Arról, hogy az utolsók vagyunk Európában a nők 9 százalék alatti parlamenti arányával. Arról, hogy – ettől egyáltalán nem függetlenül – leghátul kullogunk Európában a foglalkoztatottak 55 százalékos arányával, ezen belül pedig a kisgyermekes anyák alig 10 százalékos foglalkoztatottságával. Pedig ezek a nők nem szorulnának évtizedes felzárkóztató programokra: többségük képzettebb a férfiaknál, és az egész életen át tartó tanulásban is jobbak, ugrásra készen várnák, hogy a kormány érdemben javítsa a munkaerő-piaci helyzetüket.

Érdemes tanulmányozni az évente Davosban ülésező Világgazdasági Fórum új kutatását arról, hogy milyen közvetlen és látványos kapcsolat van a nemi esélyegyenlőség és egy ország prosperitása, versenyképessége között (http://www.weforum. org/issues/global-gender-gap). Ami jó a nőknek, jó az egész társadalomnak.

Célszerű felidézni Viviane Reding EU-biztos erős és határozott lépéseit is, amelyeket a férfiak és nők esélyegyenlőségét szolgáló stratégia megvalósításáért tesz. Pedig ő nem holmi radikálliberális, hanem a kereszténydemokrata alapon álló Európai Néppárt vezető politikusa, aki ugyanakkor – a modern konzervatív pártokban szokásos módon – keményen fogalmaz az igazságtalanság láttán, akkor is, ha nőkről van szó.

Az Európai Bizottság nemrég elfogadott stratégiájának céljai között az első, hogy több nőt kell a munkaerőpiacra segíteni annak érdekében, hogy 2020-ra Európa elérje a 75 százalékos foglalkoztatottságot. Segíteni kell a női vállalkozókat és a női önfoglalkoztatást is, az Egyenlő Bérezés Európai Napja bevezetésével pedig rá kell irányítani a figyelmet arra, hogy a nők átlagosan még mindig 18 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál.

Magyarországon szinte mindenben súlyos a lemaradás, s vannak olyan területek is, ahol sürgős intézkedések nélkül az ország látványosan szembekerül az EU deklarált elveivel. A változtatás nemcsak az EU miatt fontos, hanem saját jól felfogott érdekünkben is, mind gazdasági, mind népesedési szempontból. Hiszen a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy azokban az országokban magasak a születési ráták, ahol jelentős a női foglalkoztatottság. Hargitai Miklós kitűnő, alapos cikkben mutatta be az összefüggést a nők foglalkoztatottsága és a gyerekvállalási hajlandóság között a Népszabadság november 14-i Hétvége mellékletében. Míg a párok által tervezett gyermekszám Magyarországon 2-2,2 körül mozog, addig a teljes termékenységi arány csak 1,3 körül ingadozik, ami Európában a legalacsonyabbak közé tartozik. Hazánkban ugyanis komoly nehézségekbe ütközik a munka és a családi élet összeegyeztetése, ami több tényező együttes következménye: a rugalmas munkavégzési formák nehéz elérhetősége; a gyermekgondozási ellátások rendszere, amely hosszú időre röghöz köti a kisgyermekes nőket és ezzel megnehezíti visszatérésüket a munkaerőpiacra; a napközbeni gyermekellátások elégtelensége s rugalmatlansága; és a társadalomban mélyen rögzült szerepfelfogás, az otthoni munkamegosztás hagyománya.

A tradíciók ugyanakkor nincsenek kőbe vésve, sőt a válság hatására drámai gyorsasággal változnak: abban a pillanatban, amikor a kenyérkereső kiesése nagy számban érintette a családokat, a kétkeresős családmodellre szavazók száma látványosan megnőtt. Míg korábban „csak” maguk a nők (és a képzett férfiak) részesítették ezt előnyben, ma már a csupán 8 általánost végzett férfiak is felismerik, hogy a hagyományos családi szerepek immár gazdaságilag sem tarthatók. Azt ők bizonyára nem tudják, hogy a népesedési mutatóknak is az tesz jót, ha a nők munkába állhatnak, de az illetékes minisztérium vezetőinek ezt azért illene tudniuk…

Mint ahogyan azt is, hogy a női foglalkoztatás bővítése, a bölcsődei férőhelyek létesítése, a családi napközik támogatása, a nők rugalmas munkavégzési és vállalkozási lehetőségeinek bővítése a megoldás.

