A törvénykerülő törvénykezés
Kontur – korábbi nyilatkozatával teljesen ellentétes módon – 2010. december 17-én Kara Ákossal együtt törvényjavaslatot nyújtott be a sztrájktörvény módosításáról. Ennek lényege, hogy a közszolgáltatást nyújtó vállalatoknál csak akkor lehessen sztrájkolni, ha a munkáltató és a munkavállalók megállapodnak a még elégséges szolgáltatás mértékében, vagy ennek hiányában ezt bíróság jogerős határozata állapítja meg. Az 1989-ben hatályba lépett és azóta alig módosult, kétharmados törvény korábban is előírta, hogy a még elégséges szolgáltatás mértékéről a munkáltatónak és a szakszervezeteknek kell megállapodniuk, de nem rendelt semmilyen szankciót ahhoz, ha nem jön létre megállapodás. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy megállapodás híján fontos közszolgáltatások maradtak ellátatlanul, így a sztrájk nemcsak az adott vállalatnak, hanem az egész gazdaságnak, társadalomnak is súlyos problémákat okozott. A jogalkotó tehát valós problémához nyúlt, ami kérdéses, az a megoldás módja és az eljárás.
Az új gyakorlat szerint a törvényjavaslatok nagyobb részét nem a kormány, hanem a képviselők nyújtják be önálló indítványként, s így megspórolhatók a törvényekben előírt konzultációs kötelezettségek. A munkavállalói jogokat érintő javaslatokat sem kell bemutatni és érvekkel megvédeni az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Így időt lehet nyerni – kérdés, milyen áron?
A december 17-én benyújtott törvényjavaslatot már 23-án elfogadta a parlament. A kormánypárti többség egyetlen módosító indítványt sem támogatott. A törvény január 1-jén hatályba lépett, rendelkezéseit már a folyamatban lévő munkaügyi viták során is alkalmazni kell, visszamenőleges hatállyal. Kontur Pálnak igaza volt abban egy évvel ezelőtt, hogy lehet és kell is azon vitatkozni, mi az elégséges szolgáltatás. Kevésbé érthető, hogy erre a vitára miért nem került sor. Ha ugyanis a Fidesz nem zárkózik el 2010 elején mereven attól, hogy a sztrájktörvény módosításáról beszéljen, akkor idejében megkezdődhettek volna az egyeztetések, s nem kapkodva, a törvényes egyeztetési kötelezettséget megkerülve kellett volna tárgyalni egy nem megfelelően előkészített javaslatot az év végén.
Nem biztos, hogy a törvénymódosítás alkalmas a probléma kezelésére. Fontos kérdés például, hogy egy vasutassztrájk esetén hány vonat járjon, és melyek. Közösségi érdek, hogy a közszolgálatban legyen elfogadható színvonalú szolgáltatás sztrájk idején, de kiemelten fontos joga minden közszolgálatban dolgozónak is, hogy megfelelő módon tudjon hatni a munkabeszüntetésével, erőt demonstrálva, érezhető fennakadásokat okozva. A sztrájktörvénynek érzékeny egyensúlyt kell találnia a közösség érdeke és a munkavállaló alapjoga között. Nyilvánvalóan nem engedhető meg, hogy megállapodás hiányában egyetlen vonatot se kelljen indítaniuk a vasutasoknak, de az sem megoldás, ha megállapodás híján a sztrájkot be lehet tiltani. Az első esetben a szakszervezetek kerülnek könnyű helyzetbe, a másodikban a munkáltató: ha elutasítja a munkavállalói ajánlatot, már el is kerülte a sztrájkot. A javaslat a közösségi érdeket helyezi a munkavállalói alapjog fölé, s a fent vázolt csapdát szoros határidőkkel igyekszik elkerülni. Ha a feleknek nem sikerül megegyezniük, nem lehet sztrájkot tartani, amíg a munkaügyi bíróság nem dönt az elégséges szolgáltatásról. A jogerős döntésig 15 nap alatt kell eljutni. A munkaügyi bíróság első fokon öt nap alatt köteles dönteni. Öt nap áll rendelkezésre fellebbezésre, és újabb öt napja van a másodfokú bíróságnak a határozathozatalra. Ez idő alatt a sztrájk nem tartható meg.
