Látva csalódásunkat, kérés nélkül felajánlották, hogy körbetelefonálják a környékbeli boltokat, és ha találnak egyet, félretetetik, és erről értesítenek, ha megadjuk a telefonszámunkat. Két nap múlva hívtak azzal, hogy nemcsak találtak, hanem a cég belső szállítóhálózatával oda is hozatták a hozzánk legközelebbi üzletükbe, ahol másnap megvehettük, nem kis örömünkre.

2. Feleségemnek egy bizonyos szembetegség gyanúja miatt nyakiultrahang-felvételre volt beutalója a miskolci gyógyintézmények bármelyikébe. Már az időpontkérésnél kiakadtunk, mert a legkevésbé sem sajnálkozva a várakozók számától függően a legkorábbi dátum december 17-e volt, de olyan is volt, ahol csak március eleje. Ebből (jóindulattal arra gondolva, hogy mindenütt azonosan jól, gyorsan, és szervezetten dolgoznak) az következik, hogy egyes helyeken lényegesen több beteg várakozik feleslegesen, mint másutt. Ezért ha volna kapcsolat az egyes intézetek között meg ha volna egy diszpécser, igen egyszerűen eloszthatná a várakozókat. Rövidülhetne a várakozási idő, egyenletesebb lehetne a terhelés, jobb lenne az eszközkihasználtság. De persze nincs ilyen rendszer, nincs diszpécser, és én nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy az akadály nem a rendszer bonyolultságában van, hanem bizonyos egyéni érdekekben. Míg az egyik oldalon világosan látszik a vevőközpontú gondolkodásmód, a másik oldalon abszolút hiányzik.

Lehet, hogy nemcsak beszélni kellene az egészségügy „forradalmi” átalakításáról, hanem tenni is kéne valamit, ha éppen maradna kicsike idő a forradalmi hevület mellett?

Schreiber György Parasznya