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Hivatal, ott a rövidítés is: NKTH). A levél arról tájékoztatja „Tisztelt szerződéses partnereit és pályázóit”, hogy „a Hivatalnak jelenleg nem áll módjában az Alap terhére kifi zetést teljesíteni...”. Megígéri továbbá, hogy „...az Alaphoz kapcsolódó szerződéses együttműködés folytatásáról a Hivatal Önöket tájékoztatni fogja”. Mikor? „Előre láthatólag a 2011. év elején”. Ez mintha azt jelentené, hogy a Hivatal szerint pillanatnyilag a szerződések fel vannak függesztve. Esetleg fel vannak bontva? Remélem, tévedünk.

A legtöbb projekt utófinanszírozású, a szerződött a kitűzött fejlesztésre már elköltött pénzét kapja vissza, ha teljesített. Azaz tavasz óta nem kapja vissza. És egyáltalán nem biztos, hogy valaha vissza fogja kapni! Miért ennyire pesszimista az érintettek nagy része? Mert olvas újságot, tudja, hogy mi történt például a filmalappal.

Ami most az innováció és kutatás-fejlesztés terén történik, az egész országnak hatalmas veszteséget okoz. Nagyon sok innovatív (kis)vállalkozás vagy intézmény mehet így tönkre. Ugyanis a kis- vagy közepes méretű fejlesztő cégek nem rendelkeznek olyan tartalékokkal, amelyekkel több hónapos pénztelenséget át tudnának vészelni. Az innováció jelentős részben ilyen cégekre épül: ők a legjobbak, a projektjeik előremutató volta miatt kiválasztott, a jelenlegi kormány által is deklaráltan támogatandó kis- és középvállalkozások. Ha biztosnak vélt szerződéses bevételeik 6-8 hónapig nem teljesülnek, kérdéses, hogy ki marad talpon közülük? A bajt tetézi, hogy a legtöbb ilyen pályázatnál előírta a Hivatal, hogy új munkaerőt, frissen végzett vagy frissen doktorált ifjú kutatót kell alkalmazni. Kiváló ötlet, a pályázatokat elnyerők ezt meg is tették, a pályázat időtartamára (két-három évre) határozott idejű munkaszerződést kötöttek fiatal diplomásokkal. Úgy tűnt, hogy mindenki jól járt: a tehetséges fiatalok élenjáró kutató-fejlesztő vállalkozásokba, intézetekbe kerültek, előremutató témákon dolgozhattak (volna). Csakhogy őket most nincs miből fizetni. Ők veszítették el előszőr a munkahelyeiket. Jobb esetben a munkahelyük még megvan, de hónapok óta nem kapnak fizetést. Ezt a botrányos állapotot azonnal fel kell számolni, a normál működést azonnal helyre kell állítani!

Kitől várhatna védelmet a kutatás és fejlesztés? Az ország talán legnagyobb bizalmi indexével kitüntetett intézménye az a közalapítvány, amelyik az ország tudományos minősítéssel rendelkező kutatóinak a nagy részét tömöríti, és az 1994. évi XL. törvény szerint „a tudomány művelésével, támogatásával és képviseletével kapcsolatos országos közfeladatokat lát el”. Úgy hívják: Magyar Tudományos Akadémia. A magyar tudomány érdeke május óta egyértelműen az, hogy a kutatás-fejlesztési szerződéseknek érvényt lehessen szerezni, a műhelyek ne omoljanak össze, a befektetett munka ne vesszen kárba, a fiatal kutatók munkalehetősége megmaradjon. Sajnos eddig az Akadémia nem érezte szükségesnek, hogy hallassa a hangját. Hogy a költő szavát idézzem: „Mit mondjak, nem rebbent szeme se” (Várady Szabolcs: Volt egy nő). Sokunk szerint ez struccpolitika, és tovább nem tartható: az Akadémia nem viselkedhet úgy, mint aki erről a krízisről tudomást sem vesz. Fel kell lépnie az azonnali megoldás érdekében.

Az NKTH tizenkét soros levele, e stiláris remekmű az utolsó három sorában éri el csúcspontját: „Biztosíthatom Önöket, hogy mind a szakmai, mind pedig szerződéses és pályázati együttműködések tekintetében a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a jövőben is törekszik minden, a kutatás-fejlesztésben, az innovációban érdekelt és érintett számára rendelkezésre állni.” Alázatosan köszönjük. Megtanultuk, hogy az állammal kötött szerződés nem más, mint falhoz vert lószerszám. Ez a megszerzett tudás azonban biztosan nem szolgálja a haza és a haladás ügyét.

A cikk megírása után került napvilágra, hogy a kormány 2010. december 23-i ülésén rendeletet hozott a Nemzeti Innovációs Hivatal megalapításáról. A rendelet utolsó paragrafusából idézzük: „12. § (1) A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnevezése Nemzeti Innovációs Hivatal elnevezésre változik… (2) A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére e rendelet hatálybalépését megelőzően kötött támogatási szerződések tekintetében … a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal jogutódja a fejlesztéspolitikáért felelős miniszter által a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap működtetésére kijelölt szerv.” A minisztert „a működtetésére kijelölt szerv” kijelölésében semmiféle határidő nem köti.

A szerző biokémikus, az MTA doktora