A két paragrafusból álló, hét bekezdést tartalmazó törvénymódosítás számos kérdést vet fel. Például: az összesen 15 napos bírósági eljárás nem túl hosszan korlátozza-e a sztrájkjogot? Vagy: öt nap elég-e a bíróságnak arra, hogy meghallgassa a feleket, megismerje a helyzetet és döntsön?
Egyáltalán: valóban a munkaügyi bíróságnak kell-e határoznia az elégséges szolgáltatás mértékéről? Első megközelítésben ez jónak tűnhet, hiszen egy független intézményről feltételezhetjük a pártatlan döntést. Csakhogy a munkaügyi bíróknak olyan szakmai döntéseket kell meghozniuk, amelyekben semmilyen támpontot sem ad számukra a jogi szabályozás vagy a korábbi bírói gyakorlat. Az elégséges szolgáltatás mértéke nem jogi kérdés. Egy vasutassztrájk esetén a menetrendet, az utazási szokásokat, a forgalmi adatokat kellene ismerni és értékelni. A bíró lehetetlen helyzetbe kerül: úgy kell rendkívül gyorsan döntenie kiélezett helyzetben, hogy semmilyen előzetes tapasztalata, tudása nincs a témában, nincs módja, ideje tanulmányozni a körülményeket.
A korábbi szakmai vitákból ismert egy másik javaslat is, miszerint, ha nincs megállapodás, akkor mind a munkáltató, mind a munkavállalók képviselete ajánlatot tesz a még elégséges szolgáltatás mértékére, és egy független döntőbíró valamelyik ajánlatot kiválasztja. Így a területet jól ismerő felek egyaránt érdekeltek lettek volna reális ajánlat megtételében, ami a bíró munkáját is megkönnyítette volna. Bizonnyal kimunkálható ennél is jobb megoldás. Lett volna mit megbeszélni!
Az egyeztetéseken a részt vevők modellezik a várható gyakorlatot, feltérképezik a konfliktuspontokat – nő a születő jogszabály betartásának és betarthatóságának, vagyis az elfogadottságának az esélye.
A vita kikerülése rontja a jogalkotói munka minőségét, gyengíti az intézményekbe és a jogszabályokba vetett bizalmat. Ha a kormány maga kerüli meg a jogszabályokat, miért ne tenné ezt a polgár is –mondjuk, amost születő törvényekkel.
A Költségvetési Tanács felszámolása pl. nem csak azért jelent problémát, mert a kormány egy olyan független intézmény működését lehetetleníti el, amely a gazdaságpolitikával kapcsolatos értelmes vitáknak lehetett volna a műhelye. A hatályos szabályok szerint a kormány nem küldhette volna el december 31-ig a testület apparátusát, ezért módosították a munka törvénykönyvét. Ezzel a tanács munkatársai elvesztették a törvényben biztosított jogaikat, amelyek az elhelyezkedésüket segítették volna elő. A változtatás alighanem alkotmányellenes, diszkriminatív, és felrúgja a jogbiztonság elvét. A javaslatot a gazdasági és informatikai bizottság zárószavazás előtti módosító indítványként december 13-án nyújtotta be, s a T. Ház még aznap megszavazta. Érdekegyeztetésre esély sem volt. S ami a lényeg: a képviselőkkel benyújtatott, az érintettek véleményének kikérése nélkül megszületett javaslatok mind a munkavállalók, a szakszervezetek, s nem az állam jogait korlátozzák.
Erdős Péter, a neves közgazdász mondta: „törvény az, aminek mechanizmusa van”. Az együttműködés mechanizmusát az átlátható – és betartott – eljárási szabályok jelentik. Az együttműködés eszköze a párbeszéd, amely akkor töltheti be egyáltalán a szerepét, ha fontosnak tartjuk mások véleményét. Ahol nincs párbeszéd, ott nemzeti együttműködés sem létezhet.
A szerző 2009-2010 között szociális és munkaügyi miniszter
