Október 17-én több százan indultak el a Blaha Lujza térről, jó részük hajléktalan volt, de Angliából is érkeztek aktivisták. Ilyen jelszavakat kiáltoztak a többé-kevésbé üresen álló épületek előtt: „Stigmák helyett megoldást! Tiltás helyett lakhatást!” A tüntetők között voltak, akik, ha nem is hajléktalanok, de „rendezetlen tulajdonviszonyok között” élnek. Bizonyára az ő nevükben kiabált valaki a Csányi utcában egy új ház előtt: „Nem akarunk hajléktalanok lenni! Elegen vannak!” A Fedél Nélkül egyik hajléktalan terjesztője is kitalált egy jól hangzó rigmust: „Üres lakás sok ezer, minket meg az eső ver!” A menetben,melyben kisgyerekesek is voltak, egy radikális jelmondat is elhangzott: „Üres házak mindenhol, vegyük el a tulajtól!” Egy hajléktalan így foglalta össze a demonstráció üzenetét: „El kell végre dönteni, mi a fontosabb: a hajléktalan emberek lakhatáshoz való joga vagy azoknak az ingatlantulajdonosoknak az érdekei, akiknek hanyagsága vagy spekulációs szándékai miatt Budapesten egymást érik az üresen álló lakások.”

A fővárosban tömegével üresen álló lakásoknak a demagóg politizálás számára a huszadik században visszatérően hivatkozási alapul szolgáló, „égető” problémáján érdemes elgondolkodni. Mindenekelőtt azon, hogy pontosan hány lehet belőlük. Nem egyszerű felbecsülni az üresen álló lakások számát, hiszen utoljára erről a 2001-es népszámlálásból értesülhettünk. Eszerint Magyarország 4 065 000 lakásából 341 000 állt üresen, Budapesten 73 380. Ebből 6000 volt a lakatlan önkormányzati lakás, 62 500 természetes jogi személyek tulajdonában volt. Már ez az adat is heves reakciókat váltott ki a közvéleményből, tekintettel arra, hogy az ország lakásállományának 8–10 százaléka „funkciótlannak” minősült. A vita során azonban kiderült, hogy a „lakás” fogalmát távolról sem olyan egyszerű defi niálni, mint ahogy első pillanatban gondolnánk. Tekintetbe kell venni az állandóan folyó költözködéseket és a belső migrációt is. Lehet, hogy egy lakásba, mely a népszámlálás időpontjában üres volt, néhány hét múlva népes család költözött.

Csak becsülni lehet, hogy a 2011-es népszámlálás mennyi üres lakást mutat majd ki. Valószínűleg 72-73 ezernél jóval többet, tekintettel arra, hogy a népesség elöregedett, ugyanakkor az ingatlanfejlesztők és -forgalmazók adatai szerint a fővárosban 2001 óta nagyarányú lakásépítkezések zajlottak, s egyes információk szerint számos helyen hagytak félbe például lakóparkokat azért, mert a már elkészült lakások sem találtak vevőre a gazdasági válság miatt.

Egy olyan, látszólag triviális kérdésre sem egyszerű válaszolni, hogy milyen kritériumok alapján tekintsünk egy lakást üresnek, illetve funkció nélkülinek. A Város Mindenkié csoport kérésére Budapest 23 önkormányzata közül 19 küldte el az adatokat arról, hogy kerületükben hány üres szociális bérlakás található. Kiderült, hogy összesen kétezer. Ezekről sem lehet azonban biztosan tudni, hogy nem használják-e őket átmenetileg, bejelentés nélkül. Annak ellenére, hogy az önkormányzatok próbálják távol tartani az önkényes beköltözőket, hogy annak rendje-módja szerint kiutalhassák őket a hosszú évek óta várakozó rászorulóknak. Jelentős számban laknak emberek bejelentés nélkül a magánszemélyek birtokában lévő lakásokban. Szerződés nélküli bérlők és albérlők, alkalmi élettársak és távoli rokonok, „szívességi lakáshasználók”, és olykor maguk a tulajdonosok is, akik valamilyen okból, például azért, mert az APEH adótartozások miatt keresi őket, nem kívánnak hírt adni magukról.

