A titkosszolgálatok testületi érdeke, hogy azt tehessék (velünk), amit akarnak. A politikai erők kísértése az, hogy az ország biztonságának és demokratikus rendjének védelmére szolgáló szerveket saját hatalmuk védelmére, riválisaik gyengítésére használják fel. Ha ez a két törekvés találkozik, érdekegységgé válik, akkor a kedves polgár éppoly védtelenül, csupaszon, kiszolgáltatottan áll majd a hatalom előtt, mint egykoron.

Ennek ellenszere a civil kontroll, a nyilvánosság, az erős jogosítványokkal rendelkező ellenzék, a hatalmi önkorlátozás kultúrája, a jogállam étosza. Ahány tétel, annyi hiány. Jól nézünk ki.

Húszéves csata van most eldőlőben. A diktatúra titkainak folyamatossága a diktatúra titkosszolgálatának folyamatosságával egyenlő. Akik ezt a folyamatosságot nem kedvelik, húsz éve próbálják a diktatúra titkait kikaparni a titkosszolgálat fennhatósága alól. A titkosszolgálatok pedig politikai szövetségeseikkel, köztük a titkosszolgálatokat felügyelő szinte összes eddigi kormánytaggal együtt ezt húsz éve próbálják szabotálni. A Kenedi-bizottság megfojtásával a folyamat lezárult. Kormányhatározat mondta ki, amit eddig kimondhatatlannak hittünk: a titkosszolgálat önmaga felett őrködik, külső kontrollra semmi szükség.

A kormány persze újbeszédül fogalmaz, védelemnek nevezi a támadást, nyitásnak a zárást. Azt mondják, bárki bemehet majd a Történeti Hivatalba, mindent megtudhat, amit a diktatúrában följegyeztek róla, s a dokumentumokkal aztán azt tesz, amit akar.

Ez azt jelenti, hogy a titkosszolgálat ettől a pillanattól kezdve azt titkosít, amit akar, azt ad és nem ad át a Történeti Hivatalnak, amit akar, senki nem tudhatja, mit nyel el.Majd valamikor a jövő év végén (mikor a mostani ígéretekre már senki sem emlékszik, s ha mégis, az ő baja), elkészül (vagy sem) valamilyen törvény, s akkor bárki, akit érintettnek nyilvánítanak, elviheti és örökre eltüntetheti a kutatók és a jövő szeme elől a diktatúra bármely besúgójának a dokumentumait. Attól kezdve azé a lelke, akié a papírja.

2005-ben előkerültek a Fidesz egyik sikeremberének, Szita Károly kaposvári polgármesternek a kézzel írott súlyos jelentései meg a 6-os (beszervezési) kartonja. A Fidesz vezetői azt mondták, a jogerős ítélet megszületéséig senki nem tekinthető bűnösnek. Szita ígérete ellenére sem perelt, tudta, hogy nincs esélye, viszont ha nincs per, akkor ítélet sincs, s az ártatlanság vélelme végtelen. Meg is választották őt nyomban és demonstratíve a Fidesz önkormányzati tagozatában elnöknek. A többit rábízták a múló időre s a romló memóriára. A memória azonban mindaddig fölfrissülhet, míg van papír, mely fölfrissíti. Hát majd egy megbízható besúgott, mondjuk, az egyik rokon gondoskodik róla, hogy ne legyen.