A rugalmas munkavégzés ügyében kifejezetten negatív üzenetet küldött a kormányzat, amikor a gyes 3 évre emelésével párhuzamosan elvették azt a teljes munkaidőben dolgozóktól.Még azt amódosító javaslatunkat is leszavazták, ami lehetőséget biztosított volna ezeknek a nőknek, hogy megállapodjanak a munkáltatójukkal: ha rugalmas munkaidőben, részben otthonról elvégzik a feladataikat, akkor megtarthatják a támogatást, ami így is csupán a munkába járás és a gyermekfelügyelet pluszköltségeit fedezi. Hiszen nincs elég bölcsőde, így a gyermekelhelyezés akár havi 70-80 ezer forintba is kerülhet. A rugalmasságnak épp az a lényege, hogy nem a mereven lehatárolt 4-6 órás munkavégzés az egyedüli lehetőség, hanem a munkahelyen töltött időt az otthonról végezhető feladatok hazavitelével kombinálva teszi lehetővé a kenyérkeresést, azt is „megengedve”, hogy két vállalati feladat között be tudjunk dobni egy mosást, mert ez jelenti a nőknek a valódi segítséget. Sok nőt eleve úgy „enged el” a munkaadója szülni, hogy köteles egy év után visszatérni.

Az elmúlt fél évben tapasztalt őrült jogalkotási tempóban a kormány nem tudott megfelelő figyelmet szentelni ennek a területnek, és rendre ellentmondásba kerül meghirdetett céljaival. Lassan be kellett látnunk: nincs valódi politikai akarat a szociális ügyekért felelős államtitkárság részéről a kisgyermekes nők rugalmas munkavégzésének határozott képviseletére.

Szavakban a KDNP is elismeri, hogy a női foglalkoztatás a több gyermek vállalásának a kulcsa, de őrlődnek dogmáik és a szakmai érvek között.

Új javaslatunk ezért immár arra irányult, hogy a kormány nevezzen ki egyszemélyi felelőst a kisgyermekes szülők, elsősorban a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására, aki teljes energiájával, szakmai meggyőződéssel tud majd foglalkozni ezzel a rendkívül összetett feladattal. A gazdaságért felelős tárcánál dolgozó kinevezett felelős tudná kellő súllyal képviselni ezt az ügyet, aminél fontosabb talán nincs is a kormányprogramban. Ha a népesedés és a foglalkoztatás kérdései elvéreznek a kormánypártok vitájában, akkor az új kabinet legfontosabb céljai sosem válnak valóra. Sok nő (különösen a nagycsaládosok) nem tud állásba menni, ezért otthon kezd kisvállalkozásba, sokszor épp anyatársait segítve: családi napközit működtet, vagy online babaruhaboltot épít fel. Ezt a szegmensét a gazdaságnak csak a gazdasági tárca tudja hatékonyan segíteni. A tavaszi ülésszakra erre vonatkozóan fogjuk kidolgozni a „női csomagunk” második javaslatsorát.

Amíg nem kerül a gazdaságfejlesztés fókuszába ez a terület, addig vesztesek lesznek a nők is, és a gazdaság is. A változás viszont biztonságot adna a családoknak újabb gyermekek vállalásához. Ebben egybeesnek a kormány és az ellenzék céljai is: az LMP számára kifejezetten fontos, hogy a fiatalok bátran vállalhassanak gyermeket, legyen jövőjük, ne kelljen elmenniük az országból, ha boldogulni akarnak.

Ezért nagy siker, hogy a költségvetési zárószavazás előtti módosítót a kormánytöbbség megszavazta, így kinevezett miniszteri biztos feladata lesz a kormányprogram azon célkitűzésének a megvalósítása, miszerint: „A munkaerőpiac jelenlegi családellenes jellegét megszüntetjük.”

Bízunk benne, hogy a gyakorlat igazolja majd, hogy a kormány számára ez a kérdés is van olyan fontos, mint a nyugdíj, vagy az elszámoltatás, ami már megkapta a maga kormányzati képviselőjét.

A szakértők szerint az eddigi intézkedések a női foglalkoztatás szempontjából semleges vagy negatív hatásúak voltak. Kopp Mária, a Népesedési Kerekasztal nagy tekintélyű professzorasszonya mondta a minap: érthetetlen, miért nem lépnek fel határozottabban, hiszen a rugalmas munkavégzés gyorsan javítaná a foglalkoztatási mutatókat, és megszületnének azok a vágyott gyerekek, akik ma nem tudnak.

Az elmúlt fél év jogalkotási ámokfutása után felcsillant a remény, hogy van még lehetőség az értelmes munkára: a gyes kapcsán egy aprónak tűnő, de családok tízezreit érintő módosítás elfogadása megmutatta, hogy a kormány a társadalom valós szükségleteit olykor képes a saját ideológiai szempontjai elé helyezni. Intenzív lobbizással sikerült elérni, hogy az utolsó pillanatban saját módosítót nyújtottak be, és a teljes munkaidőben dolgozó, fogyatékos gyermeket nevelő szülőktől nem vonják meg a gyest. Úgy látszik, következetes, szakmailag megalapozott aprómunkával el lehet érni fontos célokat. Jóval kevésbé látványos ez a küzdelem, mint a médiaháború, de sok tízezer embernek – köztük még meg sem születetteknek – létfontosságú.

A szerző országgyűlési képviselő (LMP)