Fel lehet tételezni, hogy az üres lakások nagyobb része új építésű, s minthogy eladatlanok, nincs még sem valódi tulajdonosuk, sem bérlőjük, a népszámlálási statisztikában sem szerepelnek majd. Ezek a lakások azonban mégsem nevezhetők „funkciótlanoknak”, ugyanis jelen vannak a piacon: vevőre várnak. Magyarországon működő lakáspiac van, a kereslet és a kínálat szabja meg az árakat, melyek most, a válság miatt rendkívül nyomottak. Napjainkban alig van olyan ingatlan, amit tisztességes áron el lehetne adni, így a fejlesztők és forgalmazók inkább kivárnak, viselik az üres lakások fenntartásának és őrzésének nem csekély költségeit. Külön érdemes felhívni a figyelmet az utóbbi néhány évben rohammunkában felhúzott „szellemlakóparkokra”, melyekből több is van Budapesten. Ezek a jórészt üresen álló, őrzött komplexumok a kiadatlan plázákkal együtt a felemásra sikeredett hazai kapitalizmus emlékművei.

Tényleg tömérdek az üresen álló lakás a fővárosban, viszont riasztóan kevés a megfizethető árú szociális bérlakás, ahol fiatalok, pályakezdők néhány évig megfizethető áron lakhatnának. Ugyanakkor kifejezetten demagóg és veszélyes az ötlet, hogy hajléktalanokat helyezzenek el az üresen álló s a felső középosztály számára épített otthonokban.

Ehhez a piacgazdaságot kellene felszámolni, államosítani kellene, kommunista recept szerint. Ám tudjuk, hogy ha volt társadalmi rendszer, mely képtelennek bizonyult saját polgárai lakásproblémáinak megoldására, az éppen a „létező szocializmus” volt.

A budapesti hajléktalanok számát csak találgatni lehet, a becslések tizenötezertől ötvenezerig terjednek. De ha a „rendezetlen lakásviszonyok között” élőket, például a jórészt be nem jelentett szívességi lakáshasználókat is számba vesszük, akkor már kétszázötvenezer s tán még több emberről beszélhetünk. Ekkora tömeget az üresen álló lakásokban sem lehetne elhelyezni, viszont egy ilyen próbálkozástól összeomlana a lakáspiac, ami aztán maga alá temetné az egész gazdaságot. Csak a gazdaság fellendítéséhez vezető, fokozatos lakásépítésben érdemes gondolkodni. Ha a felső középosztály megfelelő vásárlóerővel rendelkező tagjai jobb otthonokba költözködnek, azokban a lakásokban, melyeket eladnak, megjelen het az alsó középosztály, és az ő lakásaik is vonzóak lehetnek a szegényebbek számára… „Mindenki lép egyet”, feltéve hogy a finanszírozás lehetőségei javulnak –például a szocpol visszaállításával vagy kedvezményes hitelek révén. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a jelenleg 4-500 ezer forint négyzetméteráron kínált, eladhatatlan lakásokat szociális bérlakásokká alakítsák át. Mit szólnának azok, akik drága pénzen már otthont vettek maguknak egy lakóparkban, hogy a szomszédságukban szociális bérlők jelennének meg? A miskolci Avas lakótelep új „fészekrakói” és a már ott élők közötti, állandósuló konfliktusok arra figyelmeztetnek, hogy ezen a területen nagyon óvatosnak kell lenni, figyelembe kell venni a gazdasági és a szociális szempontokat egyaránt. Azzal egyet lehet érteni, hogy a „Város Mindenkié”, de a lakásgondok enyhítése Budapesten „hosszú menetelésnek” ígérkezik.

A szerző újságíró