A megtiszteltetést, hogy én lehettem a rossz ló névadója, annak köszönhetem, hogy november 8-án az EU és Izrael közötti euro-mediterrán megállapodás kihirdetéséről szóló törvény megszavazásakor öt frakciótársammal együtt a tartózkodás gombot nyomtam meg, és felszólalásomban Izrael emberi jogi gyakorlatát is bíráltam. A cikk egészével, az LMP-t érintő szokványos szemrehányásokkal most nem akarok foglalkozni. Csak a magam döntéséről írok.

Aki olvasta a világhírű izraeli író, Ámosz Oz önéletrajzi könyvét (Szeretetről, sötétségről), az bizonnyal nem felejti el az arab kereskedőt, aki a bazár egyik félreeső helyiségében rábukkan az elkódorgott kisfiúra. Oz arab apjának nevezi a férfit, újra meg újra felidézi meleg tekintetét, szakállas arcát, és a megnyugvást, amit akkor érzett, amikor a rettegés órája után az ismeretlen felemelte és visszavitte az övéihez. Vajon mi történt vele, töpreng az író, az 1948-ban kirobbant arab–izraeli háború alatt és után, vajon melyik menekülttábor poklában érte a halál? És mi történt szülei jómódú arab ismerőseivel, akiknek kislányába kilencéves korában valósággal beleszeretett? Az író, akinek szülei meggyőződéses cionistaként telepedtek le Palesztinában, nem múló együttérzéssel gondol az Izraelből elmenekült arabokra, noha gyerekként átélte a háborút, amikor Kelet-Jeruzsálem palesztin lakói rátámadtak a zsidó városrészekre, és sosem felejti el a szomszéd udvarban lakó kisfiú barátját, akit célzott lövéssel ölt meg a távolból egy arab mesterlövész. És természetesen jól tudja azt is, hogy a menekültek harmadik generációja azért él még mindig menekülttáborokban, mert a „befogadó” arab államok mesterségesen akadályozzák a palesztinok integrációját, hogy elevenen tartsák a konfliktust, és útját állják a több mint hatvan éve tartó háború lezárásának.

A jobbikos képviselők, akik a vitát Izraelellenes show-műsorrá, sőt alig leplezett zsidózássá változtatták, nem hajlandók tudomásul venni, hogy mindkét oldalnak megvannak a maga igazságai és a maga bűnei. Nem szerencsés ezt összemosni Izrael kritikájával, hiszen ezzel antiszemitává minősítenénk Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt is, aki elítélte a Gázai övezetbe tartó segélyszállító hajókonvoj elleni támadást, vagy a világ egyik legelismertebb emberi jogi szervezetét, a New York-i székhelyű Human Rights Watcht, mely 2009 eleje óta kritizálja Izrael gázai offenzíváját, sőt jelentéseiben háborús és emberiség ellen elkövetett bűnöket emleget, vagy éppen Richard Goldstone bírót, aki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának megbízásából vizsgálta a gázai támadásokat, és hasonló megállapításokra jutott.

Az euro-mediterrán megállapodás vitája előtt a Ház az EU és az Orosz Föderáció, illetve más szovjet utódállamok partnerségi megállapodásával foglalkozott. Az egyhangú szavazás előtt az emberi jogok kérdését csak LMP-s képviselőtársam, Dorosz Dávid vetette fel a Csecsenföldet uraló Kadirov diktatúrájára utalva. Ehhez a jobbikos képviselőknek nem volt szavuk.

A jogsértéseket, különösen háborús helyzetben mindig meg lehet magyarázni. Meg is magyarázzák őket, Izrael parlamentáris demokráciájában éppen úgy, mint a szabad Amerikában, Putyin féldiktatúrájában, vagy a kínai kommunista kapitalizmusban. De ha elkezdjük elfogadni a magyarázatokat, észre se vesszük, és máris elfogadtuk Guantánamót, de még Srebrenicát is. Az emberi jogok megsértését Izraeltől sem lehet elfogadni. Ezt fejeztem ki azzal, hogy nem szavaztam igennel a törvényjavaslatra. Nem Izrael ellenében tettem ezt, hanem mert Izrael fennmaradása és demokráciájának megőrzése az LMP-nek éppen olyan fontos, mint minden normálisan gondolkodó embernek bárhol a világon.

Legvégül csak a történeti hűség kedvéért. Az LMP egy kivétellel tartózkodott a Trianonról szóló szavazásnál, a kettős állampolgárságnál pedig Dorosz képviselőtársammal szintén tartózkodtunk.

A szerző országgyűlési képviselő (LMP)