Nyár eleje óta, amikor végre beindult a programsorozat – hogy az első fél évre csak egy tűzijátékos megnyitó jusson, annak négyéves totojázás és pártközi adok-kapok ágyazott meg –, egymást érték a jópofa és jó minőségű kulturális események a városban. Volt jó néhány fesztivál, megnyílt néhány unikális tárlat, év végére tető alá került két kiváló építészeti minőséget képviselő intézmény, a könyvtár és a koncertterem, és jövőre a Zsolnay kulturális negyed is elkészül.

Európa Kulturális Fővárosa azonban akkor sem Pécs volt az idén, ha még az idegenforgalmi statisztikák is örvendetes javulást mutattak az utóbbi hónapokban. A cím ugyanis csak egy lehetőség, a valódi cél ennél jóval több: a kulturális városfejlesztés. Azaz, hogy a sok ihaj-csuhaj és hóka-móka múltán a város vonzóbb, élhetőbb hely legyen, mint korábban volt; olyan település, amely képes perspektívát kínálni az anyagi és a szellemi tőkének, s odaáramlásuk révén jobb minőségű életet biztosíthat a lakóinak. Essen és környéke, Pécs testvére a kulturális fővárosságban, ezen az úton indult el. Ott már a projekt előkészítése is azt sugallta, hogy a cél nem pusztán a sok új kiállítás és koncert, vagy akár autópálya-foglaló összművészeti fesztivál, hanem az, hogy az egész lerobbant, válságba süllyedt iparvidék új életet kezdjen.

A pécsi kulturális év hasonlóan távlatos célja, a Balkán felé nyitó régióközpont-szerep megalapozása azonban már a cím elnyerése után nem sokkal elenyészett. Ami maradt belőle, az kőbe-vasbetonba öntve most inkább szorongást kelt: hogy vajon a város képes lesz-e eltartani a hatalmas könyvtárat, a Nemzeti Hangversenyteremmel vetekedő, csodás koncertközpontot és a nagyszabású Zsolnay negyedet. Hogy segít-e az állam, vagy otthagyja Pécset az adóssággal; s hogy ha megkopik az évaddal nyert hírnév, lesz-e elég, újra fogékony látogató. Hiszen az legalábbis elgondolkodtató, hogy a megismételhetetlen Bauhaus-kiállításra 15 ezren, míg a debreceni múzeumfelújítás elől Pécsre menekített Munkácsy-trilógiára 70 ezren váltottak jegyet.

Pécs mégis sokat nyert az EKF-címmel. Nemcsak azért, mert ha bizonytalan jövővel is, de mégiscsak van három új nagyintézménye, és a látványosan megújult városközpont is jelenthet ugyanolyan turisztikai vonzerőt a jövőben, mint a Csontváry-gyűjtemény vagy az ókeresztény sírkamrák elképesztő építészeti együttese. Hanem azért is, mert a város önmagának bizonyított: míg mindenki sajnálkozott, aggódott és fanyalgott, Pécs végül dacosan kikerülte a fenyegető botrányt, és makacsul jól érezte magát. S miközben Budapesten egyelőre csak intézmény-összevonás és kulturális költségcsökkentés körvonalazódik; miközben az ugyancsak EKF-aspiráns Miskolcon feltűnően nagy a hallgatás a beharangozott Rockmúzeum és tudományos központ körül; s miközben Debrecen most épp hibernálni látszik új színházát, hogy inkább stadiont építsen, addig Pécs mégiscsak letett valamit az asztalra. Magyarország kulturális fővárosa lett, és ezt a címet egyelőre láthatóan senkinek sem kell továbbadnia.