Azóta nagyot fordult a világ. Nem a kicsik és szegények vadásznak mások szellemi kincseire, hanem a nagyok és a gazdagok. Mindezt az utóbbi évek egyik legérdekesebb interjújából olvastam ki, amelyet Antonio Tajani, az EU (olasz) iparügyi biztosa adott a német Handelsblattnak. A biztos egy olyan európai hatóság életre hívása mellett érvelt, amely útját állná a beruházásnak tűnő, valójában „know-how-vadász” kínai (!) bevásárlásoknak Európában.

A kínaiak szinte korlátlan tőkeerejükkel valóban rémisztőek. Már alig van olyan energia- és nyersanyagforrás a világon, ahová be ne ruháztak volna, érthetően, hiszen évi 9-10 százalékos fejlődési ütem mellett le kell küzdeniük e téren mutatkozó szegénységüket. Ami a legfejlettebb technológiákat illeti, az más kérdés. Tajaninak, amikor közli: „nem mondhatunk le tudásunk védelméről”, lehet, hogy igaza van, de fejben kéne tartania, hogy az „ázsiai kistigrisek” java úgy lett nagyon nagy tigris, hogy a japánok átengedték nekik technológiai ismereteiket. Ha nem teszik, a japán világmárkák nem tudtak volna tömegével lefutni a délkelet-ázsiai futószalagokról. Ha létezett volna japán „hatóság”, amely a tudást védelmezi az idegenektől, akkor az nagyon sokba került volna nekik.

Most tehát az az (ál)kérdés: meg lehet-e állítani a kínaiakat „Hegyeshalomnál”? Tajani biztos csakhamar beleütközik azoknak az ellenállásába, akik válság utáni talpra állásukat és növekedésüket éppen a kínaiaknak köszönhetik. Németországról van szó, mely pillanatnyilag is beruházási javak (gépek, berendezések) tömegét adja el Kínának, amiből magyar beszállítók is profitálnak. Tünetértékű, hogy Rainer Brüderle, Merkel kancellár gazdasági minisztere azzal reagált Tajani ötletére, hogy csak semmi sietség, Európának jelentős haszna származik abból, hogy piacai nyitottak.

A magyar EU-elnökségnek szembe kell néznie azzal, hogy „egységes európai álláspontot” nehéz kidolgozni a legtöbb ügyben. A németek nem fognak szembe menni az oroszokkal, a kínaiakkal végképp nem. Az idézett Brüderle például fél tőlük. Egy neoprotekcionista EU-politikára kézenfekvő kínai válasz érkezne, tengelyében azzal a ténnyel, hogy a mikroelektronikai és autóipari szektorok számára nélkülözhetetlen, ritka földfémek globális készleteinek mintegy 90 százalékát Kína birtokolja. A kínaiak tehát képesek túszként tartani azt az országot, amely sehol nem tud annyi Mercedest eladni, mint éppen a Mennyei Birodalomban. És ez az ország nem akar túsz lenni.